Nyíri Pál: Trianon-történelmek

publikálva
2003/24. (06. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tessék elképzelni, hogy az autók hátulján a "D" felségjel alatt a Német Birodalom térképét formázó matrica pompázik - a határok Königsbergtől Strasbourgig húzódnak -, és hogy ugyanez a térkép látható - mondjuk "A Germán-alföld" felirattal - a német osztálytermek falain. Hogy a CDU politikusai a Német Fájdalom Szobránál tartott nagygyűléseken emlékeznek meg az elvesztett Sziléziáról és Danzigról, miközben kifejezik a második világháborút lezáró békeszerződések feletti fájdalmukat is. Tessék elképzelni továbbá, hogy az SPD vezetői kikérik maguknak, hogy a jobboldal kisajátítsa magának a potsdami konferenciát, mondván, a szociáldemokratáknak is éppúgy fáj Potsdam, de ők optimisták, mert az Európai Unió kibővítésével úgyis szerepüket vesztik az akkor megvont határok. Günter Grass pedig a Tageszeitungban megírja, hogy a német zsidókat sem szabad kirekeszteni a közös tragédiából.

Tessék elképzelni, hogy az autók hátulján a "D" felségjel alatt a Német Birodalom térképét formázó matrica pompázik - a határok Königsbergtől Strasbourgig húzódnak -, és hogy ugyanez a térkép látható - mondjuk "A Germán-alföld" felirattal - a német osztálytermek falain. Hogy a CDU politikusai a Német Fájdalom Szobránál tartott nagygyűléseken emlékeznek meg az elvesztett Sziléziáról és Danzigról, miközben kifejezik a második világháborút lezáró békeszerződések feletti fájdalmukat is. Tessék elképzelni továbbá, hogy az SPD vezetői kikérik maguknak, hogy a jobboldal kisajátítsa magának a potsdami konferenciát, mondván, a szociáldemokratáknak is éppúgy fáj Potsdam, de ők optimisták, mert az Európai Unió kibővítésével úgyis szerepüket vesztik az akkor megvont határok. Günter Grass pedig a Tageszeitungban megírja, hogy a német zsidókat sem szabad kirekeszteni a közös tragédiából.

Ez, ugye, azt jelentené, hogy megint ideje elköltözni Németországból.

Ugyanezt el lehet játszani a Szovjetunióval, Japánnal, Nagy-Britanniával, Törökországgal, Litvániával és - időben kellően visszamenve - tetszőleges más országgal. Ugye, micsoda képtelenség?

H

", én demagóg! Ezek az országok imperialista, gyarmatosító hatalmak voltak, amelyek agresszív háború következményeképp veszítették el nagyrészt amúgy sem az "anyanemzet" által lakott, történelmileg csak rövid ideig birtokolt területeiket. Hogyan hasonlíthatom őket Magyarországhoz, amelyet ezer év után, egy balszerencsés szövetség és igazságtalan nagyhatalmi érdekek miatt fosztottak meg huszadik századi kultúrájának központjaitól, s amely olyan traumát szenvedett el ezáltal, mely évtiztedekre befolyásolta nemzeti életét?

A különbözőségeket, melyek a fölsorolt országok területvesztéseinek történelmi körülményei között láthatók, természetesen nem lehet elbagatellizálni. Ez még akkor is így van, ha tény, hogy Nagy-Magyarország térképe nemcsak Zsigmond királyt, hanem a bécsi döntéseket is jelenti; ahogy a Német Birodalomé sem csak a vesztfáliai békét, hanem Hitlert is. Csakhogy a párhuzam mégsem teljesen frivol. A szuverenitás, a gyarmatosítás, az etnikai identitás fogalmai ugyanis - a nemzeti történetírás szokásos kategóriái - a Kelet-Európában csak a tizenkilencedik században kialakult nemzetállamok idejéből örökölt címkék, amelyeket korábbi korokra vetítenek most (is) vissza, és amelyek az adatok szelektív interpretációjára támaszkodnak. A vita arról, hogy Mátyás király, Nikolaus Lenau vagy Frangepán Ferenc magyar, román, horvát - netán dalmát - vagy német hazafi volt-e, csak az illetők saját identitástudata szintjén értelmes - ez az identitás pedig más és más élethelyzetekben valószínűleg másképp és másképp nyilvánult meg. Az a kérdés, hogy a magyar királynak alávetett horvát királyság, a Habsburg császárnak alávetett magyar királyság, a különböző időpontokban különböző uralkodóknak különböző konstrukciókkal alávetett erdélyi fejedelemség vagy macsói bánság vajon valamely szuverén és/vagy magyar államalakulat (része) volt-e, csak konkrét időpontokra és történésekre tehető föl értelmesen. Az általánosabb kijelentések szükségszerűen szubjektívak és történelmietlenek. A Horthy-, majd Orbán-korszakbeli önszuggesztió, hogy az "igazi" Magyarország az 1914-es térképpel azonos, egy pillanatkép önkényes kiragadása a történelemből. E gesztus elsiklik afölött, hogy ez a térkép igazán csak az 1867 utáni időszakra vonatkoztatható: paradox módon egy olyan időszakra, amikor Magyarország szuverenitása nem volt teljes, viszont nemzetállami keretek között definiálták. Erdélyre éppúgy lehet azt mondani, hogy csak a török (miért "a török"?) előtti időkben, majd - talán - a kiegyezés után volt "magyar", mint azt, hogy mindig az volt. Nincs történelem: történelmek vannak. Múltak, amelyeket a budapesti, a zenggi, a pozsonyi, a dévai múzeum kurátorai és az őket közvetlenül vagy közvetve irányító nemzetállamok más- és másféleképpen építenek föl. Ahogy Eric Hobsbawm írta: a történelem a múltnak az a része, amire emlékezni kívánunk. A mai történettudomány belátta ezt, és jobbára elutasítja, hogy - Hans Medick szavaival - a történelem valamely interpretációról "az egyértelműség, következetesség és véglegesség hamis benyomását keltse".

H

Azelőtt, hogy az Orbán-kormány sikeresen a nemzeti öndefiníció részévé emelte volna, Magyarország lakóinak legnagyobb részét semmiféle személyes érzelem sem fűzte a versailles-i döntések nyomán bekövetkezett területvesztéshez. A Trianonnak tisztelgők nagy része nyilvánvalóan nem akar határrevíziót. A jelenség azonban része az 1989 előtt viszonylag önkritikus magyarországi történelemfelfogás el- vagy inkább visszatolódásának a viktimizáció felé. Csepeli György egy 1989-ben készített felmérése szerint a magyar felnőtteknek több mint egyharmada gondolta úgy, hogy Magyarország kárt okozott a jugoszlávoknak, románoknak, cseheknek, illetve szlovákoknak (e népekre külön-külön kérdeztek rá). Három évvel később a tizenévesek már csak 10 százaléka értett egyet ezzel; több mint egyharmaduk viszont úgy gondolta, hogy ezek a nemzetek okoztak kárt Magyarországnak (ez az arány az előző felmérésben népenként 10-20 százalék volt). A "megfogyva bár, de törve nem" tizenkilencedik századi romantikus mítosza új életerővel telepedett rá a magyar történelmi diskurzusra. Elég egy pillantást vetni Kristó Gyula, Barta János és Gergely Jenő tavaly megjelent, a kritikusok által mérvadóként jellemzett Magyarország történetének fülszövegére, amely így mutatja be a könyvet: "...egy Európába talált és ott magának tartósan helyet foglaló nép története. Egy sokat próbált, sok vihar sújtotta, a történelem kataklizmáit legyűrő nemzeté. Egy túlélő, a hosszú idő perspektívájából nézve sikerre ítéltetett országé." Ezzel a szöveggel nem az a legnagyobb baj, hogy triumfalista, hanem hogy értéktelített és történelmietlen; hiányzik belőle a reflexivitás és a kategóriák időhöz kötésének igénye. Ez nem pusztán az intellektuális provincializmust termeli újra, hanem veszélyes is.

H

Mit lehet tenni? Német mintára fölváltani az önigazoló, viktimizáló-triumfalista történelmi diskurzust a bűntudat diskurzusával? Vagy inkább reflexíven foglalkozni a történelemmel, megkérdőjelezni a hegemón diskurzus létjogosultságát? Nem tiltakozni a többértelműség ellen, hanem újra fölfedezni azt mint a Kárpát-medence (!) kultúrateremtő, élvezetes hagyományát, ahogy Claudio Magris a Dunában? Németországban, Nyugat-Európában - többek között az Európa Tanács ajánlására -, sőt Japánban is léteznek tankönyvíró együttműködések, amelyekben különböző országok történészei közösen próbálnak a történelem többes optikáját kifejező szövegeket előállítani. Ennek reménybeli eredménye persze nem egyszerűen a különböző uralkodó, bevett történelmi diskurzusok egymás melletti udvarias bemutatása - hanem annak tudatosítása is, hogy a domináns diskurzusok mindig megkérdőjelezhetők.

A szerző sinológus, a CEU munkatársa.

publikálva
2003/24. (06. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk