230 millió (majd’ negyedmilliárd) forint közpénzt kapott egy kormányközeli vállalkozó a vizes-vb eseményeit bemutató film elkészítésére. De mi a büdös francra költik UTÓLAG ezt a 230 000 000 forintot?! Utólag, mert a közbeszerzési pályázatot csak négy nappal a világbajnokság vége előtt írták ki. Vagyis a sportesemények filmfelvétele addigra már vagy megtörtént, vagy ha nem, akkor soha nem is fog – de az bizonyos, hogy a felvételek elkészítésére biztosan nem tudnak költeni. Akkor meg mire? A meglévő felvételek vágása mindössze két ember munkáját igényli: a rendezőét és a vágóét egy néhány négyzetméternyi helyiségben, és a filmes utómunka (hangkeverés, fényelés) sem igényel százfős stábot. Vagyis nincs, nem lesz, mert nem is lehet negyedmilliárdnyi bérköltség. És ha ez a film (ha valaha elkészül) tele is lesz digitális trükkökkel, akkor is brutálisan túl van árazva. Persze nem véletlenül, hiszen amikor Orbánék valamit (bármit) beáraznak, akkor soha nem a készülő projekt tényleges munkálatainak tényleges költségei az irányadók, hanem a saját zseb minél feszesebb degeszre tömése.
Filmes szakzsargonban használt kifejezés a kamuflexre forgatás. Ez olyan forgatási szituációt jelöl, amelyben úgy csinál a stáb, mintha felvennék a kamerával a jelenetet, de valójában nem rögzítenek semmit, mert nincs felvételi negatív fűzve a felvevőgépbe. Kegyes csalás ez, amelyet például akkor alkalmaznak, amikor a színész által nagyon erőltetett, de a film egész koncepciójába tutira nem illő elképzelés felvételét imitálja a stáb (nem utolsósorban azért, hogy ne bántsák meg a színészt a szimpla elutasítással). A celluloid nyersanyag idejében volt ez a trükk igazán bevett, mert akkoriban komolyan takarékoskodni kellett a roppant költséges és mindig kevés felvételi negatívval, és ez a kényszer lényegesen kevesebb improvizációt, helyszíni ötletelést tett lehetővé, mint a digitális korszakban, amelyben a nyersanyagnak (a felvételek tárolásának) minimális a költsége és lényegében korlátlan a kapacitása.
Nos, szerintem ez az egész vizes-vb-film egy ilyen kamuflexre forgó akármi lesz. Csak a legkevésbé sem kegyes csalásként, nem úgy, hogy az senkinek ne kerüljön semmibe, hanem vélhetően rablás lesz ez a javából. Még akkor is az lesz, ha a köztévétől veszik meg utólag a köztévé által közpénzből rögzített felvételeket (hisz honnan máshonnan lenne sajátjuk, ha négy nappal az események vége előtt még csak a költségekre kiírt pályázatot körmölgették?!) – sőt pont akkor lesz csak igazán jól körvonalazottan combos pénzmosás ez az egész azzal a különbséggel, hogy nem a maffiapénzeket mossák tisztára, hanem fordítva: a közpénzt mossák át maffiapénzzé. Ez is közpénz, az is közpénz. Ideteszik, odarakják. Fürgén jár a kezük. Kezük közt a pénz. Ki tudja, hogy van-e, volt-e? És aztán hopp! Volt nincs, hová tűnt?! Hűlt a helye. Hűl a helye. Eltűnt a közkézen, közön.
Csalnak, mint azok a rohadékok az utcán, akik minden bepalizható embert átvernek az ittapiros-holapirossal. Habár nagy különbség, hogy ott az enyém a döntés, akarok-e hülye lenni és a játékba beszállva elveszteni a saját pénzemet. A kormányzati csalásoknál nincs választási lehetőségem, hülyére vesznek és átcsesznek mindannyiunkat.
Igen, mindannyiunkat, titeket is, kedves Orbán-fanok, sőt titeket csak igazán, mert ti naivul még el is hiszitek, hogy nem vagytok átbaszva. Pedig már hogy a fenébe ne lennétek?! A nap minden percében pofára ejtenek titeket is, és higgyétek el, rajtatok röhögnek a legjobban, mert valójában maguk sem hiszik el, hogy nem látjátok, amit rajtatok kívül már mindenki lát.
2002-ben az akkori Orbán-kormány belebukott abba, hogy a miniszterelnök a barátai cégének, a Káel Csaba és Wermer András által alapított és elnökölt Ezüsthajó Kft.-nek juttatott több száz millió közpénzt arra, hogy dokumentálják a miniszterelnök napi tevékenységét. Természetesen soha nem látott a köz egyetlen snittet sem ezekből a felvételekből, amit pedig a köz pénzén forgattak kamuflexre. Csak a pénz tűnt el, nyomtalanul.
De most, amikor ismételten szemrebbenés nélkül lopják ki még ezt a kétszázharmincmilliót is, megtetézve az egyébként is abnormálisan elszállt költségvetésű (értsd hatalmas lenyúlású) vizes-vb összköltségét, joggal bízhatnak abban, hogy nem szakad rájuk az ég, mert (még mindig) vannak sokan, akik ahelyett, hogy számon kérnék mindezt, a támogatásukkal fedezik őket. Hogy magukat és a hatalmukat biztonságban érezve lophassanak, csalhassanak, üzérkedjenek és elkövethessenek bármilyen gazemberséget, ami csak eszükbe jut.
Magyarország, e büszke és erős európai ország, jól teljesít!
