„Hogyan lehetne arra a kérdésre válaszolni, hogy ki a legjobb 100 orvos az országban? Hiszen még azt sem lehet pontosan definiálni, hogy mitől »jó orvos« a jó orvos. Amikor Sir Peter Rubinnak, a többek közt az orvosok értékelésével és regisztrációjával foglalkozó brit General Medical Council elnökének feltették e kérdést, olyasmit válaszolt, hogy a jó orvos képes egymásnak ellentmondó és hiányos információkból jó diagnózist felállítani, képes a bizonytalanságot kezelni, helyesen méri föl a kockázatot, és az ezzel kapcsolatos információkat őszintén megosztja a betegekkel, felelősséget vállal a döntéseiért. Semmi olyasmit nem mondott viszont, hogy »jól operál« vagy »ért a szakmához«, vagy »kiváló kutató«. A Harvard Medical School egyik orvosa is megkérdezte kollégáit erről, és a következő válaszokat kapta, fontossági sorrendben: 1) empatikus 2) figyelmes hallgató (good listener) 3) törődő 4) szerény 5) kompetens 6) határozott 7) kíváncsi 8) együttműködő 9) szenvedélyes 10) jó megfigyelő. A szakmai hozzáértés itt is csak az ötödik a listán. Ha tényleg ezektől jó orvos a jó orvos, akkor lehet ezt mérni? Dehogy.
Aztán itt a következő bökkenő. Egy sürgősségi osztályon dolgozó orvostól ugyanazon kvalitásokat várjuk-e el, mint például egy radiológustól? Ha levegőért kapkodva, zöld fejjel, habzó szájjal bevisznek a kórházba, teszek rá, hogy dr. House egy arrogáns gyógyszerfüggő, nulla empátiás készséggel – csak az érdekel, hogy azonnal segítsen rajtam. Viszont ha a vérnyomásomat beállítani hivatott belgyógyász viselkedne House módjára, azt kikérném magamnak.
Ne is foglalkozzunk tehát ezzel a kérdéssel? Dehogynem. Csak szűkíteni kell a »jó orvos« definícióját – ezért a továbbiakban a »jó orvos« alatt a »szakmájához értő« orvost értem, nem pedig azt a komplex értékrendszert, amiről eddig volt szó. De annyit még megjegyeznék, hogy az empátiás készség és hasonlók mérése ugyan a gyakorlatban lehetetlen, ettől még komolyan lehetne venni – mondjuk az egyetemi felvételiknél. Sajnos ma Magyarországon bárki bejuthat az orvosi egyetemre, aki megtanul néhány könyvet és tud teszteket kitölteni, a szóbeli felvételin pedig csak a tantárgyi tudást mérik föl. A világ fejlettebb részén viszont éppen a szóbeli a legrettegettebb része a folyamatnak. Ahogyan az a Johns Hopkins Egyetem, a világ egyik legelismertebb orvosegyetemének a felvételi követelményei között olvasható, a gyógyítás csapatmunka, ami kiemelkedő kommunikációs készségeket igényel. E készségeket nem lehet írásos teszteken felmérni: pontosan ezért az írásbelit sikeresen teljesítő felvételizőknek olyan szóbeli beszélgetéseken kell átesniük, amelyek élet-halál kérdését jelentik a siker szempontjából.”
Erdős Attila orvos, közgazdász teljes publicisztikáját a Magyar Narancs augusztus 18-i lapszámában olvashatják!
