Ha egy fárasztó, zaklatott nap után nem jön álom a szemünkre, az egyik, amire gondolni szeretünk, az a "Nimfomániás Alíz baba és a negyven rabló" című film zárójelenete, ám ennek részletezésétől kiskorú olvasóinkra való tekintettel e helyütt elállunk. A másik ilyen dolog a igazságszolgáltatás és a jogbiztonság állapota a mi hazánkban. Ilyenkor letartóztatási parancsot körmölő bírák, serényen bilincselő rendőrök, szenvedélyesen érvelő ügyészek és végül csíkos ruhában papírzacskót ragasztó bankelnökök, parlamenti képviselők, főrendőrök, vállalkozók meg zárkát fókázó, sárga fogú, gonosz tekintetű újságírók jelennek meg szemhéjunk belső képernyőjén. A gondolatra, hogy a törvény szigora Magyarországon sarzsira, stallumra, magas állásra való tekintet nélkül bárkire lesújt, aki rossz fát tesz a tűzre, béke és melegség költözik a szívünkbe; ilyenkor az utolsó, amit a világból érzékelünk, az a mosolyra húzódó szánk szélén kibuggyanó kis nyálcsöpp szokott lenni.
A múlt héten például egy képviselő került végre rács mögé, akit az sem védett meg az előzetes letartóztatástól, hogy néhány hónappal ezelőttig egy parlamenti vizsgálóbizottság elnöke volt. Székely Zoltán volt kisgazda, jelenleg független honatyát vesztegetési kísérlet gyanújával bekasztliztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság.
Azoknak a parlamenti bizottságoknak az elnökeire, akik korrupciógyanús vagy adócsalásos ügyek felderítésére szakosodtak, alaposan rájár a rúd. Pallag Lászlót pünktlich a múlt csütörtökön marasztalta el jogerősen a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság, és kötelezte 1,25 millió forint kártérítésre Pintér belügyminiszter javára, többé-kevésbé azért, mert Pallag a bizottság előtt elhangzott egyik vallomásról júniusban tájékoztatta a közvéleményt. Jóval az ítélet előtt, még a nyár végén a kormánypárti többség az Országgyűlésben gondoskodott arról is, hogy a Pallag-bizottságról még az se derülhessen ki, vajon tényleg néhány lelkes, ámbátor amatőr hülye gyülekezete-e, avagy mégis lenne esélye az olajügyek fölgöngyölítésére. És nem járt sokkal jobban a közbeszerzések és azon belül is az önkormányzati csatornaépítések során előforduló korrupciót nyomozó Székely-féle bizottság sem: azóta, hogy elnöke ellen vizsgálat kezdődött, leginkább semmit nem hallani róla, ha csak annyit nem, hogy új vezetője egy megbízható kisgazda nímand lett, és hogy a testület főként a volt bizottsági elnök állítólagos ügyeinek a felplankolásával foglalkozik.
Székely Zoltán ezek után úgy döntött, állva hal meg. Az emlékezetes pénzátadásos balhé után (amiről az ő verziója, miszerint csőbe húzták, egyelőre pontosan annyira hihető, mint az ügyészségi nyomozóhivatalé, miszerint Székely kenőpénzt ment felnyalni a Gellért Szállóba) szétnyilatkozta az agyát az FKGP, a Környezetvédelmi Minisztérium és a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium ügyeiről, valamint arról, hogy a volt olajosok per pillanat csatornaépítéssel foglalkoznak. A nyilatkozgatásra most, hogy lecsukták, feltehetőleg kevesebb lehetősége lesz. Lecsukni pedig azért kellett épp most, mert úgymond a "szökésétől" lehetett tartani, valamint attól, hogy rá nézve terhelő bizonyítékokat semmisít meg.
Mintha Székely az elmúlt két hónapban nem "szökhetett" volna meg, és nem tüntethetett volna el minden, ellene szóló bizonyítékot. (Azt a kazettát egyébként, ami az ügyészség szerint a gyanú alapját képező, az emődi polgármesterrel folytatott állítólagos beszélgetését rögzítette, lapunk információja szerint még Székely ügyvédje sem hallgathatta meg.)
A két bizottságot tehát hidegre tették, a két elnök közül az egyik ellen jogerős ítélet van érvényben, a másik előzetesben ül.
Akárcsak, hónapok óta, Tasnádi Péter, akiről biztosan nem igazak azok pletykák, miszerint a jelenlegi belügyminiszterrel volt korábban üzleti jellegű konfliktusa, és ezért helyezték ad acta; vagy Ábrahám Béla, az a békés megyei rendőrkapitány-helyettes, akit valami jogosítvány-visszaadásos ügy miatt csíptek meg, és egyáltalán nem azért vonták ki a forgalomból, mert mondjuk túl sokat tudott volna egykori megyei főnökéről, a szintén a belügyminiszter bizalmi emberei között emlegetett Gál Lászlóról.
Talán nem tartozik ide, de a minap a Vasárnapi Újságban Makovecz Imre, a kormánykoalíció egyik házi vátesze arról értekezett, hogy azok ellen az újságírók ellen, akik úgymond rossz hírét keltik hazánknak, büntetőjogi szankciókat kéne bevezetni.
Pompás ötlet. Hisz akkor végre tényleg nyugodtan aludhatna mindenki ebben az országban, mert végre csönd lenne. Amit nem zavarna más, mint a fűző nélküli cipők surrogása a börtönudvarok betonján.
