Gyökerek - Kommunikációs fordulat a Fidesznél

  • Bugyinszki György
  • 2005.12.01 00:00

Publicisztika

Garanciatörvényt, de üstöllést! - szólt a nemzet miniszterelnöke nemrég, kezében papír, azon vélhetően betűk.

Garanciatörvényt, de üstöllést! - szólt a nemzet miniszterelnöke nemrég, kezében papír, azon vélhetően betűk.

Meglátja, nemzeti minimumtörvény lesz abból - így a főállású kormányfő, ő már papír nélkül, mintegy improvizatíve. S minthogy a konszenzuskeresés - kivált, ha a másik permanens basztatásával párosulhat - kellemetes mulatság, négypárti csúcs következett. Itt csupa olyan dologról vitáztak (biztonság és nyugalom a közéletben), amelyekben amúgy mindegyikük egyetért. Aztán mégsem tudtak megállapodni, leginkább azért, mert Orbánéknak sikerült úgy beleszövegezni a közösnek szánt verzióba a szocik felvetéseit, hogy az MSZP vezetésének a mai napig nem sikerült rájuk bukkannia. Válaszul Gyurcsány a teljes kurrens kormányprogramot aláírattatta volna Orbánnal, mondván, ha tényleg komolyan gondolja az összeborulást, így bizonyíthatná együttműködési hajlandóságát. (A regnáló kormányfő tehát arra tett javaslatot, hogy kétharmados törvény rögzítse: az ellenzék vezérének is tetszik az új könyve.)

A fentebb vázolt eseménysorral indult a Fidesz 2006-os kampánya, mely ismét ötletekben gazdag, kezdeményező, tettre kész politikusként igyekszik láttatni - a ballib tábor elbizakodottabbjai szemében már-már eltemetett - Orbánt. Megszületett tehát a válasz a közéleti elemzőket hónapok óta leginkább foglalkoztató kérdésre: vajon miként reagál a jobboldal a kormány korai és nem teljesen eredménytelen píárhadjáratára. Egyben az is kiderült, hogy a baloldal szisztematikusan felépített kommunikációja, melynek középpontjában az ellenfél komolytalanságának sulykolása áll, Orbán egyetlen megszólalására kártyavárként látszik összeomlani.

Coming out

Merthogy Orbán színre lépésében nem az az igazi nóvum, hogy három és fél év után megszólalt a parlamentben, és még csak nem is az, hogy a "közbeszéd tematizálását" sikerült visszavennie Gyurcsánytól, mint ahogyan az is túlságosan leegyszerűsítő megállapítás volna, hogy a nyugdíjak alakulásának hosszú távú rögzítése és a többi hasonló orbáni felvetés csak néhány újabb item a Fidesz vezérétől megszokott populista szólamok sorában. Valójában a Fidesz újrapozicionálása kezdődött meg az ex-miniszterelnök elhíresült napirend előttijével - ami egyszerre kísérli meg kioltani a rivális negatív kampányának hatásait, és újrafazonírozni (ki tudja, hányadszor) a jobboldal egyetlen tömegpártját. Az MSZP ugyanis mind a 100 lépés programjára épülő dinamizmuskampányá-val, mind a szélkakasakcióval Orbán de facto "hasznavehetetlenségére" próbálta felhívni a nagyérdemű figyelmét - ezt hol a kormány lendületességével kontrasztált restségével kívánta illusztrálni, hol múltbéli megnyilatkozásainak inkongruenciájával. A sugalmazott tanulság azonban mindvégig azonos volt: Orbánt nem lehet és nem is kell komolyan venni. Ezért tekinthető telitalálatnak, hogy a Fidesz vezére éppen egy kódoltan visszautasíthatatlan kétharmados felvetéssel tért vissza - és Gyurcsány bele is sétált a csapdába. Hisz azáltal, hogy reflexszerűen biztosította Orbánt együttműködési készségéről (miközben vélhetően mindvégig úgy gondolta, hogy a kétharmados törvények műfaját nem túl okos dolog imigyen feláldozni a népszerűség oltárán), gyakorlatilag visszaszívta mindazt, amit ő és pártja hónapokig állított, hogy ti. Orbán egy szalonképtelen, beszámíthatatlan kókler, akit csak egy eszement venne komolyan. A szocialista üzenetrendszerrel egy ilyesfajta replika harmonizált volna: "Elnök úr, értékelem az igyekezetét, hogy visszatérjen a parlamenti életbe, de láthatóan kell még egy kis idő, hogy újra formába jöjjön. Amúgy javaslatának minden pontjával nyitott kapukat dönget. Csüccs!" (Egy héttel később, a maga kezdetleges stílusában Kóka János reagált hasonlóan a második javaslatra, de önmagában ez még kevés ahhoz, hogy Orbán újbóli aktivizálódását úgy láttassák, mint egy vesztét érző pártvezér elkeseredett kapálózását.) A Fidesznek ezek után gyakorlatilag mindegy, hogy a garanciatörvényből lesz-e egyáltalán valami; nekik Gyurcsány elhamarkodott gesztusának üzenete számít igazán.

Az első orbáni iniciatívát még csak-csak sikerült valahogy elbagatellizálni, a luxusprofit elleni javaslatra érkezett kormányzati reakciók azonban tovább rontották aktuális országvezetésünk pozícióját a szimbolikus térben. Hisz a tiszta verseny és a kisemberek iránti szolidaritás elkötelezettjeinek szerepéből nehéz reagálni egy tisztább versenyt és a legtöbbet nélkülözők terheinek csökkentését sürgető kritikára. Nem is sikerült, dacára annak, hogy az orbáni alapállás a) kamu ("Még Ausztriában is olcsóbb a villany meg a gáz"), b) hiteltelen (az Orbán-kormánynak sem sikerült újratárgyalnia az energiaszektor privatizációjának idején született szerződéseket, továbbá éppen ők törölték el a hatósági árak rendszerét). Az iróniára hajlamosak ezek után tulajdonképpen félsikerként értékelhetik, hogy ezen második felvetésről a gazdasági miniszter már nyíltan ki merte mondani, hogy badarság, igaz, közben a kormányszóvivő bejelentette: a Gyurcsány-kormány is komolyan fontolgatja a szóban forgó szerződések felülvizsgálatát. Teljes káosz a kormányzat kommunikációjában, amin csak az enyhíthetne, ha a következő Orbán-féle kezdeményezést teli torokból lehurrognák - függetlenül annak tartalmától. (Az eddigi javaslatokat érdemben e helyütt nem kommentáljuk, kifejezetten kommunikációs elemzésre szorítkozunk.) A kormányzati békülékenység demonstrálásának ugyanis a vonatkozó szakirodalom szerint baromira nem a választás előtti hónapokban van itt az ideje. Eddig tehát - babakötvény ide vagy oda - kettő-null a Fidesznek.

Buborékok

Mindeközben a Fidesz köztéri bűnbánó/amnéziakampánya is új dimenziókat kapott. A jövőben megismételni semmiképp sem kívánt hibákról szóló enigmatikus szlogen köré egy jóval fifikásabb szimbólumrendszer kezd kiépülni, melynek mozgósító ereje várhatóan Orbán újonnan középre húzott választékának mély-lélektani hatásait is jelentékenyen felülmúlja majd. A plakátokon látható narancsszín egyeduralma, a hetykén öltözött kampányarcok (sehol egy nyakkendő) és a polgártalanított pártnév (a "Jövő szövetsége" csatolmánnyal kiegészülve) mind a Fidesz kezdeti, még "bűntelen", kócos-pulcsis korszakára utal vissza, egyszersmind szakítani próbál a mogorva, merev, öreguras konzervatívok imázsával, amelyhez oly sok ki-ábrándító emlék tapadhat. (Az új logó grafikai kivitelezése mellesleg igen erősen emlékeztet a Munkáspárt emblémájára.) A két ujjal for-mázott "V" betű valóságos jelentéstani sűrítménnyé nemesül; hisz - az explicitté tett "változás" hívószava mellett - egyszerre konnotálja a vezér keresztnevét, a győzelem fogalmát, a garanciatörvény öt pontját és a viktoriánus erkölcsöket. A szúrós tekintetű, őszes halántékú, rozoga kereszténydemokraták szerethetetlen fazonjától való elhatárolódásnak egyéb jeleit is tapasztalhatjuk: érezhetően visszaszorulóban van például a rekatolizációs retorika, és a horthysta zugszeánszokon abszolvált szónoklatok száma is erőteljesen megcsappant mostanában. Mindez több mint egyszerű visszatérési kísérlet a Fidesz-kormány előtti időkhöz (annak érdekében, hogy az ellentmondásos emléknyomokat feledtessék) - láthatóan egyenesen a rendszerváltozás körüli évekig próbálnak visszanyúlni, vagyis egészen a gyökerekig, amikor a Fidesz még afféle "lendületpártként" hódított.

Elismerésre méltó kreativitása és a közvélemény-kutatási eredményekben máris megmutatkozó hatékonysága ellenére a jobboldal megújult kommunikációja azért nem mondható minden mozzanatában sikerültnek. A narancssárga buborékok utcai inváziójáról kezdetben például vonakodtak bevallani, hogy az ő plakátjaikról van szó, ami nyilván a kampányfinanszírozás hézagos szabályozottságának tulajdonítható. A hivatalos kampányidőszak ugyanis csak januárban kezdődik, a választási jogászok többségi, de nem egybehangzó véleménye szerint ezért az addigi reklámkiadásokkal nem is kell elszámolni az Állami Számvevőszék felé. Míg a Fidesz ellenőrizhetetlen magánpénzekből népszerűsíti magát, a koalíciós pártok közpénzből kampányolnak; "közérdekű közleménynek" álcázva minden országos tévécsatornából hetek óta a kormány ötéves adócsökkentési programjáról és a sorkötelezettség eltörlésének egyéves évfordulójáról szóló spotok folynak. Ennél is visszásabb, hogy miközben Orbán a közelmúltban az unió bizottságának elnökétől teátrálisan kérte, hogy a kormány "hazugságai" (kreatív könyvelés és hasonlók) miatt a közösség ne, oh, ne büntesse a magyar nép polgárait, Szájer Józseffel egyetemben lankadatlanul hergeli az Európai Parlament néppárti frakcióját, hogy az naponta deklarálja; ha így megy tovább, nem kizárt, hogy a közösség megvonja Magyarországtól az uniós támogatásokat. Ez túlzás nélkül példátlan kicsinyességnek és kétszínűségnek nevezhető, még akkor is, ha a támogatások tényleges megvonására szerencsére semmi esély. (Mellesleg az Európai Néppártot sem tünteti fel túl jó színben, hogy asszisztál egy ilyen echte belpolitikai akcióhoz.)

A magyar jobboldal immáron örökzöldnek tekinthető alapdilemmájára sem képes válaszolni a fentebb taglalt új fideszes kampánystratégia. Miután Orbán a mérsékelt szavazók megnyerése érdekében magára hagyta a polgári körök mozgalmát, s keresztény Magyarországot is mind ritkábban vizionál, vajon miként lesz képes 2006-ban a teljes jobboldali szavazótábor integrálására? A "Magyar Polgári Szövetség" titulust éppen elhagyó Fidesz legfrissebb fazonigazítása ráadásul minden korábbinál nyilvánvalóbb módon ideológiákon felül álló alakulatként pozicionálja Orbán pártját. Ez pedig kifejezetten az alternatív jobboldali formációk (elsősorban a kis híján Anettkában marketinggurura lelt MDF, a MIÉP és a Jobbik) erősödése irányában hat. Persze fontos a mozgósítás meg a formaidőzítés (a Fidesz nem kevesebb mint 100 ezer aktivistával számol), de minthogy a két nagy versengő párt a választásokig minden jel szerint fej fej mellett fog menetelni, könnyen lehet, sőt egyenesen az a legvalószínűbb, hogy - kampánytrükkjeiktől függetlenül - a porond többi szereplőjén múlik majd, hogy ki lesz Magyarország következő miniszterelnöke.

Mindez persze csak akkor áll, ha a két nagy közül egyik sem követ el valami bődületes kommunikációs hibát, mondjuk, hogy közli a választókkal; pontosan hol és kiken kívánja megspórolni azt a két Bokros-csomagnyi pénzt, ami reálissá teszi az euró - állítólag mindkét oldal által tervezett - 2010-es bevezetését.

Neked ajánljuk