(EL´TTE) Mert ugyebár mi ilyenkor, vészhelyzetben, az első gondolat? Irulok-pirulok, de mindösszesen két perc múlva egy kocsmapultnak támaszkodva találtam magam. Minden erőmet összeszedve kezdtem meg a kinti világhoz történő kényszerű és elkerülhetetlen alkalmazkodás folyamatát, miközben kihúzott a Moszkva térről heves és mély nosztalgiám tárgya, a villamos. Nem tudhattam, hogy egy munkahelyi konfliktus kellős közepén könyöklök a parádés mezőnyben, s avval vigasztaltam magam, hogy nem a medve bőrére fogyasztok előre, hanem a szerotonin anyagcserezavara miatt. Mellettem egy köldökig kigombolt, szőrös mellű tagtárs felajzva fűzött egy nála két fejjel magasabb banyát. De olyan hibátlan, mondhatni echte avasi szöveggel, hogy azonnal megmozdult bennem a Miskolc-komponens, s már éppen kezdtem otthonosan toporogni itt, a nagy idegenben, a Moszkva tér közepén, amikor elnyomta ezt a fülemnek oly kedves szólamot az a másik, egy hangyányit tán reszeletlenebb, melyet a félmeztelen, tetovált mosogatósrác sziszegett öblögetés közben a harmincas pultosnő felé. Nincsen jövőd, dagadt vagy, mert szültél, hallatszott ezen a frekvencián, innentől senkit nem érdekelsz. Neked meg csak múltad van itt, takarodj, te patkány, érkezett a válasz, s mindehhez, hogy a szőrös lovag által jól meghajtott szívem még jobban feldobogjon, a legendás debreceni Color együttes ugyancsak legendás Féltelek című száma szolgáltatta rádión a hátteret. Tökéletes ráhangolás, húztam halvány mosolyra a számat, de a melódia sajnos nem volt önfeledten élvezhető, a Bokor fivérekkel együtt dúdolható, mert időközben beállt ilyen mozgó bokszállásba a gyerek, főnöke pedig egy kétliteres Fantával próbált halálos ütést mérni rá. Tiszta Kokó, mondta egy hang. Nincsen itten, kérdezte egy megriadt úr, szakszervezet? A szőrös mellű időközben, mintha mi sem történt volna, befúrta a bajuszát a hosszú néni dudái közé, s mint aki levágott egy sprintet, elkezdte szaggatottan venni a levegőt. A közönség egy darabig kitűnően szórakozott, de utána csak elharapózott az egyik lábról a másikra történő ritmikus testsúlyáthelyezés metakommunikatív módszere, mivelhogy a kiszolgálás az elhúzódó bunyó miatt immár tarthatatlan módon, legalább öt perce szünetelt. Jó, jó, rendben van a program, de hát azért mégis: nem színházba, inni jöttünk, ugyebár.
Épp akkor, mikor azt gondoltam, jaj de jó itt, tiszta kelet, mégsem olyan félelmetes a külvilág, azon belül az esemény, amelyre hivatalos vagyok, beviharzott terítőkkel, függönyökkel és zoknikkal a kézben a térről vagy húsz jóasszony, hogy a ribillió még nagyobb legyen, s ugyanazon lendületből, egy szempillantás alatt elnyelte őket a budi. A befelé irányuló forgalommal szemközt viszont a srác ruhái, személyes cuccai szálltak ki az ajtón a közterület-felügyelők lábai elé, amiből is tisztán látszott, ennél a cégnél nincs három hónapos felmondási idő. Itt még az úristen is szabad elvonulást kérne, vihogtam magamban a tragédia kellős közepén, de evvel egy időben el is szégyelltem magam, mert eszembe jutott, a vajdasági barátom azt mondja mindig, nem voltál még csantavéri tömegverekedésben, azért lepődsz meg mindenen.
(UTÁNA) Egy elmosódott számú éjszakai villamoson a következő mondat ütötte meg a fülemet: Haggyad má´ ezt az öreget, neki csak múltja van, a jövő: én vagyok! Na, ezt a múltazást, kezdtem koncentrálni, mintha ma már hallottam volna valahol. Úgy látszik, hogy ilyen nap ez, mindenki a múlttal meg a jövendővel foglalkozik, parlagon hagyva az épp történő, értékes jelent. Még jó, hogy én is itt vagyok. Igen ám, de amikor odanéztem, nemcsak azt kellett megállapítanom, hogy egy húszéves formájú buliember tartozik a hanghoz, hanem azt is, hogy a korra, valamint a múltra való megjegyzés itt nem másra, de sajnos rám vonatkozik, s a lényegre tapint ráadásul, mert én tényleg nem tudom, hogy most mi lesz, mi az irány, mi a franckarika következik. Le kell nyeljem, gondolkoztam, a keserű pirulát, hisz most már valóban mindennek utána vagyok, s ettől jeges rémület fogott el, mint Darnyit a dobogón, az első olimpiai győzelme után. Gyere velünk, itt a pörgés, itt, minálunk, a haverod már le van írva, őrült buli van kint Lágymányoson. Teljes életet éltem, akartam reflexből suttogni a teljesen helytálló véleményre, de az esemény azért csak nem múlt el bennem nyomtalanul. Na, na, fészkelődtem, protestáló hit!, küldetéses vétó!, és azt mondtam kellő öntudattal, mint amit a lónak szoktak, hogy: hóóóóó, aztán meg hogy: hőőőőő - ez utóbbit csak a nyomaték miatt. Ami, elismerem, közlésértékileg nem volt avval a mondattal egy szintre hozható, amit az eseményre a bort küldő vendéglátós felelt a megüzent kérdésemre, hogy ugyanis mivel tartozom. Író? Akkor írja a többihez! , de az enyém volt az mégis, az enyém.
(KÖZBEN) Közben kézbe lett véve a végtermék, közben volt egy könyvbemutató. Bele lett vésve egy fatörzsbe egy régebbi keletű, nyíllal átdöfött szív alá, itt járt K. T.; előtte rémült volt, közben boldog, utána meg tanácstalan.
Keresztury Tibor
