Azt még most sem, legrosszabb álmainkban sem vagyunk hajlandók akárcsak fontolóra venni, hogy a Fővárosi Bíróság (FB) hétfőn precedens-értékű döntést hozott volna, amikor elutasította a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) keresetét. Sőt, abban is sziklaszilárdan bízunk, hogy a másodfok korrigálni fogja ezt az abszurd, pökhendi és ostoba ítéletet.
A TASZ az Alkotmánybíróságot (Ab) szerette volna egy konkrét ügyben nyíltabb információkezelésre késztetni. Ez a bizonyos ügy persze már magában is érdekes, elvégre Hende Csaba, a jobboldal ismert köpönyegforgatója fordult még annak idején az Ab-hoz: ugyan állítsa már vissza a drogtörvény eredeti, brutális, Orbán-kori formáját, mely a maga tökéletességében kétségtelenül Hende, az egykori IM-államtitkár szellemi gyermeke. Az Ab (emlékszünk rá) helyben is hagyta Hende indítványát, s alaposan belenyúlt a Btk.-ba - pontosabban ezt is csak vélelmezhetjük, elvégre máig sem ismert, mit is tartalmazott a neves Fidesz-képviselő panasza. Azt ugyanis sem ő, sem a nemes egyszerűséggel a saját gyakorlatára hivatkozó Alkotmánybíróság nem kötötte az orrunkra.
A helyzet több szempontból is abszurdnak látszik, s erre jogértő emberek (például a TASZ jogásza, és állandó szerzőnk, lásd Földes Ádám: Az Alkotmánybíróság és a nyilvánosság, Magyar Narancs, 2004. december 16.) már hetekkel ezelőtt felhívták a figyelmet. Adva van először is egy indítvány, melyet közszereplő (elvégre egy országgyűlési kép-viselő mégsem állíthatja magáról, hogy a politikán felül álló, céltalanul locsogó magánszemély lenne) nyújtott be az Ab-hez, mely egy hatályos törvényt érintett. Az meg, elvileg, mindannyiunkra vonatkozik (bár tudjuk, a Hende-félék sosem kerülhetnek abba a helyzetbe, hogy egy szórakozóhelyről kilépve a rendőr nézze át: a zsebpiszkon és a párttagsági könyvön kívül van-e más is a farzsebükben), ha pedig módosítani javasolják, úgy e javaslat tartalmáról jogunk van tudni. Legalábbis így hisszük naivan - ám a mienkénél nyilván fejlettebb jog-érzékkel rendelkező Ab úgy vélte, senkinek semmi köze ahhoz, ki, miért és mikor fordul alkotmányossági aggályokkal őhozzájuk. (Különben valaki még rá találna kérdezni arra, hogy jól válaszoltak-e egy-egy beadványra; vagy hogy miért fektetnek egyes ügyeket évekig, s miért intéznek el ripsz-ropsz másokat.) Sőt, az Ab azt is tudni véli, hogy az ő munkájukat firtatóknak elég annyit mondaniuk: nem adunk információt, mert csak (a saját eddigi gyakorlatra hivatkozás kábé ennyit jelent). Hazánk amúgy is az arrogáns intézmények országa, miért pont az Ab lenne kivétel. Hacsak nem azért, mivel éppen az ő dolguk védeni a polgárok (például az információszabadsághoz fűződő) jogait - kár, hogy szinte fizikai fájdalmat okozna nekik, ha e jogvédelmet önreflexíven is alkalmazniuk kéne.
De szerencsére nem kell, elvégre a független magyar bíróság szigorúan vigyáz az Ab tekintélyére, s arra is, hogy rendre szülessenek olyan ítéletek, melyekből jogászok generációja tanulhatja meg: ilyet inkább ne. A bíróság tudniillik elutasító döntésének rövid indoklásaként azt hozta fel, hogy ugyan az Ab-re is vonatkozik a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó törvény, ám egy politikus beadványa nem minősül adatnak, így azután arra törvény sem vonatkozik. Tessenek már megmondani, akkor mi az adat: esetleg olyan valami, próbáljuk kínunkban találgatni, amelyben számok is vannak (egész? racionális? esetleg képzetes?), vagy netalán hamarosan ez ügyben is az Ab-hez kell fordulnunk? Továbbá: hogy is van az, hogy az információszabadsághoz való jog csak adatokra vonatkozik - de bővített mondatokra már nem? A politikailag motivált "kreatív" jogalkalmazás műfajában mindig is élen jártak a mieink, s amíg a független magyar bíróság továbbra is úgy véli, hogy e haladó magyar jogi hagyományok jegyében fő dolga az államvédelem (értve ezen az állami intézmények mértéken felüli pátyolgatását), nem is fog egyhamar megváltozni a helyzet. Addig marad az alávetettség, melyben a kormányzottak alig tudhatnak meg valamit az őket kormányzók viselt dolgairól. A nem tudás és vele szükségképpen a kiszolgáltatottság. A szolgaság.
