Az egyszerű biológiai tényből következően, hogy a fiatalok követik az idősebbeket, a politikai-hatalmi küzdelmeket az elemzők néha szívesen jellemzik a generációk harcaként. Most épp az MSZP-ről szól a nóta, és a sajtó úgy várja a júliusi kongresszust, mint a Bajnokok Ligája - bár van, aki szerint már legfeljebb a Szabad Föld Kupa - döntőjét. A csapatok már fölálltak, s az ellentétek ilyen feltüntetése, a "Jöjjön a romlatlan ifjúság a romlott vének helyett!" jól hangzó jelszavának elkiáltása az egyik fél számára nem kis taktikai előnyt jelenthet. Ám a jelszó nem csak üres, demagóg is. Ha szarkasztikus akarok lenni, már csak azért is, mert a történelem tanúsága szerint valahogy ilyenkor előbb-utóbb mindig "romlott vének" lesznek a "romlatlan ifjakból". De az idősebb korosztály nevében szólók visszavághatnának Ciceróval is, aki szerint "a leghatalmasabb államokat a fiatalok ingatták meg, az öregek támogatták és állították helyre". Ám ezzel csak a másik oldalról igazolnák ugyanazt a megközelítést. Vagyis az öreg római is tévedett, de minimum elfogult volt.
Fiatal demokraták
Ez az egész "romlatlan ifjak" dolog ugyanis nem más, mint a párja az évezredek óta és napjainkban is fel-felhangzó, "Ezek a mai fiatalok..." kezdetű, szintén indokolatlan és felszínes borongásoknak. No meg persze az ifjúsággal való politikai visszaélés kísérlete. Voltaképpen azonban erősen megkérdőjelezhető a generációs politizálásnak nemcsak a létjogosultsága, hanem a valósága is.
Ha valami igazi generációs szervezetként jött létre, az a Fidesz volt 1988-ban. Első időszakában a fiatalok közül toborozta szavazótáborát. Hosszú ideig a társadalom jó része egyszerűen az SZDSZ ifjúsági szervezetének hitte, tévesen. Az SZDSZ-hez való viszonyukban máig sejthető is egyfajta "apakomplexus". Ebben szerepet játszhat, hogy a kezdeti időszakban alapítói sok segítséget kaptak a demokratikus ellenzék tagjaitól (és aminek talán része lehetett az 1994-96 közötti jobboldali fordulatban is.) Tény, hogy az akkori adatok szerint bizonyos népszerűségre szert tett a nyugdíjasok körében is. Ez azonban korántsem volt átütő erejű. Pontosabban szólva: az idősebb korosztályban valóban élvezett erős szimpátia csak a közvélemény-kutatásokhoz volt elegendő. 40 százalék körüli népszerűséget mértek, de mint utóbb kiderült, ez csak azt mutatta, hogy "igazán aranyosak ezek a fiatalok". Meg is tévesztette a párt vezetőit, akik számára súlyos csalódást jelentett az 1994-es, mindössze 7 százalékos választási eredmény. Az áttörést 1994-1998 között éppen a generációs keretek közüli kilépés hozta meg (fontos jelképes és gyakorlati előzménye volt ennek a 35 éves korhatár eltörlése 1993-ban), ami - a jobboldali fordulat mellett - jelentős szerepet játszott az 1998-as sikerben. Ma már sejthető, hogy ennek fontos katalizátora volt Mádl Ferenc, Martonyi János és más, az idősebb korosztályba tartozó személyiségek háttértevékenysége (döntően a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületén keresztül). A Fidesz ezt követően - épp indulása miatt - alig került szembe a generációs kérdéssel. De például Rogán Antal, Pelczné Gaál Ildikó pályája, Szijjártó Péter és mások mai szerepe mutatja, hogy várhatóan könnyedén meg fog birkózni vele. Ez is annak a bizonyítéka, hogy nem valós a probléma.
Ami az MSZP-t illeti
Az MSZP-ben húszéves története során már nemegyszer fölharsant a "Jöjjenek a fiatalok!" jelszava. Amilyen gyorsan fölhangzott, éppoly gyorsan el is enyészett. Valójában mind ez ideig az MSZP is meglehetős sikerrel oldotta meg a generációs problémát, mintegy spontán mechanizmusokat alkalmazva, amire a bevezetett ifjúsági kvóta még rá is segített. Legjobb példa erre éppen a mai vezető hármas egyik tagja, Kiss Péter, aki a BIT éléről került a pártvezetésbe és lett annak egyik meghatározó személyisége. De Szekeres Imre is "fiatal, dinamikus erőként" került föl Veszprémből annak idején, és működött együtt hol zökkenőmentesen, hol a dolgok jellegénél fogva kisebb-nagyobb zökkenőkkel, de mindenesetre sikeresen az idősödő Horn Gyulával. Azoknak pedig, akiket mostanában a sajtó egy új generációs lázadás vezéralakjaiként mutat be, már szintén meglehetős a politikai múltjuk államtitkárként, sőt miniszterként, polgármesterként, képviselőként, elnökségi tagként, egyéb fontos funkciókban. Vagyis alaposan be vannak épülve a létező struktúrákba. Másként nem is lehetséges, hiszen akkor ki ismerné őket?
Itt érdemes megjegyezni, hogy az ifjak megváltó eljöveteléhez hasonlóan divatos jelszó, hogy "új arcok" kellenek. Pedig az ismeretlenség homályából lehetetlen - mellesleg a modern, a médiának erősen kitett és azt tudatosan felhasználó politikában értelmetlen is lenne - teljesen új személyiségeket előhúzni. Az "új arcok" minden esetben már jócskán régi arcok is egyben. A politikai küzdelem egyik alapfeltétele a demokráciában az ismertség, amit nem lehet az egyik percről a másikra megszerezni. Az persze igaz, hogy a politikus nem terem, hanem csinálják, vagy csinálja magát. De egy új politikus, vagy a marketing nyelvén szólva egy új brand "felépítése" hosszú folyamat, minimum négy-öt év. A hitelesség nem az új arcokban, hanem másutt, esetleg épp a korábban felmutatott teljesítményben keresendő.
A generációs többszínűség mindazonáltal egyre inkább nélkülözhetetlen előnyt jelent a modern politikában. A múlt század végétől mind erősebb kulturális szegmentálódás következtében más nyelven kell szólni a különböző generációkhoz. Hovatovább más hívószavakra érzékenyek a huszon-, harminc-, negyvenévesek (és így tovább), miközben az eltérő szavak gyakran ugyanazt jelentik. Ezt minden politikai erőnek figyelembe kell vennie. Az tény, hogy az MSZP-nek súlyos adósságai vannak a fiatalok felé e tekintetben, de ezt az adósságot nem államtitkárokkal lehet ledolgozni.
Furamód épp a generációs nézőpontot előtérbe helyezve látható a legkevésbé, hogy azok, akiket ma a sajtó az MSZP új generációjaként igyekszik megmutatni, szemléletben, mentalitásban, az alkalmazott politikai eszközök tekintetében bármi modernebbet, fiatalosabbat jelentenének Lendvai Ildikónál, vagy akár Szekeres Imrénél és Kiss Péternél. Modernebb, fiatalosabb nyelven beszélnek? Dinamikusabb a politikai stílusuk? Mozgékonyabbak? Vagy amit ma a modernitás non plusz ultrájának tekintenek, jobb a honlapjuk? Chateken, fórumokon és egyéb internetes eszközökkel jobban elérik, közelebb vannak a ma ifjúságához? Fiatal MSZP-tag vagy szimpatizáns tömegek állnak mögöttük, akikkel csak ők tudnak szót érteni? Ha a szóhasználatot tekintjük, egyedül a szintén az idősebbek közé sorolt Baja Ferenc használt informatikai metaforát, amikor az MSZP 2.0-t emlegette.
Annak oka, hogy a "Jöjjenek a fiatalok!" jelszó minden esetben gyorsan elenyészett, az, hogy az MSZP-t, mint ez köztudott, születése óta jellemzik a különböző erőcsoportok közötti küzdelmek. A párt mindig is ezeknek az erőcsoportoknak a kiegyezésében, alkujában és kompromisszumában találta meg egyensúlyát, egyben a hatékony cselekvés alapját is. Amiben persze megint csak a felületes elemzés láttat puszta hatalmi és pozícióharcokat. Ez ugyanis többnyire programatikus elemek - valamint érdekek, többnyire területi, ritkábban ágazati érdekek - kiegyezése, alkuja és kompromisszuma, vagyis valódi politikai kompromisszum is volt. Az alkalmilag hangoztatott generációs pozíció így hamar egyszerűen értéktelenné és érdektelenné vált, hiszen a vonatkoztatási pont nem az azonos vagy közeli életkor, hanem a program- vagy/és érdekcsoporthoz való tartozás volt. Ezeknek a sajtónak oly sok témát adó, civakodó csoportoknak a kiegyezései, alkui és kompromisszumai, de ezen keresztül megnyilvánuló politikai együttműködési képessége és így megszerzett rutinja biztosították az MSZP működőképességét, válsághelyzetekben pedig túlélési képességét, sőt politikai rugalmasságát és belső egyensúlyát is. Innen a szentencia, mely szerint bajban az MSZP összezár.
Az, hogy ezúttal milyen erőcsoportok állnak a mai küzdelmek mögött, mélyebb elemzést igényelne. A gyakori sajtóközleményekből is megállapítható azonban, hogy mindazok szájából, akiket a sajtó napjainkban a lehetséges "trónkövetelők" közé sorol, mindeddig nem hangzottak el valódi programelemek. Még azok között sincsenek az élvonalban, akik valamilyen egyelőre még meglehetősen definiálatlan új baloldaliságot emlegetnek (mert az is éppen hogy inkább az ügyvezető hármas, meg Baja, Szanyi, Szili szájából hallható). Konkrét, akár a ma regnáló technokrata kormány felé, akár a későbbiekre vonatkozó intézkedések ötlete, politikai lépések igénye nem hangzott el. Erős a gyanú így, hogy az ellentétek generációs alapokon való megfogalmazása valami hiányt, valami nagy ürességet igyekszik rejtegetni. Ha ez így van, az nem csak arra utal, hogy vészesen megsérült az a mechanizmus, ami eddig újra meg újra képes volt kialakítani az MSZP politikai cselekvéshez szükséges belső egyensúlyát. Arra is, hogy a párt szellemileg, politikailag kiüresedett. Ez pedig megállíthatatlan bomlási folyamat elindítója lehet.
