Megint együtt

Publicisztika

Rezeg a bozót az MDF környékén. Kampányigazgatójuk, Földi László még meg sem melegedett, már ott is hagyta őket; Dávid Ibolya egy ún. konzervatív társas összejövetelen összefutott Orbán Viktorral; Anettka pedig - egyelőre nem pontosan meghatározott - médiafeladatokat vállalt a frakciónál. A választási kampány - mi több, a párt számára létfontosságú kampány - előtt e hírek nem kifejezetten az önbizalomtelt, határozott stratégiával rendelkező alakulat képét sugározzák. Ez utóbbi ugyanis nem feltétlenül a pillanatnyi népszerűségi index függvénye. Két vagy három évvel ezelőtt sem voltak jobbak a közvélemény-kutatási adatok, az MDF mégis képes volt legalább elhitetni, hogy van valami lövése saját szerepéről és helyéről. Most viszont - s ezt mutatja a pártvezetés körüli nagy csend is - a nagy rádöbbenés utáni tanácstalanság érződik: hogyan tovább?

Lehet, azért e hallgatás, mert a válasz roppant egyszerű. Ahogyan a 2002-es választások előtt sem volt, úgy most sincs alternatívája a Fidesszel kötött választási megállapodásnak. Már nincs. És kérdés az is, hogy valaha volt-e.

Az MDF 2002-t megelőző berzenkedése a közös listától sokkal inkább volt taktikai húzás, semmint komoly stratégia. Más kérdés, hogy túl sokat nem értek el vele, hiszen a végül tető alá hozott együttműködés nem juttatta a pártot kedvezőbb pozícióba Kövér László eredeti, 2000 végi ajánlatánál (amit Dávidék visszautasítottak). A választási vereség, s még inkább az emiatti fideszes reakciók - a Millenárison az első forduló éjszakáján történtekről nagy kedvvel mesélnek fórumos politikusok -, Orbán Viktor dacos kivonulása a parlamenti politizálásból, a polgári körök népmozgalma arra sarkallta az MDF vezetőit, hogy újrafogalmazzák lehetőségeiket. A mind erősebb Fidesz-ellenes retorika, az "igazi" jobboldaliság és az "igazi" konzervativizmus vindikálása mellett azonban soha nem mondták ki, mi e fordulat valódi célja. Legfeljebb - mint például Dávid Ibolya a két évvel ezelőtti Narancs-interjúban - áttételesen utaltak arra, hogy sanszosnak tartják az MDF jelentős megerősödését a Fidesz ellenében. Talán attól féltek, ha ambícióikat megvallják, nevetségessé válnak - hiszen Orbánék legrosszabb formája idején is nagy fantázia kellett ezt az átrendeződést elképzelni. A cél világos megfogalmazása híján viszont a senki földjén találták magukat. A Fidesz permanens ekézését hallva sokan - s leginkább a jobboldal potenciális bázisa - azt gondolhatták, hogy Dávid Ibolyáék az MSZP felé közelednek. A Fidesz és a sajtója ezt a ziccert nem is hagyta ki: az MDF folyamatos magyarázkodásra kényszerült, márpedig mentegetőzve nem lehet offenzív politikát folytatni. Középpárti gesztusaik, melyekkel a nem jobboldali, de nem is hithű szocialista szavazók felé akartak nyitni, vádként hullottak vissza rájuk. Miközben a baloldal - az MSZP és a vele rokonszenvező sajtó - látványosan a hónuk alá nyúlt. Ekkor lett az MDF a "normális jobboldal", az "európai konzervativizmus letéteményese"; ekkor kerültek káderei ilyen-olyan, ám végső soron kormányzatfüggő pozíciókba, s ekkor szövetkezett az MSZP egyszer-kétszer az SZDSZ ellenében a Fórummal a parlamentben. Az ok nyilvánvaló volt: segíteni az MDF távolodását a Fidesztől, hiszen 2006-ban minden, nem a Fideszre adott jobboldali voks duplán számít a szocialistáknak.

A tavalyi EP-választás látszólag a Dávid-Boross-féle stratégia helyességét igazolta: holott az volt e terv bukásának a kezdete. Nem csupán azért, mert az országgyűlési választásokéitól messze elmaradt részvételű voksoláson elért 5 százalék semmire nem garancia, hanem mert a Fidesz fölényes győzelmet aratott. Az MDF bátortalan próbálkozásából - újra meghatározóvá válni a jobbfélen - pusztán annyi maradt, hogy lám, önállóan is átbuktunk a küszöbön.

Ám az elmúlt hetekben világossá válhatott az MDF-vezetés számára: 2002 utáni kísérletük kudarcba fulladt. Dávid Ibolya óvatos kijelentése - miszerint azzal tudnak együttműködni, aki a programjukat elfogadja - valóságos forradalmat robbantott ki a pártban. Gémesi György, a párt egyik húzóembere ezt követően a nyilvánosság előtt is vállalta különutas próbálkozását a Fidesszel, s a megyei derékhad is jelezte: ami sok, az sok. Nem csoda: a minden oldal felé nyitottság deklarálását csak a bejutási küszöb fölött lévő párt elnöke engedheti meg magának. És ennek az elérésére az MDF képtelen volt.

Ha 2002 előtt az MDF játszadozott a Fidesszel, most Orbánék mórikálják magukat: teszik magukat, hogy nemcsak megbocsátani nem tudnak, de már nem is érdekli őket az MDF. Pedig dehogy: az 1-2 százalék (a részvétel függvényében 40-100 ezer voks!), amit az MDF haló porában is besöpörhet, rengeteget számíthat egy szoros befutónál. A párt mindmáig meglévő infrastruktúrája sem megvetendő hozomány. Nemcsak az MDF-nek van tehát szüksége a Fideszre - a különbség pusztán az, hogy Orbán és Kövér ezzel mindvégig tisztában is volt. Közös lista lesz megint.

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.

Nagykapu

Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.