Tévét akaroooook!

  • 1998. július 16.

Publicisztika

Távol álljon tőlünk, hogy mi is értékes hozzászólással igyekezzünk gazdagítani a "na, most van-e médiaháború, vagy nincs" munkacímen a kormányváltás óta kibontakozott úgynevezett sajtóvitát, amelynek intellektuálisan és a polgári erényeket tekintve a leglenyűgözőbb részei azok az ellenzéki neveket tartalmazó feketelisták, melyeket a Demokrata, a Napi Orbánviktor és a Magyar Nemzet hasábjain tesznek közzé rendszeresen a legnagyobb kormánypárt környékén sertepertélő, egykor jobb sorsra érdemes, mára hivatásos denunciánssá züllött íróemberek ("közírók").

Távol álljon tőlünk, hogy mi is értékes hozzászólással igyekezzünk gazdagítani a "na, most van-e médiaháború, vagy nincs" munkacímen a kormányváltás óta kibontakozott úgynevezett sajtóvitát, amelynek intellektuálisan és a polgári erényeket tekintve a leglenyűgözőbb részei azok az ellenzéki neveket tartalmazó feketelisták, melyeket a Demokrata, a Napi Orbánviktor és a Magyar Nemzet hasábjain tesznek közzé rendszeresen a legnagyobb kormánypárt környékén sertepertélő, egykor jobb sorsra érdemes, mára hivatásos denunciánssá züllött íróemberek ("közírók").

Ám Herényi Károly MDF-es képviselő ama javaslatán, miszerint ha az SZDSZ meg az MSZP kivonul a médiakuratóriumokból (a Duna tévééből meg a Magyar Rádióéból jelesül; az MTV kuratóriuma az utolsó pillanatban még bölcsen feloszlatta magát), akkor helyettük a MIÉP delegálhat majd képviselőket e testületekbe, érdemes elmorfondírozni. (Herényi szerint egyébként az egész nem is olyan érdekes, hisz a magántévék megjelenésével a közszolgálati adók úgyis visszaszorulnak; nem kell ez a cucc senkinek, fiúk, hadd vigyük már haza.)

Herényi cinizmusa csak a folytatása annak a gondolatmenetnek, amire néhány hete Deutsch Tamás zendített rá: az MDNP és a KDNP nem kormánypárt, ergo ellenzéki, ergo a kuratóriumokat (ahol még két évig e két, a mostani parlamentből kiszorult párt delegáltjainak bérelt helye van) kormánypárti (fideszes, kisgazda, MDF-es) delegáltakkal kell feltölteni, hogy elérjék a médiatörvényben megszabott arányt. (Ezért akar a két párt távozni a testületekből.)

Hagyjuk most, hogy Deutschnak vagy Herényinek igaza van-e, vagy sem, hogy két a parlamentbe be nem került párt kormánypárti-e, vagy ellenzéki. Értelmetlen kérdésekre nem lehet értelmes választ adni. Azt viszont jegyezzük meg, hogy nem erről volt szó. A médiatörvény - amit a Fidesz is megszavazott -ezt az egész kuratóriumosdit többek között azért találta ki, hogy a kormánypárti és ellenzéki adófizetők pénzén működtetett közszolgálati médiumok mind a kormánypárti, mind az ellenzéki adófizetőket kielégítsék. Valamint a Fidesz-kampány során normális, valódi közszolgálati televízióról is szó volt, amelyre az államnak áldoznia kell ugyan, de nem azért, hogy a dolgaiba a kormány belepofázhasson. Amin a kormánypártok most ügyködnek viszont, az nem más, mint az Antall, Nahlik, Horn, Révész T. Mihály nevével fémjelzett, mérhetetlenül egyhangú és unalmas "médiapolitika" folytatása, amely esélyt sem ad annak, hogy a közszolgálati médiumok nagy számban foglalkoztassanak önálló gondolatokra és önálló cselekvésre képes újságírókat. Mert a jelen körülmények között elég nehéz a normális közszolgálati televíziózással foglalkozni, lássuk be: csak rövid távon gondolkodik a műsorkészítő, mert a produkció jövője nem attól függ, hogy jó-e, hanem, hogy hogy fekszik az aktuális kormánypártoknál. Ha rosszul, huss, kiviszi a huzat.

Kétségtelen persze az is, hogy arctalan seggnyalókat meg ravasz bulistákat sokkal könnyebb találni. Hogy velük milyen messzire lehet jutni, arról két bukott kormánypárt is sokat tudna mesélni e hazában.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.