Lezajlott Angela Merkel látogatása, de továbbra sem tudjuk, mi lehetett jövetelének tényleges oka. Ugyanakkor nem mondható, hogy az események menete ne bővelkedett volna váratlan fordulatokban. Nagyon meglepődhettek mindazok, akik úgy vélték, hogy Merkel szó nélkül megy el a Fidesz és Orbán Viktor politikai otrombaságai mellett. És azoknak is lehűthette az út a kedélyeit, akik biztosra vették a komoly – sőt megalázó – kioktatást. Semmi efféle nem történt.
Orbán számára elvileg hasznos volt Merkel vizitje, hisz demonstrálhatta elkötelezett hívei előtt, hogy nem elszigetelt; ide látogat Európa legbefolyásosabb politikusa, s jön egy másik is, aki épp most igyekszik kihívni maga ellen a Nyugat haragját. Ugyanakkor látván a nyugati sajtóban megjelent, kizárólag bíráló, sőt becsmérlő cikkek áradatát, s azt, hogy ismét felszínre került az Orbánnal szembeni mély megvetés és utálat, a magyar miniszterelnök számára mégsem igazán mondható gyümölcsözőnek e vizit.
| ||
Mindez elmondható a német kancellárról is. Azt tudjuk, hogy a magyar kormány megkereste már a tavasz-nyár folyamán, hogy vegyen részt az egykori határnyitás 25. évfordulójának ünnepségein, de a kancellár asszony akkor mereven elzárkózott. Hogy miért ment bele most mégis a látogatásba – még ha nem is a kormány, hanem a Szegeti Egyetem meghívására –, az egyelőre talány.
Van egyrészt egy olyan feltételezés, hogy tulajdonképpen a Nyugat jutalmazni akarta a magyar kormányt, amiért állítólag novemberben–decemberben megváltoztatta külpolitikai orientációját, s igyekszik ismét a nyugat megbízható szövetségese lenni. Azon túl, hogy Szijjártó Péter körbeutazta a nyugati fővárosokat, de semmilyen érdemi – azaz komolyan vehető – új orientációról nem számolt be, ennek a feltételezésnek ellentmondani látszik. Miként az az eltökéltség is, amellyel Orbán a Merkellel közösen tartott sajtótájékoztatón a nyugatiaktól teljességgel elütő magyar–orosz kapcsolatok folytatása mellett állt ki.
Mások továbbra is ragaszkodnak ahhoz az elgondoláshoz, hogy a látogatás igazi célja Orbán megnyerése volt az Oroszország elleni új szankciókhoz. De ha ez igaz, az válaszok helyett további kérdéseket vet fel: ha az eddigi, enyhébb szankciók már majdnem teljesen ellehetetlenítették az orosz pénzügyi rendszert, az olajár esése pedig az orosz gazdaság finanszírozhatóságát, akkor az újabb szankciók akár végzetesek is lehetnek, de egészen biztosan stabilizálják a jelenlegi hidegháborús környezetet Oroszország körül. Paks és a többi – a nyilvánosság által nem ismert – Putyin–Orbán-projekt pedig végképp ellehetetlenül. Ráadásul egy efféle csatlakozás a nyugati akciókhoz milyen politikai környezetet teremt majd Putyin február 17-i látogatáshoz? Így szinte biztos lenne a Gazprommal kötendő újabb hosszú távú gázszerződés kudarca…
Amit sejteni lehet:
a) homályos gazdasági jellegű ígéretek születtek német részről, amelyek – megvalósulásuk esetén – akár ki is válthatják a „keleti nyitástól” eddig remélt anyagi hasznot. Ugyanakkor
b) a sajtótájékoztatón Orbán hangsúlyozta: a „magyar érdekek” alapján semmit sem fog feladni eddigi Oroszországhoz fűződő terveiből. Tekintettel e sajátos, mindannyiunk által ismert érdekekre, ezt a fogadkozását egészen biztosra vehetjük.
A fentebb vázolt német és a magyar megközelítés között azonban áthidalhatatlan ellentét feszül. Ezt elfedni volt hivatott persze az a budapesti igyekezet, hogy a magyar politika szerves európai folytatásaként állítsák be Angela Merkel azon elképzelését, hogy az unió szélesítse ki gazdasági együttműködését az Eurázsiai Unióval. Bár Merkel sokat idézett davosi beszédében ugyan egy szót sem szól semmiféle szabad kereskedelmi övezetről, mely magában foglalná a két – azaz az európai és az eurázsiai – uniót, ráadásul a beszédében az eddigiekhez képest is szokatlan élességgel támadta Putyin politikáját, Budapesten hivatalos részről siettek úgy interpretálni a kancellári megnyilatkozást, mint Orbán eddigi „keleti szél”-politikájának német, sőt az amerikai állásponttal egyenesen szembemenő európai visszaigazolását.
| ||
Jelenleg tehát itt tartunk: a német kancellár elzárkózott az orbáni politika elfogadásától, sőt bírálatokat fogalmazott meg, ugyanakkor nem vázolt fel semmilyen, az orbáni kihívással szembeni alternatívát. Merkel ugyan ismét figyelmeztetett arra, hogy az Oroszországgal kialakult hidegháborús helyzetben a nyugati szövetséges államoknak össze kell zárniuk, ezzel szemben Orbán nyilvánosan, a kancellár jelenlétében megígérte, hogy ugyanott folytatja, ahol tegnap abbahagyta.
A végső tanulságok levonása nyilvánvalóan a következő hetekben történik meg, nem függetlenül attól, milyen eredménnyel jár Vlagyimir Putyin február 17-i útja, mely fontosságban messze túlmutat majd Merkel ötórás budapesti tartózkodásán, akár túl jól sikerül orosz szempontból, akár túl rosszul. Orbán viszont aligha jöhet ki belőle jól. Ha a „keleti szél” kerekedik felül, azt a nyugati kapcsolatok bánják majd, ha a „nyugati szél”, akkor a hosszú távú gázmegállapodás. Nem könnyű helyzet.
Már csak ezért is tanácsosabb lett volna a német kancellártól, ha komolyabb stratégiával érkezik Budapestre. Találkozik például azokkal is – így a demokratikus pártok, illetve a civil szervezetek vezetőivel, de legalább a putyini módon meghurcolt Ökotárs munkatársaival –, akik ugyan még nem alternatívái Orbán rendszerének, de egy efféle nagypolitikai gesztus nélkül jóval nehezebb is lesz azzá válniuk. Márpedig egy efféle alternatíva nemcsak magyar, de egyben német és végső soron európai érdek is.
