Miről szól valójában a IX. kerületi Imre utca átnevezése?

Publicisztika

Arról, hogy a választott polgármestereink, jelen esetben Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely képviselik-e az általuk hangoztatott demokratikus elveket.

Ráday Mihály több évtizedes várósvédő munkáját, utcanév-átnevezés elleni harcát taposta sárba a Fővárosi Közgyűlés, amikor a kerület többszöri, határozott döntése ellenére átnevezett egy kis, korábban védett utcácskát a Ferencvárosban.

Először is tisztázzuk, hogy – a lakcímkártya cseréjével járó kellemetlenségeken túl – miért nem illik átnevezünk utcákat: egyszerűen azért, mert az utcanevek a múltunk része, ezen utcákban emberek születtek, éltek és haltak, ez a közösségeink létezésének a helyszíne, ezért elfogadhatatlan az itt élő emberek bevonása és a múltban itt élő embereket képviselő történész és városvédő szakma megkérdezése nélkül, pláne azok akarata ellenére utcákat átnevezni. De idézzük Rádayt: "Nincs annyi utca, amennyi átkeresztelési igény. Örökös elnézést kérés jár azoknak császártól, királytól, nádortól, városi hatóságoktól, tanácstól, polgármestertől, kerületi vagy fővárosi önkormányzatoktól, akiknek az átkeresztelési vagy át nem keresztelési elképzelése nem kapott támogatást egy közterület, közintézmény vagy híd nevének meghatározásánál. Ráadásul a legdemokratikusabbnak tűnő többségi döntések sem feltétlenül jók és örökérvényűek."

Ráday Mihály ebben az átnevezés elleni harcban számos fegyverrel élt. A rendszerváltási után időkben személyről közterületet elnevezni csak a halálát követő 25 év elteltével lehetett, ezt 5 évre csökkentették Tarlós István alatt, sőt, díszpolgár esetében ezt az 5 évet sem kell kivárni. Ennek a módosításnak köszönhetően lehet most vitázni Horn Gyula sétányról, pedig egyértelműen jobb lett volna ezzel az elnevezéssel várni 25 évet, hogy a volt miniszterelnök személye körüli hullámok elcsituljanak, és kellő távlatból tudjunk az átnevezésről véleményt formálni. További eszköz volt az átnevezések ellen, hogy Ráday olyan rendszert alkotott, amiben az átnevezés csak az illetékes kerület és a főváros egyetértésével történhetett meg, és végül megerősítette és kibővítette a védett utcanevek listáját is. Most ez utóbbi kettőt dobta a szemétre a Fővárosi Közgyűlés.

Az Imre utca kis utca volt a Központi vásárcsarnok mögött. Az 1838-as árvíz idején itt még legelők húzódtak, az árvíz utáni újjáépítés után épül be, az 1854-es térképeken még név nélkül szerepel. 1860-as években viszont már Emerich Gasse, 1869-ben már Imre utca néven szerepel. A név valószínűleg Szent Imre hercegre utal, de erre egyértelmű levéltári bizonyíték nincs.

A volt Imre utca sarkán áll Gőz Lászlónak a Budapesti Music Center (BMC) nevezetű Magyarországon világhíres, magántulajdonban lévő intézete. És ez lett az Imre utca végzete. Gőz úr beleszeretett abba a gondolatba, hogy a BMC a Ligeti György utcában álljon, ezért kezdeményezte az Imre utca átnevezését. Az, hogy ez az átnevezés nem Ligeti Györgyről szól, hanem kizárólag Gőz László hiúságáról, abból látszik, hogy a kérelmező teljességgel elzárkózott attól, hogy bármelyik más közterület viselje Ligeti nevét.

 
A Budapest Music Center épületének részlete (jobb oldalon) az Imre utca és a Mátyás utca sarkán
Fotó: Narancs.hu

A lényeg innen kezdődik: a főváros kikérte a kerület véleményét az átnevezésről, amit a kerület nem támogatott. Ezek után a főváros levette a védelmet az Imre utcáról a kerület megkérdezése nélkül. Újra kikérte a főváros a kerület véleményét, amit újra nem támogatott a kerület. Sőt kérte a védettség visszaállítását, illetve javasolta a Közgáz és a Bálna közötti, gyakorlatilag név nélküli tér elnevezését Ligeti Györgyről az Imre utca helyett. Végül a fővárosi közgyűlés döntött, az Imre utcát átnevezte Ligeti György utcává.

Teljesen mindegy, hogy ki, milyen megfontolásból rakta ezt a nevet a védett utcanevek listájára, mindegy, hogy az Imre Szent Imre, vagy köznév, az is, mekkora zeneszerző Ligeti György, és az is, hogy a kerületi képviselő-testület és annak kulturális és városfejlesztő bizottságai miért szavazták le az átnevezést összesen nyolc alkalommal. Csak az számít, hogy a demokráciánk odáig süllyedt, hogy gyakorlatilag két ember (egy polgármester és egy főpolgármester) akarata elég egy ilyen átnevezéshez. A Fővárosi Közgyűlésben kimondatlan alapelv, hogy a polgármesterek csak nagyon indokolt esetben szólnak bele más kerületek ügyeibe, rutinból megszavazzák az adott kerület polgármesterének előterjesztését.

A Fidesz ugyanis a saját világképéhez híven létrehozott egy fentről lefelé működő államot. Ebbe a kétszintű önkormányzatiság nem nagyon illik bele, és a polgármester számos olyan jogkörrel élhet és élhet vissza, amivel korábban nem, mert az a képviselő testületé. A saját magát demokratikus oldalnak nevező oldalnak viszont a szubszidiaritás, az alulról felfelé építkező döntési folyamat az alapelve. Mármint volt, eddig a döntésig.

Az Imre utca átnevezése innentől nem szól semmi másról, csak arról, hogy a választott polgármestereink, Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely képviselik-e az általuk hangoztatott demokratikus elveket, és ha nem, mint jelen esetben, akkor hogyan tudjuk őket ezzel szembesíteni, és kikényszerít a hangoztatott alapelveik betartását. Bármekkora zeneszerző is Ligeti György.

A szerző okleveles építészmérnök, a Párbeszéd ferencvárosi önkormányzati képviselője.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.