Publicisztika

Varga Andrea, alias Kismocsok, a Való Világ 2. exlakója levelet írt dr. Medgyessy Péterhez, a Magyar Köztársaság miniszterelnökéhez. Kismocsok tudatta a kormányfővel: szeretné, ha a törvények szerint nem minősülne csonka családnak, amennyiben gyermeket vállalna, és a gyereket párjával, Ritával együtt nevelhetné. Kismocsok szeretné továbbá, ha gyermeke a törvények szerint nem minősülne félárvának; ha élete párja nem csak a vagyonjog szemében lenne élettárs, s ha gyermekét nem érné hátrányos megkülönböztetés azért, mert két nő alkot vele majdan családot.

Már megint a forinttal van a baj. Alighogy elültek az árfolyam erősödésére játszó spekuláció hullámai, most itt a hirtelen forintgyengülés. Az év elejéig (másképpen megközelítve: az árfolyamsáv széléig) tartó fokozatos erősödés katalizátora a jegybank makacs inflációellenessége volt; a mostani erős gyengülés mögött a kormány kitartó exportőrsegítő mesterkedései állnak. A kormány egyenlített - zárhatnánk le a témát, ha nem izgatna, vajon milyen játszmák zajlanak már megint a fejünk fölött.

Tessék elképzelni, hogy az autók hátulján a "D" felségjel alatt a Német Birodalom térképét formázó matrica pompázik - a határok Königsbergtől Strasbourgig húzódnak -, és hogy ugyanez a térkép látható - mondjuk "A Germán-alföld" felirattal - a német osztálytermek falain. Hogy a CDU politikusai a Német Fájdalom Szobránál tartott nagygyűléseken emlékeznek meg az elvesztett Sziléziáról és Danzigról, miközben kifejezik a második világháborút lezáró békeszerződések feletti fájdalmukat is. Tessék elképzelni továbbá, hogy az SPD vezetői kikérik maguknak, hogy a jobboldal kisajátítsa magának a potsdami konferenciát, mondván, a szociáldemokratáknak is éppúgy fáj Potsdam, de ők optimisták, mert az Európai Unió kibővítésével úgyis szerepüket vesztik az akkor megvont határok. Günter Grass pedig a Tageszeitungban megírja, hogy a német zsidókat sem szabad kirekeszteni a közös tragédiából.

Hogy végül a szavazásra jogosultak majdnem 60 százaléka elment Lengyelországban az EU-népszavazásra, azon ők maguk lepődtek meg a legjobban, jobb magyarázatuk nem lévén, csodát emlegetnek, és örülnek, mint majom a farkának. A népszavazás előtt ugyanis legalább kétségesnek tűnt a végkimenetel: és ha nincs meg az 50 százalékos részvétel, az nagyon rosszul veszi ki magát, meg végeláthatatlan belpolitikai bonyodalmakat és gazdasági bajokat okoz a legnagyobb EU-tagjelölt számára.

Vagy a négyes metrót, vagy tizenöt nemzeti színházat lehetett volna fölépíteni annyi pénzből, amennyi 1997-2002 között a Magyar Televízió (MTV) Rt. működési költsége volt. Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke érzékeltette az öt év alatt elköltött összeg (190 milliárd forint) nagyságát e példával múlt heti sajtótájékoztatóján, amelyen a köztévé átfogó ellenőrzéséről készült vizsgálati jelentést ismertette. Bár a párhuzam nem mentes a hatásvadászattól, a hivatal vezetője két okból is jól tette, hogy élt vele.

Az egri Markhot Ferenc Kórházban a roma asszonyokat külön kórterembe fektették a szülészeten. Kovács József igazgató szerint ez nem történt meg; ismeretlen tettesek ellen feljelentést is tett, mivel a híreszteléssel megsértették a kórház jó hírnevét. Pedig felesleges ismeretlen tettest kerestetnie a rendőrséggel: ott van például a Roma Sajtóközpont újságírónője, akinek egy szülésznő mondta el, hogy van a kisebbség számára kijelölt kórterem; egy rejtett kamerával fel is vették, majd egy kereskedelmi tévében bemutatták. A múlt héten továbbá két roma asszony vállalta, hogy elmondja elkülönítésének történetét a köztelevízió élő műsorában. Kovács Józsefet is meghívták, ő azonban nem ment el. Egy műsorban az osztály egyik orvosa magánvéleményként közölte: szerinte a roma nők egymás között jobban érzik magukat. Kovács József nyugodtan nevesíthette volna őket a feljelentésben, igaz, akkor érintettként esetleg őt citálhatnák a bíróság elé rágalmazás miatt.

Isten bizony, szorítok magunkért. A kormány majdnem elszúrta az egészségügy reformját. Vagy legalábbis annak jó esélyét. Azok a kormányhivatalnokok (Csehák Judit miniszter, Győrffy István reformügyi népbiztos), akik az elmúlt egy évben nem kis szellemi ráfordítással megtervezték az ésszerűnek tűnő stratégiát - melynek lényege: vonjuk be a magántőkét, a magánérdekeltséget az egészségügybe - megint elfelejtkeztek a demokrácia alapszabályáról. Hónapszám barkácsoltak anélkül, hogy szóltak volna nekünk: hé, emberek, ezt meg ezt csináljuk, ezért meg azért. Nekik most magyarázkodniuk kell: nekünk meg visszafelé, a fikázásból megfejteni a történetet. És azt is elfelejtették közölni velünk, hogy mi kényszeríti ki a cselekvést. Elmulasztottak értesíteni arról, hogy összedőlés előtt áll az egész rendszer. Hogy a helyzet drámai. Az egyébként helyesen mérlegelő Csehák és tanácsadói köre, úgy látszik, máig nem tanulta meg: a demokráciában nincs külön törvényalkotás és külön kommunikáció. A kettőnek együtt kell megszületnie, mint gyerekkel a sírásnak.

Sűrűsödnek a zivatarfelhők az Oktatási Minisztérium (OM) fölött, amiket nem tudott eloszlatni a tárca vezetése sem a közelmúltban kinevezett informatikai biztos gyors menesztésével, sem a hétfői parlamenti szópárbajjal.

Hazudnánk, ha azt állítanánk, nem számíthattunk mindarra, ami pénteken a Fradi-pályán bekövetkezett. Ha egy sportág a drogdiszkókból is kitiltott grizzlyk és idomított terrorzombik játékszere lesz, azok egy idő után saját különös szabályaik szerint kezdik majd játszani. A magyar "labdarúgás" momentán nem más, mint a) a tippmixfogadások, illetve az azokkal kapcsolatos csalások egyik kellemetlen, de nélkülözhetetlen velejárója; b) a jobbára bőrfejű és náci ifjúsági civil szerveződés egyik gócpontja és találkahelye. Továbbá annak a tökéletes közgazdasági modellje, hogyan tehet tönkre egy iparágat és egy kultúrát a tiszta tulajdonviszonyok meg a betartható és betartatott törvényi szabályozás hiányában eluralkodó maffiavircsaft. A péntek délutáni elkövetők pszichiátriai profiljának felvázolása e tekintetben másodlagos jelentőségű, bár a világról vallott sajátos vélekedéseikről meggyőző adalékot nyújtott az, ahogy a tévé nyilvánossága előtt is vállalták: az igazi szurkolónak igenis joga van ahhoz, hogy tettleg is felelősségre vonja nem megfelelően teljesítő kedvenceit. Azt se feledjük, alig pár hónapja már volt lincselés az Üllői úti pályán: akkor a korábban elbocsátott biztonsági szervezet tagjai + a baráti kör rohant be egy meccs után, s részesítette megfelelő testi fenyítésben az őket kiszorító másik őrző-védő szervezet munkatársait. A kérdés mármost az: kinek van, illetőleg legyen ehhez bármi köze?

Hogy a státustörvényt a lelkük mélyén a pokolra kívánják-e a Medgyessy-kormány külügyi és egyéb hivatalnokai, azt csak azért nem lehet tudni, mert nem kiáltják világgá a frusztrációjukat. Pedig ez az ügy fogantatása óta mást, mint bajt nem hozott eddig a kormány és tágabb értelemben az egész ország számára. A nagyobbik kormánypárt persze nem tehet úgy, mint akinek a gonosz Fidesz potytyantotta a törvényt a küszöbe elé: elvégre 2001 végén maga is megszavazta. Most igyekszik egyrészt nem tudomást venni róla, másrészt kármenteni. Vajon hozott-e fordulatot a múlt hét végi összmagyar találkozó, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért)?

Azt állítani, hogy Pakson április 10-én nemzeti tragédia történt, bizonyára túlzás lenne.

Ha igazak a lapzártánkkor szivárgó hírek a héten esedékes MSZP-Fidesz megállapodásról az iraki csapatküldés ügyében, Orbán Viktor különösebb itthoni tekintélyvesztés nélkül lehátrálhat arról a szerepről, amely (a legjóindulatúbb magyarázat szerint is az iraki háború befejezése óta) mást, mint károkat nem okozott az ország nemzetközi pozíciójának és a honvédség tartásának. Az egykor lelkes atlantista exminiszterelnöknek a menekülési útvonalat az ENSZ BT múlt heti, a szankciók feloldását elrendelő határozata kínálta, amely ráütötte a pecsétet Irak amerikai-brit felügyeletére (hogy értsük: eddig Irak partnereivel Irak nevében az ENSZ kereskedett, ezután az iraki kormány, vagyis Washington fog). Mennek magyar valakik Irakba valamit csinálni, lehet, csak gépkocsivezetők, lehet, katonák is.

Kormányunk - meg az előző - az elmúlt másfél évben alaposan kiköltekezett. A "nemzeti kö-zepet" célozva osztott mindenkinek, akit megnyerhetőnek vélt. Ezt a hozomra elköltött pénzt valahogyan vissza kell tenni a költségvetésbe. Ezen nincs mit morfondírozni, elvégre a hiány az hiány. Rossz érzésünk azoktól az ötletektől lehet, amelyekkel gyógyítani kívánják a bajt.

A nemek és az érvénytelen szavazatok juttatták be Szlová-kiát az Európai Unióba. Bármennyire is hülyén hangzik ez a mondat egy 92 százalékos igen-áradat fényében, igaz. A hétvégi EU-népszavazáson 52 százalékos volt a megjelenés, ám a részvételi arányt csak a nemmel szavazók billentették át a kötelező 50 százalékos küszöbön. Ilyenkor szokás megköszönni minden szavazatot: aki vette a fáradtságot, az egyenesen az unióra voksolt.