H
A forintgyengülés nehezen jöhetett volna létre a kormány és az MNB suta akciója nélkül, amit első látásra még jóindulattal is nehéz lenne ügyes kompromiszszumként értelmezni. A pénzügyminiszter és a jegybankelnök látszólag teljes egyetértésben jelentették be a forint árfolyamsávjának 6 forinttal (kicsit több mint 2 százalékkal) való eltolását, a forint szempontjából a gyengébb irányba. A piaci reakció olyan viharos forintgyengülésre lett, amilyenről még Széles Gábor és társai sem mertek volna álmodni.
A bejelentés után a hazai viszonyokat ismerő befektetők - leszámítva néhány szerencsés, rossz nyelvek szerint bennfentes játékost, akik már napokkal azelőtt a forint gyengülésére játszó pozíciókat nyitottak - csak hüledeztek a képernyők előtt. Miért ment bele az MNB? Ráadásul pont egy rendkívül ingatag piaci környezetben, amikor a forintnak éppenséggel némi támogatásra lett volna szüksége, nem pedig hátba döfésre. A lépés megtette hatását, rövid időn belül 270 forintot kellett adni egy euróért, de 274 forinton is kötöttek üzleteket. Másod- és harmadnap a pénzügyminiszter és a jegybankelnök megpróbálta nyugtatni a felbolydult devizapiacot, mérsékelt sikerrel.
H
A döntés közvetlen előzménye a sávszélesítés óta példátlan mértékű árfolyamgyengülés volt. Május utolsó napjaiban a forint kezdte magát elhagyni, a hónapok óta "bevált" 245-ös szintről napról napra feljebb kúszott az euró kurzusa. A piaci fejlemények mögé technikai okokat és régóta ismert fundamentális tényezőket sorakoztattak fel az elbizonytalanodott elemzők, ám meggyőző magyarázat nem született. Az árfolyam egyre távolodott az MNB által korábban megfelelőnek tartott (245 forintos) szinttől, a piaci szereplők pedig találgattak: vajon hány nap elteltével avatkozik be a jegybank az inflációs célok szempontjából nem-kívánatos forintgyengüléssel szemben? Az árfolyam már 257-nél járt, amikor az amúgy is padlóra került forint június 4-én, a kora délutáni órákban megkapta a kegyelemdöfést, a sáveltolási bejelentést.
Az árfolyamrendszer főbb paramétereit érintő döntésekhez a kormány és a jegybank együttes beleegyezése szükséges - ezt a leckét január közepén azok is megtanulták, akik naivul azt gondolták, hogy a jegybank egymaga is dönthet a sáv eltolásáról.
Azt már régóta tudtuk, hogy a szocialista-liberális kormány nem híve az erős forintnak. Ezt számos nyilvános fórumon is kifejtették képviselői az exportőr lobbi lelkes támogatóiként. Azt is tudjuk, hogy Járai jegybankja foggal-körömmel ragaszkodott a kijelölt inflációs célokhoz, s ez nemrég az erős forint melletti elkötelezettségben nyilvánult meg. Miután a két megközelítés egymással szöges ellentétben állt, evidensnek tűnt, hogy a jelenlegi sáv határai akár évekig is fennmaradhatnak, az időközi árfolyam-meccsek pedig a sávon belüli mozgásokra korlátozódnak.
Járait most viszont meggyőzték arról, hogy széles mosollyal asszisztáljon egy olyan döntés meghozatalához, amely csak olajat öntött a tűzre. A bejelentés után megroggyant forint ugyanis nemcsak a 2003 és 2004 végére kitűzött inflációs célokat, hanem az MNB törékeny hitelességét is kockára teheti. A jegybankban valószínűleg nem ilyen piaci reakcióra számítottak, erre utaltak a hirtelen forintgyengülést követő (már jóval kevésbé széles mosollyal tett) Járai-nyilatkozatok, melyek a lépés "félreértéséről" szóltak, illetve a 250-es árfolyamszint elérését célozták. László Csaba igyekezett kollégája segítségére sietni, de a piac megnyugtatásához ez sem volt elegendő.
H
Miért kellett tehát a 257 forintos piaci árfolyam mellett nevetséges nagyságrenddel eltolni az árfolyamsávot úgy, hogy közben az árfolyam erősítése volt a rövid távú cél? A kulcsszó: parasztvakítás. A döntés után a kormány elmondhatja magáról, hogy sikerült leértékelnie a forintot. Pontosabban: a sávhatárok váratlan leértékelésével sikerült gyengíteni a piaci árfolyamot. A régi vágy teljesült, az exportőr cégek átmenetileg fellélegezhetnek. A jegybank pedig azt gondolhatta, hogy a 250-es árfolyamszint "bedobásával" lenyugszik a piaci hisztéria. Utóbbinak éppen az ellenkezője történt, emiatt az MNB presztízsét megtépázta az akció. ´k tehát egyelőre inkább vesztettek. A kormánynak sem fenékig tejfel a forintgyengülés: ezzel a lépéssel sikerült némileg megdrágítani az államadósság finanszírozását, a lakosság a saját bőrén fogja érezni az euró árát, ráadásul az ellenzéknek is lett néhány hétre való muníció a "mini Bokros-csomag" bedobásával.
A kormány célja a nyilatkozatok szerint az volt, hogy megvédje az exportőröket a "szélsőségesen erős" forint által okozott veszteségektől. Miután az árfolyamsáv széle az eddigi 234-ről 240 forintra módosult, az év elejeihez hasonló árfolyam kialakulásával nem kell számolniuk a kivitelre termelőknek. Ettől ugyan még nem fog felpörögni a magyar gazdaság lefulladóban lévő motorja, de a gesztus megvolt. A pénzügyminiszter az exportőrök mellett a háttérből már-már hangosan súgó tanácsadók szavaira is figyelmeztetett: az egyensúlyi pályáról letért gazdaság kiigazításért kiált. A Bokros-Surányi duó által korábban már bevetett terápia tálcán kínálkozott, a dózist viszont jóval szerényebbnek tartották a 8 évvel ezelőttinél. A kormány úgy gondolta, ennyit még bőven elbír a felhalmozott politikai tőke, az időzítéssel pedig nem szabad megvárni a ciklus félidejét.
H
Mivel sikerült meggyőzni az MNB Monetáris Tanácsát az árfolyam szempontjából ennyire rizikós döntés szükségességéről? Feltételezzük, hogy a háttérben nem valamiféle kisstílű zsarolási történet áll, hanem kizárólag józan megfontolások. A jegybank nyilatkozata szerint a kormányjavaslat elfogadását az tette lehetővé, hogy a kabinet beígérte a fiskális politika szigorítását, pontosabban a korábbi vállalások betartását. Első lépésben egy azonnali, 76 milliárd forintos (a GDP 0,5 százalékánál is kevesebb) költségvetési megszorításra kaptak ígéretet. Nagyobb horderejű annak a szándéknak a kinyilvánítása, hogy a kormány nem változtat középtávú programjának a költségvetésre vonatkozó irányszámain. Ez a pálya szigorú gazdálkodást feltételez a következő évekre. Ha ez bejön, valóra válhat a jegybank korai euróbevezetésre vonatkozó álma, ami számukra - nem kétséges, a magyar gazdaság számára is - a legfontosabb gazdaságpolitikai célok egyike.
A forintgyengülési történetet nem lenne túl nehéz amatőrök "bénázásaként" értékelni. Ám a színfalak mögé pillantva értékelhető tartalmat is felfedezhetünk a piacot felbolygató akcióban. A legnagyobb dolog a kompromisszumkeresési szándék. A kormány és a jegybank közti viszony már-már állóháborúvá alakult, veszélyeztetve ezzel a gazdaságpolitika középtávú célkitűzéseit. Ebben a helyzetben minden együttműködési gesztus felértékelődik. Kár, hogy nem sikerült valami ügyesebb formába önteni.
A szerző PhD-hallgató köz-gazdász.
