Inkei Péter: Kár, hogy elvesztettük az Imre utcát

  • Inkei Péter
  • 2023. június 6.

Publicisztika

A IX. kerületi közterület átnevezéséről lapunkban folyó vitában ezúttal a Budapesti Kulturális Obszervatórium volt igazgatója fejti ki, mi a probléma az utcanévadással általában.

Szomorú írással búcsúztatta Árva Péter önkormányzati képviselő a ferencvárosi Imre utcát, kárhoztatva egyben az átkeresztelés mikéntjét. Erre választolt Rácz Judit, aki lelkes és dacos cikkben üdvözölte, hogy Ligeti Györgyről századik születésnapján – „végre!” – utcát neveztek el. Az áll a cikkben, többek között, hogy „szerencsére a számtalan Adyról, József Attiláról, Petőfiről, vagy éppen Bartókról, Kodályról elnevezett utcát-teret senki nem kifogásolja”. Most megteszem.

Természetesen nem állítom, hogy a nevezettek méltatlanok lennének e megtiszteltetésre. Azt vitatom, hogy ilyen magától értetődőnek és kötelezőnek vesszük, hogy a megbecsülésünket a közterek átkeresztelésével kell kifejezni. Bizonyos vagyok benne, hogy az öt említett – saját bejáratú parnasszusomon is magasan jegyzett – alkotó a „számtalan” utca-tér nevét a legritkább esetben kapta az ott lakók kezdeményezésére. Egyáltalán, megkérdezték őket?

Tehát történjen az utcanévadás egy jóval demokratikusabb, transzparensebb eljárás szerint? Nyomokban léteznek erre irányuló törekvések. Ide tartozik annak szabályozása, hogy a névadáshoz mennyi időnek kell eltelnie az illető elhunyta után. A protokollt azonban első sorban nem adminisztratívan, hanem a fejünkben kellene módosítani.

Mi a gond utcanévadással? Hiszen ez a tiszteletadás legkézenfekvőbb, obligát módja. Hát ez a gond. A megbecsülés kifejezésének sematikus, fantáziátlan és igénytelen módja. Így a legegyszerűbb letudni a respektust.

Az utcanévadás hatalmi aktus. A területjelölés atavisztikus gesztusa. Egy érték oktrojálása a többi elé, esetleg mellé. Jellemzően fölülről, „hivatalból” indított, akkor is, ha testületileg szavaznak róla. Egy közterület névváltoztatása erőszaktevés annak használói fölött, még a legszelídebb lírikus, tudós vagy balerina javára történő átkereszteléskor is.

Az utcák-terek elnevezése minden esetben virtuális fölhívás a többi érték híveihez. Ha nekik van, legyen nekünk is. A kisszerű csoportos (rendi, törzsi) önérzet számon tartatja, hogy viseli-e utca idegsebész, gerelyvető, cigányzenész, hangmérnök, vízgazdász, tévébemondó, zsoké stb. nevét. Ha igen, hány, hol és mekkora – gyermeteg péniszméregetés.

A nem igazán megfontolt és megélt igazodási kényszer, a fölülről (vagy akárhonnan) vélt vagy explicit elvárás szülte buzgóság olykor járványként hat. Legyen nálunk is, illetve nehogy már épp nálunk ne legyen róla elnevezve! (Vö. Wass Albert.)

A kipipálás bornírtságán túl az át- és elnevező számol a közterek nevének használati értékével. Az utcák terek nevét folyton látjuk, mondjuk, írjuk. Ezáltal óhatatlanul nyomot hagynak a tudatunkban. Hozzájárulnak egyes fogalmak fennmaradásához – a Trianon utáni tipikus fölülről oktrojált átkeresztelések nélkül bizony még kevesebben ismernék Bardejov vagy Čakovec magyar nevét. A Tóth Árpád vagy Babits Mihály nevét viselő „számtalan” falusi mellékutca azonban aligha gyarapítja a versolvasók számát.

A közterek nevének a hódolat szolgálatába állításával rokon a NER-korszakban dívó, talán fölülről sugallt vagy fölfele pislantó személyiségkultusz (a Kiválasztott Ember), amikor minden szerű-rangú projektet híres emberekről jeleznek el.

Vannak persze esetek, amikor a szűkebb és tágabb közösség katarzissal éli meg a névadást. Ilyen, amikor a lépés valamilyen igazságtételt fejez ki, vagy amikor valóban az óriási többség nagyrabecsülése és rokonszenve övezi a megtisztelt személy emlékét – nem pedig ezáltal óhajtják elnyerni az óriási többség nagyrabecsülését és rokonszenvét. A névcserével járó kényelmetlenségeket vállalva a közösség ilyenkor tudatosan mond le a térhez és saját múltjához való kötődés otthonosságának egy részéről. És vannak esetek, amikor a település vezetése nem adja, hanem átveszi a közösség által használt nevet (vö. Egér út, BAH-csomópont).

A közterek nevéhez való kötődés érték, az identitás és összetartozás fontos része, amit óvni kell. A kulturális örökség többi eleméhez hasonló magas szintű törvényi védelmet érdemelnének például a legalább százesztendős helynevek.

Járna nekik, hogy a megváltoztatásukhoz a műemlékek esetében gyakorolt szigorú eljárásokat kelljen követni.

Az országból kilépve minél nyugatabbra térünk, annál több tradicionális utcanévvel találkozunk. Nagyobb számban maradtak meg a régi, nem személyek előtt tisztelgő elnevezések. Ez nem puszta civilizációs kérdés. Nyugat-Európát kevesebb lakosságcsere és rendszerváltás sújtotta, mint Kelet-Európát, ahol minden fölülkerekedő hatalom tömegesen nevezi át a köztereket a hőseivel és aprószentjeivel. Ideje, hogy mi magyarok e téren is a konszolidált nyugathoz hasonuljunk. Értékeljük a folytonosságot és lépjünk túl a tiszteletadás banális formáin. A megérkezettség jeleként üdvözlendők azok az önkormányzatok, ahol föltüntetik az egyes utcák és terek korábbi nevét is, beleértve a hajdani idegen (jellemzően német) nyelvi változatot is.

* * *

A konkrét esetre térve. Nagyszerű, hogy Ligeti György óriási arcképe került az utcafalra, és ha a járókelőt – a „vándort” – időt álló ismertető igazítja el arról, hogy mi kapcsolja a világhírű büszkeségünket a sarkon álló épülethez. Viszont kár, hogy elvesztettük az Imre utcát.

A vita korábbi részei itt olvashatók:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.