Klozetcsere Orbán-módra – avagy mostantól máshonnan teszünk rátok

  • Janisch Attila
  • 2015. február 7.

Publicisztika

Az országot és az internetet várhatóan elborító mémlavina ellenére sem lehet nem észrevenni, hogy ez az egész Simicska–Orbán-„gecizés” a legtipikusabb orbáni politizálás újabb jellegzetes példája. Janisch Attila írása.

Most, hogy Orbán egy új, még nemzetibb „nemzeti” médiát kíván teremteni (méghogy „a Fidesz nem a médiákon keresztül kormányoz” - ejnye Kósa úr, már megint hazudni teccett!), teljesen egyértelmű, hogy a korábbi szarosszájúakat le kell rombolni, azok megbízható, irányítható, elvhű szolgáit az újhoz kell áttvini, a régit meg porig kell alázni, hogy az olvasók, nézők egyetlen pillanat alatt átcsoportosuljanak az új vezérszócsőhöz.

Orbán – szokása szerint – pont úgy viselkedik (megint), mint a birkákat terelő juhász. Csak sokkal romlottabb, gonoszabb, számítóbb, mint bármely juhász a világon! Szóval, ez az egész egy nagyon tudatos, átgondolt lépés, amelyet értelemszerűen nem lehetett másképpen végrehajtani, mint robbanásszerű váratlansággal, látványosan és olyan módon, hogy onnan már ne lehessen visszalépni senkinek.

Simicska éppen azt tette, amit Orbán elvárt tőle. Biztosította a látványos tüzijátékot a egészhez. Az orbánhivők előtt önmagát hiteltelenítve csak felgyorsította az átállás folyamatát. Az meg, hogy mostantól majd az ellenzék fogja olvasni a Magyar Nemzetet, nézni a HírTv-t, Orbán számára inkább röhejes, mint elgondolkodtató vagy bármiképpen kezelendő - mert (nem) aggályos - helyzet.
Ja, hogy Simicska majd előáll a farbával és kiderülnek a turpisságok... Orbán: „Ugyan már, szegény Lajos idegei mindig is labilisak voltak. Most összehord mindenfélét, de ki hisz egy ilyen önmagát hiteltelenitő, kulturálatlan alaknak, mint amilyen ő, elég csak meghallgatni, elolvasni a hisztérikus nyilatkozatait. Szegény Lajos, bizonyos szempontból megértem, még sajnálom is őt. De mit tehetnék? Azon túl, hogy fájlalom, hogy egy barátság így ér véget.”
Szóval ne tessen már nagyon kárörvendeni. Mert ebbe az egészbe Orbán nem belebukni fog, hanem megerősödve kijönni.
Sakknyelven, most éppen egy rosálást hajtott végre (ami sáncolást jelent és nem azonos a berosálással), egyben egy erős király (de legalábbis vezér) támadással (is) kombinálva azt.
Elszomorító, ahogy az ellenzék hallelújázva ünnepli Simicskát, aki „milyen jól megmondta”, miközben éppen a lényeg marad megint homályban.
Orbánt csak Orbánt értve lehet leváltani. Ideje lenne ezt már megérteni és fontolóra venni! Ennek hiányában lehet továbbra is úgy táncolni, ahogy Orbán húzza a talpalávalót.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.