Szerda reggel kitolom a kukát az utcára. Csak háromnegyedig telt meg, pedig egy hónapja vittem ki utoljára. A szomszéd minden héten megpúpozza az övét, bár abba 40 literrel több fér. Máris tolul az önző fogyasztói kérdés: miért fizetünk ugyanannyi szemétdíjat?! Hiába keresnénk a szolgáltatóval kötött szerződést vagy a számlákat a fiókban, nálunk ilyenek nincsenek. A szemétdíj 0 forint, viszont kommunális adóként behajtják rajtunk a hulladék kezelésének költségeit. Ezt a szolgáltatást kötelesek vagyunk igénybe venni. Akkor is fizetünk, ha közben szorgalmasan szelektálunk (értéket adunk át a szolgáltatónak), és komposztálunk (mentesítjük a szolgáltatót a szerves hulladék okozta bajoktól).
*
A legtöbb településen a szemétdíj nem arányos a háztartásokban lakók számával, márpedig ettől függ leginkább, hogy mennyi szemetet termel egy-egy porta. Ez a legnagyobb igazságtalanság - az egyedül élő kisnyugdíjas nagymama hatszor-tízszer kevesebb szemetet produkál, mint egy népes család, amely hetente kétszer telerakja a bevásárlókocsit. A díj legtöbb helyen leginkább az ürítések számával arányos, ám akkor is fizetni kell, amikor nincs mit üríteni (és tulajdonképpen megszegem a szabályokat, ha a kukát nem teszem ki az ürítési napon). Ez a "térfogatarányos módszer", amikor megválasztható a kuka száma vagy térfogata (a mi falunkban 80 és 120 literes között lehetett választani - viszont a kommunális adó egységes). Ugyanakkor a Hulladék Munkaszövetség felmérése azt mutatta, hogy az egy literre vetített átlagos ürítési díj nagyobb azoknál, akiknek kisebb a kukájuk. A tömegalapú arányosítás igazságosabb lenne, de a szolgáltatók csak komoly technológiai és informatikai beruházás útján látják ezt megvalósíthatónak - csipet kellene a kukákba szerelni, meg mérleget a kocsira. A zsákos rendszer talán a legigazságosabb: annyi zsákot vesz a polgár (a tárgy árában van a szemétdíj), amennyi hulladékot el akar szállíttatni.
Sok településen az önkormányzat a polgárok feje felett szerződik a szolgáltatóval, és a gyenge demokratikus részvételi gyakorlat miatt az emberek szinte semmit sem tudnak a díjkalkulációról vagy az esetleges alternatíváról. Az önkormányzat számára adott a törvényes lehetőség, hogy "átvállalja" a hulladékkezelési költségeket, miközben kommunális adó formájában hajtja be a pénzt rá. Nincs mindenhol így, de - az alkotmányos aggályok ellenére - egyre többen szeretnének erre a rendszerre áttérni. Ez a szisztéma azonban rossz. Az Alkotmánybíróság és az ombudsman többször is kimondta, hogy az önkormányzat - pusztán azért, mert kommunális adóban állapítja meg a hulladékszállítási díjat - nem mentesül az arányosság, a differenciált díjfizetés biztosításának kötelezettsége alól. Egyszerű fogyasztóként (jelen esetben szeméttermelőként) is nehéz elfogadni, hogy a kivetett díj ennyire független az igénybevételtől; s ha nem csupán fogyasztóként, hanem hulladékgazdálkodási szakértőként vizsgáljuk a kérdést, még inkább az. A hulladékmegelőzés uniós cél - még ha a gyakorlatban egyelőre nem is jelent ez mást, mint a lerakóról való eltérítést: legyen kevesebb a deponált szemét, és legyen kisebb a szervesanyag-tartalma. Mindkét cél elérésére jó eszköz lehet a differenciált szemétdíj, hiszen a vegyes szemét lerakásának vagy égetésének drágítása és a szépen szelektált hulladék ingyenes átvétele, valamint a komposztálás támogatása pontosan ezt eredményezné. (És akkor jóindulatúan felejtsük el egy pillanatra, hogy a szelektált hulladékért a szemetes akár fizethetne is.)
Ám bármilyen módon is vetik ki a szemétdíjat, bármekkora is a mértéke, szinte sehol nem veszik figyelembe a polgár komposztálási és szelektálási erőfeszítéseit. Egy kertes házban komposztálással a hulladék úgy egyharmadát lehetne helyben hasznosítani. Ahol van lehetőség a szelektív gyűjtésre (és azt halljuk a környezetvédelmi minisztertől: ez négymillió honfitársunk számára elérhető), ott a hulladék újabb egyharmada vesz más irányt. Együttműködő embertársainknál - ideális esetben - kétharmadával csökkenhet az elszállítandó szemét mennyisége. A rájuk kirótt szemétdíjnak is illene tehát csökkennie. A környezetért kevesebb felelősséget érző embereket épp ezzel, a szemétdíj differenciálásával lehetne motiválni a szelektív gyűjtésre.
*
Akadnak azonban olyanok is, akik számára a megelőzés a fentieknél sokkal többet jelent. Az erősebb környezeti tudattal és alaposabb ismeretekkel bíró polgárok fogyasztási és vásárlási szokásaikból eredően is kevesebb szemetet termelnek. Az alumíniumdobozt, a dobozos üdítőt, a PET-palackot, a papírpelenkát azért nem dobják ki, mert ezeket a termékeket meg sem veszik. Ám jelenleg a szemétdíj nem veszi figyelembe a felelős fogyasztást. És ezzel az igazságtalanságok sorának koránt sincs vége. A szolgáltató sok esetben egységes díjat vet ki. Pedig aki a lerakó közelében lakik, részesül a szolgáltatás hátrányaiból is, a közlekedési terhelésből, sokszor a bűzből, a széllel széthordott szemétből. Kénytelen magára vállalni az egész körzet környezeti ártalmait - s ezért neki kompenzáció járna. De nem jár, sőt, még csak kevesebbet sem fizet, jóllehet a szolgáltató szerint a díjban a szállítási költségek a dominánsak. Arról nem is beszélve, hogy egy biztonságosan megépített lerakó működtetése nagyságrendekkel drágább, mint mondjuk egy elhagyott kubikgödöré. Nyilvánvaló, hogy nagyobb szemétdíjat kell kivetni az előbbi esetben, mint az utóbbiban. Ez azt jelenti, hogy aki rossz lerakóba szállít, tehát szennyezi a környezetet, kevesebbet fizet. A szemétdíj átalakításával ezt is meg kellene fordítani.
*
A hulladékos közszolgáltatás sok tekintetben eltér a többi szolgáltatástól. Magánszemélyeknek kötelező az igénybevétel (míg például áramot fogyasztani nem az), de ha eladnám a saját házam a saját vállalkozásomnak, már nem lennék - ilyen formában - kötelezett. Ennek megfelelően az országot kisvállalkozók és kiskereskedők illegális szemétkupacai borítják el. Az önkormányzat kijelöli, melyik céget kell választani, és ez sok helyen az ő cége - piac tehát nincs. A szolgáltatást nem lehet beszüntetni nemfizetés esetén - itt nem lehet leplombálni a mérőt, és ez komoly hátrány a szolgáltató számára. Nincs "szemétóra" - nehezen mérhető az igénybevétel, ezért nehéz arányosítani vele a díjat. Különösen, ha szándék sincs rá.
A jelenlegi helyzet a szolgáltatóknak sem jó, ők is panaszkodnak. A ki nem fizetett szemétdíj adók módjára való behajtása hosszadalmas és drága. A közszolgáltató a rossz kinnlevőségeihez csak úgy juthat hozzá, ha a jegyzőnél adósonként 5000 forint előleget csönget ki. Ha viszont a hátralék nem haladja meg az 5000 forintot (az átlagos szemétdíj 10 000 forint évente), a jegyző a behajtást megtagadhatja. Emiatt a szolgáltatók kinnlevősége 2005-ben az összes árbevétel közel 18 százaléka volt - úgy 9,5 milliárd forint. Csoda, hogy egyre több helyen alkalmazzák az Alkotmánybíróság által többször kifogásolt kommunális adó formát?
Az Európai Unió ISPA és Kohéziós Alapjából túlméretezett regionális lerakókat építenek mostanában, amelyek üzemeltetési költsége szükségképpen magas lesz - de ezt az önkormányzatok mint árhatóságok általában nem engedik érvényesülni az árban. Egy szakmai kérdésből így lesz helyi politikai balhé. Az egyes települések összehasonlításakor az derül ki: nagy a különbség a legalacsonyabb és a legmagasabb díj között. Ha teljes körű hulladékgazdálkodást vezetnének be (de szép is lenne!) és az árát beépítenék a lakossági díjakba, a szolgáltatók számításai szerint a mostani legkisebb díj hatszorosával, a legnagyobb kétszeresével kellene számolni. A magyar átlagpolgár egy ürítésért ma negyedannyit fizet, mint egy bécsi lakos.
*
Pedig a szemétdíj pontos kalibrálása nem kevesebbről dönt, mint hogy megesz-e minket a kosz, vagy mégsem. Hiszen ebből kell finanszírozni a hulladék biztonságos ártalmatlanítását és - részben - a szelektív gyűjtést és hasznosítást is. Hulladékforradalomra van szükség - szemben Persányi miniszter lerakóépítésről és színes kukákról szőtt álmaival.
A díj megállapításakor több érdekcsoport elvárásait kell érvényesíteni. Először is legyen gazdaságos: finanszírozza a szolgáltatást, sőt a fejlesztéseket is. De legyen rugalmas és szociálisan érzékeny is: vegye figyelembe a kistérségi, helyi adottságokat és a szezonális változásokat. Legyen arányos: az igénybevételhez mérten vessék ki; és legyen differenciált: segítse az egyes hulladékfajták hasznosítását vagy komposztálását. Végül legyen ösztönző: támogassa a megelőző mentalitást és a tudatos fogyasztást. És mindezt a szolgáltató és a fogyasztó közötti szerződés rögzítse.
A környezetvédelmi törvény az ingatlantulajdonosoknál keletkező hulladék kezelését "kötelezően ellátandó közszolgáltatásként" az önkormányzatok nyakába varrta - csak éppen forrást nem biztosított hozzá. Most írom le először, még a HuMuszban is vitatkozunk rajta: vegyük le az önkormányzatokról ezt a terhet (meg fognak könnyebbülni), és bízzuk a polgárra saját szemetének megfelelő ártalmatlanítását, sőt hasznosítását. Legyen az uniós támogatásból épült lerakókapacitás valóban közvagyon, az üzemeltetés pedig közhasznú feladat. Az ártalmatlanítási díj (szándékosan nem adót írok) bevezetésével az üzemeltető a minél kisebb volumenű lerakásban lesz érdekelt. A különböző hulladékfrakcióknak szabjunk különböző átvételi árat: vezessük be az alapdíjat, és fölötte a hulladéktermeléssel arányos változó díjat. Legyen választható a gyűjtőszolgáltató is - azaz legyen piac! A megerősített jegyző ellenőrző hatóságként léphetne fel, aki belelát a polgárok szerződéseibe és számláiba, és a szállítókat, a lerakók üzemeltetőit is vizsgálhatja. Gyűjtőszigetek helyett építsünk hulladékátvevőket, és szervezzünk házhoz menő szelektív gyűjtést - így lenne ellenőrizhető a szelektált hulladékok mennyisége. És segítsük a komposztálást is ott, ahol ez lehetséges!
Az arányos díjfizetéssel szembeni első ellenérv az szokott lenni, hogy így azonnal beindulna a "kreatív jogkerülési verseny", az illegális lerakás, a házi égetés vagy mások kukájának megpúpozása. Ezeket a jelenségeket nyilvánvalóan kezelni kell és súlyosan büntetni. A rendszer átszervezésével párhuzamosan biztosítani kell a hulladékcsökkentés lehetőségeit; a szemétdíjjal ösztönözni önmagában kevés, ha nem nyújtunk fogyasztói alternatívákat. Újrahasználati központok, speciális átvevők, csomagolásmentes vagy visszaváltható termékek kellenek. Ezen a területen gyors és folyamatos a romlás - megtört szívvel kell közölnöm, hogy a minap elesett a Fehérvári úti piac is, már nem lehet mosogatni, és kizárólag műanyag tányérban szervírozhatják a körömpörköltet.
*
A hulladékgazdálkodásért felelős minisztériumi főosztály vezetője több nyilvános fórumon kijelentette, hogy az államnak nincsen dolga a szemétdíjjal, mert a jogi szabályozás készen van. Még egyszer, csak neki: jelenleg a szemétdíj nem behajtható, amit mégis beszednek, nem elég a hulladékok kezelésére, a fogyasztók felől nézve pedig aránytalan és igazságtalan; nem ösztönöz a szelektív gyűjtésre, pláne nem a racionális fogyasztásra. A díjak messze elmaradnak az európai árszinttől, nemsokára komoly áremelések lesznek. Ez jó alkalom lehet a rendszer átalakítására - úgy, hogy se a gazdálkodók, se a fogyasztók, se a környezet érdekei ne sérüljenek. Ám jelenleg még azt sem tudjuk, mi a valós hulladékhelyzet: a minisztérium honlapjáról csak 2003-as adatokat lehet nagy nehezen előbányászni, és hónapok óta nem sikerül elkészíteni az Országos Hulladékgazdálkodási Terv felülvizsgálatát sem. Először tehát a minisztériumnak kellene összekapnia magát, s nem csak úgy ülni - kukán a kukán.
A szerző a Hulladék Munkaszövetség civil környezetvédő szervezet elnöke.
