Könyvet lopni nem bűn? Mit lehet tenni az online könyvlopás ellen?

Virágot, csókot, könyvet lopni nem bűn, tartja a mondás. A törvényi tényállás azonban nem ez. A könyvkiadóknak és a szerzőknek (a közös költségvetésnek is) egyre nagyobb kárt okoznak a szerzői jogokat is sértő online könyvlopások. A hatóság pedig gyakorlatilag tehetetlen.

„Ki ezt a könyvet ellopja, valagán csússzon a pokolra!”

A középkorban egyes kolostori és magánkönyvtárak az olvasópulthoz láncolták a könyveket, és/vagy könyvtolvajoknak szóló átkokat írtak a belső borítóra. Ilyen a fent idézett szöveg is. A későbbi közkönyvtárakból – kötelező ruhatár ide vagy oda – szintén gyakorta tűntek el kötetek. A könyvesboltok eladói egész estés előadásokat tudnának tartani lopási módszerekről és esetekről. Egyszer volt csak olyan, hogy egy kiállítás rendezői szemet hunytak a lopások felett: 1959-ben, amikor a Műcsarnokban egy francia könyvkiállításról a látogatók két hét alatt a könyvek nagy részét ellopták, és ezt a kiállítók sem sérelmezték különösebben. (Az 1956-os forradalom után nem lehetett könyveket behozni Nyugatról, így a kiállítással részben az volt a cél, hogy a látogatók hozzájuthassanak az alapvető művekhez.)

Manapság online is lopják a könyveket, ami kevésbé feltűnő és kockázatos, mintha könyvtárból vagy könyvesboltból lopnának, de sokkal nagyobb károkat okoz. Míg a könyvtári könyvet egyszer már megvették, a boltit kinyomtatták, az online könyvlopások elszaporodásának „eredménye” a print példányszámok csökkenése, sorozatok félbeszakadása, művek kiadásának elmaradása. A szerzőknek és egyre nehezebb helyzetben levő fordítóknak is meg kell élni, az ő jövedelmüket és/vagy alkotó kedvüket lopják el a tolvajok.

Más vélemények szerint az online könyvlopás nem bűn, mert aki ott olvassa, úgysem venné meg a könyvesboltban, és különben is örüljenek a kiadók, szerzők, hogy valaki olvassa az írásaikat. (Örülnek egyébként, de annak még jobban örülnének, ha javarészt nem könyvtolvajok olvasnának.) A 70 évnél régebben elhunyt szerzők műveire már nem vonatkozik a szerzői jogdíjfizetés kötelezettsége, ezek a művek szabadon olvashatók például a Gutenberg Projekt segítségével és a Magyar Elektronikus Könyvtárban, de a netes könylopóknak nem ők kellenek.

Interjú a tolvajjal

Nemrégiben rákerestem egy fordításomra, mert nem emlékeztem a kiadás évére, és azt láttam, hogy megvan PDF-ben is. Nem csak az a kötet, hanem majdnem az egész sorozat. Online. Egy rajongó töltötte fel, saját blogjára. Kolofonnal együtt, vagyis benne van a szerző, kiadó, a fordító neve és a figyelmeztetés is, miszerint: „Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni vagy sugározni bármely formában vagy módon a kiadóval történt előzetes megállapodás nélkül.” Levelezésbe kezdtem a tolvajjal.

„Szia, látom feltöltötted az egyik fordításomat.”

„Igazán nincs mit.”

„Mond neked valamit az, hogy »Minden jog fenntartva«? Szerintem a szerző és a kiadó nem örül, hogy lopod a terméket. És én sem örülök, mert az én munkám is benne van.”

„És neked mi közöd hozzá? Az olvasók örülnek, hogy letölthetik.”

„Mondom, az én munkám is benne van, és nekem is kárt okozol. Kész a negyedik rész fordítása, de az ilyen feltöltések miatt nem fog megjelenni, a kiadó bezár.”

„Kész a negyedik rész fordítása? El tudnád küldeni? Feltölteném.”

Amit ez után írtam, kissé indulatos volt, ezért nem osztanám meg a nyilvánossággal.

Egy kollégám ugyanilyen okból, több millió forintos vagyoni kár okozása miatt feljelentést tett e-papíron, és elküldte az ORFK-nak. Az ORFK áttette a helyileg illetékes megyei rendőrkapitányságra, a helyileg illetékes megyei rendőrkapitányság pedig a NAV Bűnügyi Főigazgatóságára. Két hónapja nem hallatott magáról a hatóság.

A könyvkiadók visszavágnak

Nem annyira a feltöltőknek, akik gyakran álnéven, álprofilokkal operálnak, hanem a példányszámokból. És mivel kevesebb eladható példányon kell megkeresni a működés költségeit, meg ha lehet, egy pici profitot is, nem csak az elszálló papírárak miatt drágul a könyv.

Egy neves, nagy könyvkiadó IT részlege folyamatosan figyeli könyveik illegális másolatainak terjedését, beépülnek az online terjesztő csoportokba és titkos módszerekkel igyekeznek gátolni a tevékenységet. Az adminok persze idővel rájönnek, hogy ki jelentette őket, kitiltják a kiadói embert, aki így kénytelen újabb profillal belépni. Végtelen történet.

Egy másik könyvkiadó dörgedelmes levelet ír a tetten ért delikvenseknek: „Tisztelt XY! Kérem, az XY oldalon található alábbi könyveket szerzői jogsértés miatt legyen szíves haladéktalanul eltávolítani, mivel a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény („Szjt.”) 16. §.-a értelmében jogosulatlan felhasználásnak minősülnek. A 2001. évi CVIII. törvény (Ektv.) szerint 12 órán belül kell a szerzői jogosult XY Könyvkiadó tartalmai eltávolításának megtörténnie. Amennyiben a kért linkeket és az azon található könyveket nem távolítja el, tájékoztatom, hogy hivatalosan könyvenként 500 000 Ft-os vagyoni hátrányt okoz a kiadónak, aminek kifizetését bírósági úton eszközöljük, ám peren kívüli megegyezés esetén ez könyvenként 200 000 Ft-os kárenyhítés azonnali megfizetésével kiválhatja. Kérem, legyen szíves figyelembe venni, hogy a 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 385. §-ának (1) pontja szerint: »Aki másnak vagy másoknak a szerzői jogról szóló törvény alapján fennálló szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jogát vagy jogait vagyoni hátrányt okozva megsérti, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.« Kérem, legyen szíves tájékoztatni, amint lekerültek a megjelölt könyvek, illetve a jövőben tartózkodjon a hasonló jogsértő tevékenységtől!”

Ez többnyire hatni szokott… az adott linken. A delikvens azonban már másnap más néven más felületre feltöltheti az eltávolított jogdíjas tartalmat.

Az ördög azonban a részletekben lakozik. Könyvkiadói szintű sikeres büntetőeljárásról nem találtam példát a szakmában. A hatóság többnyire nem tesz semmit. A Btk. idézett 385.§-ában ugyanis ott a kiskapu: "(5) Nem valósítja meg az (1) bekezdés szerinti bűncselekményt, aki másnak vagy másoknak a szerzői jogról szóló törvény alapján fennálló szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jogát vagy jogait többszörözéssel vagy lehívásra történő hozzáférhetővé tétellel sérti meg, feltéve, hogy a cselekmény jövedelemszerzés célját közvetve sem szolgálja." Vagyis ha a szerzői jogokat sértő tartalom feltöltője netes felületén nem helyez el reklámokat, vagy a feltöltésért nem kér és kap pénzt, akkor nem indítanak ellene büntetőeljárást. Polgári pert azonban igen.

Az illegális tartalmak eltávolítására egyébként tapasztalatok szerint a hatóságoknál és a jogi eljárással való fenyegetésnél hatékonyabb a Google. A cég komolyan veszi a copyright ügyeket, és igazolt esetben eltávolítja a tartalmat, vagyis az nem lesz kereshető, megtalálható a neten. Ehhez csak egyszerű bejelentőlapot kell kitölteni. 

Az online könyvtolvajlás egyik főszereplője a Scribd nevű oldal, ahová bárki feltölthet tartalmat saját neve alatt. Ez nem lenne gond, ha csak olyan tartalmat töltene fel, amelynek szerzői jogtulajdonosa ő maga. A helyzet azonban nem ez. Ráadásul a Scribd fizetős szolgáltatás. Egy műfordító véleménye: „A Scribden szinte minden fordításom fent van (nyilván másé is). Jeleztem egyszer az egyik kiadónak (szinte egy időben volt fent a fordítás a megjelenés napjával). Azt válaszolta a szerkesztő, hogy időnként próbálnak »intézkedni«, kevés eredménnyel. A neten remekül összefoglalták a Scribd lényegét: Scribd is a virtual haven for copyright infringement (a Scribd a szerzői jogsértés vitruális menedéke). Bezzeg, amikor egy idézetet keresve náluk leltem rá magyarul egy filozófiai műre (amiből természetesen csak 2 mondatra volt szükségem), azonnal előfizetést sóztak a nyakamba, emlékeim szerint pár hónaposat.”

Tények, vélemények

A könyvkiadásban dolgozók egy Facebook-csoportjában kértem véleményeket a tapasztalatokról:

„Lopják a könyveket, igen. Kár a kiadót éri.”

„Nekem több fordításom is fent van online a kalózok »jóvoltából«, és még örülhetek, ha az impresszumot nem nyesik ki belőle. .. Nem mindegy, hogy hol van az a kiszolgáló, weboldal stb., ahol a mű jogsértő megosztása történik. Ha a megosztás nem a magyar tartományban (.hu) vagy nem belföldön fizikailag elhelyezett kiszolgálón található, akkor az elkövetés helye kívül esik a magyar jurisdikción, így a cselekmény ellen magyar hatósági úton közvetlenül nem is lehet fellépni, csak jogsegély keretében, az érintett ország joghatóságainak bevonásával. Ez megnehezíti a dolgot, és a legtöbb kalóz ezt jól tudja, azért is telepíti a tartalmait mindenféle isten háta mögötti helyeken üzemelő rendszerekre.”

„Ha a recenzor megoszt pár bekezdést vagy a kiadó kiteszi az első fejezetet a műből, az még belefér, de a fél könyv már nem.”

„Ez nehézkes ügy, és sajnos csak állandó Google-kereséssel lehet kiszúrni, hogy nem kerül-e megint és megint fel egy könyv. Örökös küzdelem. Én dolgoztam a Harry Potteréknél, és ott állandóan szoftverekkel pásztázzak a netet, nehogy felkerüljön kalózpéldány (vagy ami mostanában divatos, az a Youtube-videón felolvasott/végiglapozott könyv). De amit egyik nap levetetsz, az másik nap visszakerül...”

„Eddig kettőt loptak el. Nagyjából azt a kettőt, ami a kiadónak (és talán nekem is kis) hasznot hozott volna.”

„Azt nem értem, hogyan lehetséges, hogy nyomdai PDF-ek kerülnek fel a netre. A mi kiadónk nagyon vigyáz arra, hogy ilyent ne adjunk ki a kezünkből, a sajtó- és recenzensi elektronikus példányok is speciálisan jelölve vannak. Más kérdés, hogy a recenziónak is van határa. Sokszor olyan részletes tartalmi kivonatot készítenek, ami már szerzői jogot, kiadói érdekeket sért. Aki zanzásítva ingyen elolvassa, miről szól a könyv, már nem fogja megvenni.”

„Zenész kolléga mesélte, hogy Németországban »kottarendőrség«, a helyi szerzői jogvédő hivatal ellenőrizte egy koncertje előtt, hogy eredeti nyomtatott kottát használ-e. Mert fénymásoltért komoly büntetés jár. Itt meg a gyerekem iskolájában ellenőrzőbe írva kérdezte a tankérem, hogy a kötelező olvasmány mesekönyv fénymásolására dobják-e össze a pénzt, vagy inkább scanneljék. Egyébként nem drága a könyv, a fénymásolás sokkal drágább. A kiadó meg dögöljön éhen, nyilván.”

„Konkrét példát tudok mondani. Annak idején én fordítottam az X sorozatot az XY Kiadónak. Az első részek nagyon jól fogytak, kialakult egy stabil rajongókör, aztán úgy a 4-5. rész után erősen visszaestek az eladások, mert amint megjelent a kötet, másnap már fent volt beszkennelve valamilyen torrentoldalon. A kiadó elkövetett mindent, amit lehet, jogi úton letöröltette a szkennelt változatokat, de amint egyet töröltek, megjelent két másik helyen. A történet vége az lett, hogy a 9. rész után abbahagyta a sorozat kiadását (összesen 12 rész lett volna), mert az utolsó részeken már milliókat bukott. Nekem ebből nem származott anyagi károm, de abszolút megértettem azoknak az olvasóknak a frusztrációját, akik követtek egy sorozatot 9 részen át, az utolsó hármat meg csak akkor tudták elolvasni, ha megtanultak közben angolul.”

Könyveljük el?

Könyvszakmai körkérdésem során háromféle megoldás körvonalazódott.

Az egyik szerint ha a magyar hatóságok szemet hunynak az online könyvlopások fölött,

legalább az idegen nyelvből fordított művek esetében fogjanak össze a kiadók és keressék meg a külföldi hatóságokat,

hiszen a külföldi szerző jogdíjat kap a magyarországi eladások után, és a kalózkiadásokkal az ő adóköteles jövedelme is csökken. Együtt nyilván ki lehetne találni valamit, ami a könyvtolvajok kivételével minden félnek jó.

A másik megoldás az online könyvstreaming lenne. Létezik ugyan e-könyv, de a magyar piacon elenyésző a részesedése. Részben a kalózkiadások miatt, részben azért, mert míg a papír alapú könyv áfája 5 százalék, az e-könyveké 27, így nem sokkal olcsóbb, mint a papír könyv, valamint a másolásvédelem kis szakértelemmel feltörhető. Az e-könyv jogdíja talán ezért sokkal magasabb is, mint a papír könyveké. Streaming szolgáltatásként nem lehetne a tartalmat letölteni (lásd: Netflix), de csekély előfizetési díjért korlátlanul hozzáférhető lenne. Van már néhány ilyen próbálkozás külföldön.

A harmadik megoldás az, hogy nem lopunk könyvet online sem. Karácsonyra sem. A kedvenc szerzőnket különösen nem. És egyáltalán.