Janisch Attila: Ittapiros-holapiros – Közpénzjáték nagy tételben

  • Janisch Attila
  • 2017. augusztus 11.

Publicisztika

Kedves Orbán-fanok, titeket vernek át csak igazán, mert ti naivul még el is hiszitek, hogy nem vagytok átbaszva.

230 millió (majd’ negyedmilliárd) forint közpénzt kapott egy kormányközeli vállalkozó a vizes-vb eseményeit bemutató film elkészítésére. De mi a büdös francra költik UTÓLAG ezt a 230 000 000 forintot?! Utólag, mert a közbeszerzési pályázatot csak négy nappal a világbajnokság vége előtt írták ki. Vagyis a sportesemények filmfelvétele addigra már vagy megtörtént, vagy ha nem, akkor soha nem is fog – de az bizonyos, hogy a felvételek elkészítésére biztosan nem tudnak költeni. Akkor meg mire? A meglévő felvételek vágása mindössze két ember munkáját igényli: a rendezőét és a vágóét egy néhány négyzetméternyi helyiségben, és a filmes utómunka (hangkeverés, fényelés) sem igényel százfős stábot. Vagyis nincs, nem lesz, mert nem is lehet negyedmilliárdnyi bérköltség. És ha ez a film (ha valaha elkészül) tele is lesz digitális trükkökkel, akkor is brutálisan túl van árazva. Persze nem véletlenül, hiszen amikor Orbánék valamit (bármit) beáraznak, akkor soha nem a készülő projekt tényleges munkálatainak tényleges költségei az irányadók, hanem a saját zseb minél feszesebb degeszre tömése.

Filmes szakzsargonban használt kifejezés a kamuflexre forgatás. Ez olyan forgatási szituációt jelöl, amelyben úgy csinál a stáb, mintha felvennék a kamerával a jelenetet, de valójában nem rögzítenek semmit, mert nincs felvételi negatív fűzve a felvevőgépbe. Kegyes csalás ez, amelyet például akkor alkalmaznak, amikor a színész által nagyon erőltetett, de a film egész koncepciójába tutira nem illő elképzelés felvételét imitálja a stáb (nem utolsósorban azért, hogy ne bántsák meg a színészt a szimpla elutasítással). A celluloid nyersanyag idejében volt ez a trükk igazán bevett, mert akkoriban komolyan takarékoskodni kellett a roppant költséges és mindig kevés felvételi negatívval, és ez a kényszer lényegesen kevesebb improvizációt, helyszíni ötletelést tett lehetővé, mint a digitális korszakban, amelyben a nyersanyagnak (a felvételek tárolásának) minimális a költsége és lényegében korlátlan a kapacitása.

Nos, szerintem ez az egész vizes-vb-film egy ilyen kamuflexre forgó akármi lesz. Csak a legkevésbé sem kegyes csalásként, nem úgy, hogy az senkinek ne kerüljön semmibe, hanem vélhetően rablás lesz ez a javából. Még akkor is az lesz, ha a köztévétől veszik meg utólag a köztévé által közpénzből rögzített felvételeket (hisz honnan máshonnan lenne sajátjuk, ha négy nappal az események vége előtt még csak a költségekre kiírt pályázatot körmölgették?!) – sőt pont akkor lesz csak igazán jól körvonalazottan combos pénzmosás ez az egész azzal a különbséggel, hogy nem a maffiapénzeket mossák tisztára, hanem fordítva: a közpénzt mossák át maffiapénzzé. Ez is közpénz, az is közpénz. Ideteszik, odarakják. Fürgén jár a kezük. Kezük közt a pénz. Ki tudja, hogy van-e, volt-e? És aztán hopp! Volt nincs, hová tűnt?! Hűlt a helye. Hűl a helye. Eltűnt a közkézen, közön.

Csalnak, mint azok a rohadékok az utcán, akik minden bepalizható embert átvernek az ittapiros-holapirossal. Habár nagy különbség, hogy ott az enyém a döntés, akarok-e hülye lenni és a játékba beszállva elveszteni a saját pénzemet. A kormányzati csalásoknál nincs választási lehetőségem, hülyére vesznek és átcsesznek mindannyiunkat.

Igen, mindannyiunkat, titeket is, kedves Orbán-fanok, sőt titeket csak igazán, mert ti naivul még el is hiszitek, hogy nem vagytok átbaszva. Pedig már hogy a fenébe ne lennétek?!  A nap minden percében pofára ejtenek titeket is, és higgyétek el, rajtatok röhögnek a legjobban, mert valójában maguk sem hiszik el, hogy nem látjátok, amit rajtatok kívül már mindenki lát.

2002-ben az akkori Orbán-kormány belebukott abba, hogy a miniszterelnök a barátai cégének, a Káel Csaba és Wermer András által alapított és elnökölt Ezüsthajó Kft.-nek juttatott több száz millió közpénzt arra, hogy dokumentálják a miniszterelnök napi tevékenységét. Természetesen soha nem látott a köz egyetlen snittet sem ezekből a felvételekből, amit pedig a köz pénzén forgattak kamuflexre. Csak a pénz tűnt el, nyomtalanul.

De most, amikor ismételten szemrebbenés nélkül lopják ki még ezt a kétszázharmincmilliót is, megtetézve az egyébként is abnormálisan elszállt költségvetésű (értsd hatalmas lenyúlású) vizes-vb összköltségét, joggal bízhatnak abban, hogy nem szakad rájuk az ég, mert (még mindig) vannak sokan, akik ahelyett, hogy számon kérnék mindezt, a támogatásukkal fedezik őket. Hogy magukat és a hatalmukat biztonságban érezve lophassanak, csalhassanak, üzérkedjenek és elkövethessenek bármilyen gazemberséget, ami csak eszükbe jut.

Magyarország, e büszke és erős európai ország, jól teljesít!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.