Ki verte?

  • 2003. június 26.

Publicisztika

Na, ki verette meg Szász Károly PSZÁF-elnököt? Mudura Sándor (azaz Medgyessy Péter) vagy valamelyik László - a Földi vagy a Kövér -, azaz Orbán Viktor? Mi a gyanúsabb: hogy Szász az első pofon elcsattanása után azonnal tisztában volt támadói kilétével, vagy az, hogy a kormányváltás után az MSZP el akarta küldeni a posztjáról a hivatalvezetőt?

n Na, ki verette meg Szász Károly PSZÁF-elnököt? Mudura Sándor (azaz Medgyessy Péter) vagy valamelyik László - a Földi vagy a Kövér -, azaz Orbán Viktor? Mi a gyanúsabb: hogy Szász az első pofon elcsattanása után azonnal tisztában volt támadói kilétével, vagy az, hogy a kormányváltás után az MSZP el akarta küldeni a posztjáról a hivatalvezetőt?

Minek a leplezésére szolgál a verést követő cirkusz? A vádemelési javaslatig eljutott Fidesz közeli ügyletekére, a PSZÁF-Defend kapcsolatéra vagy arra, hogy a jelek szerint az autópálya-kezelő a mostani kormány alatt is a tilosba tévedt? Miért érezte szükségesnek a Legfőbb Ügyészség, hogy éppen most szivárogtassa ki a Polt Péter munkásságát "tendenciózusan" bemutató irat létezését? Miért akarja az MSZP kitörni a független hivatalok vezetőinek a nyakát? Miért keveri bele a Fidesz a független intézményeket a maga politikai harcába?

A múlt hét óta ezek a kérdések tartják lázban a sajtót és a nyilvánosság azon részét, amelyik még hajlamos ráizgulni a másodperc törtrésze alatt megszületett "oknyomozásokra" és "összefüggésekre". A kétely leghalványabb jele nélkül megfogalmazott "értelmezések" 1998 augusztusának az utolsó napjaira (az ún. "megfigyelési ügyre") emlékeztetnek, illetve az autóbalesetben elhunyt Vancsik képviselő (MSZP) halálát követő kommentárokra.

Az elmúlt tíz napban nem pusztán az alvilági politizálás - soha nem tapasztalt töménységű - mocska zúdult ránk. Nagy baj, hogy a sajtó az utóbbi években egyre kevésbé képes kivonni ebből magát: például az újságírás örök szégyene marad, hogy a megfigyelési blöffel hónapokon keresztül a komoly ügyeknek kijáró részletességgel foglalkoztak - kevés kivétellel - a lapok, vagy hogy nemegyszer politikai jellegű leszámolásokhoz asszisztáltak (például Györgyi Kálmán lemondatásakor, amikor az egyik napilap ellenőrizetlen "diplomáciai forrásokra" hivatkozva hozta lehetetlen helyzetbe a volt legfőbb ügyészt; vagy a manipulált postabanki lista kritikátlan közlésekor). A múlt hétfő óta előkerült "dokumentumok" a legelemibb forráskritika nélküli közlése újfent arra utal, hogy valami nincs rendben; s mindegy, hogy ennek oka az alkalmatlanság vagy a politikai megrendelés. Mint ahogyan az is mindegy, hogy melyik politikai iránnyal rokonszenvez az illető lap.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.