Egy évvel ezelőtt a választópolgárok ad acta helyezték a magyarkérdést. A népszavazáson az állampolgársági ügyben ugyan szűk többséggel az igenek győztek, de számuk az eredményességi küszöbtől messze elmaradt.
Az újságírókról ma négy súlyos tévhit kering a köztudatban. Az első, hogy az újságíró rögtön sztár is, ami összefügg azzal a nem kevésbé téves elképzeléssel, miszerint a televízióban feltűnő fényvisszaverő tényezők mind újságírók.
Miután a leggazdagabb magyarok és a besúgók listái körüli cécó elcsendesedett, egy internetes bulvárportál főszerkesztője elkészítette legbuzibb celebritásaink lajstromát.
Láttuk-e, hogy jön? - 1990-ben ezzel a címmel rendeztek konferenciát az ELTE Bölcsészkarán; társadalomtudósok gyűltek össze a rendszerváltás örömét megbeszélni. A pszichodráma másik, kimondatlan célja a döbbenet feldolgozása volt.
Ezt bírom Friderikuszban. Hogy amikor látszólag már kezd beletörődni a tisztes, ám szolid műsorvezetői szerepbe, hirtelen ismét előtör belőle a "vagy mindent nekem, vagy semmit másoknak" elementáris késztetése, s felborít maga körül mindent, amit tud.
"Évtizedek alatt rájöttem, hogy azért ez a folyamatos idővonzódás, mert miközben nézem vagy emlékezem rá, érlelem magamban azt a sejtelmet, hogy az emberi építmények (tárgyak) szépsége lényegének ugyanúgy nincs köze az emberi értelmezéshez (és talán az emberkéztől származáshoz sem), mint ahogy a természeti tárgyak szépségének sincsen. Szépséget az ember akaratlagosan nem tud előállítani. ... "
Jelentős magyar sportsiker született vasárnap Valenciában, a MotoGP 125 köbcentiseinek zárófutamán. Talmácsi Gábor, az osztrák KTM versenyzője csapattársa, a finn Kallio mögött másodikként ért célba, s ezzel megszerezte az idei összetett verseny harmadik helyét.