Függetlenség vagy halál

Publicisztika

Nem árt, ha tudjuk: mindig karácsony előtt és mindig a háború után vagyunk.

Nem árt, ha tudjuk: mindig karácsony előtt és mindig a háború után vagyunk.

Három hete Martti Ahtisaari volt finn államelnök és kipróbált ENSZ-diplomata megkezdte ingázását Belgrád és Prishtine, vagyis a szerb főváros és Kosovo székhelye között. Az ENSZ újdonsült különmegbízottjának az a feladata, hogy a feleket bezárja valami szűk és büdös helyre, és addig ne engedje ki őket onnét, amíg meg nem állapodnak arról, hogy hogyan lesz ezután.

Nem mintha bárkinek különösebb illúziói lennének arról, hogy mi van most, vagy azt gondolná, hogy ezután majd nagyon másképpen lesz.

Jugoszlávia 1999-es NATO-bombázását, illetve a Milosevic-rezsim az év júliusi kumanovói kapitulációját követően Kosovo függetlenné vált Szerbiától. Bombázni pedig azért kellett - minden korabeli és utólagos félremagyarázás ellenére -, mert a szerb rezsim 1999 januárjától megkezdte az albánok szisztematikus és brutális kiűzését az akkor még a fennhatósága alá tartozó tartományból. A nemzetközi közösség Belgrádot még éppen meg tudta akadályozni abban, hogy a háborús bűnök elleni genfi konvenció által felsorolt összes deliktumot megvalósítsa. De az már a beavatkozás előtti pillanatban nyilvánvalóvá vált, hogy a kétmillió kosovói albán számára a választás: halál vagy függetlenség. Vagy elmennek, és közben sokan meghalnak, s Kosovo marad Szerbiában, vagy visszatérnek, és akkor Kosovo az övék lesz. Ez az utóbbi sem lesz egy mintaállam, sőt: de kevesebben halnak majd bele.

Az elmúlt hat évben ehhez képest semmi meglepő nem történt. Sem a nemzetközi békefenntartók, sem az ENSZ-közigazgatás, az UNMIK nem tudta elejét venni annak, hogy a tartomány egészében immár kisebbségbe került szerbeket az albán lakosság - az ideiglenes albán hatóságokkal mintaszerű összhangban - kipenderítse Kosovóból. Szerbek ott maradtak meg - leginkább a tartomány északi, Szerbiával határos csücskében -, ahol egy tömbben élnek: Kumanovo óta Kosovo de facto kettészakadt, a határvonalon mindennaposak az incidensek és az etnikai összetűzések. A tartomány pedig valahogy elvegetált a semmiben: alkotmánya épp nem volt, de a nemzetközi közösség eszkábált valami pótlékot; nem volt a maga ura, de azt is tudta mindenki, hogy ez a fél szívvel működtetett protektorátus sem fog örökké tartani. A gazdaság pang: értelmes szabályok, rendezett politikai élet és működő intézmények híján illúzió minden értelmes emberi cselekvés. Hat éve várakozás van, neurózis és elfojtott indulatok. A két nacionalizmus, előbb a szerb, aztán az albán elpusztított mindent maga körül: az államot, az intézményeket, a törvényeket, a lelkeket.

Nem lesz egyszerű innét újjáépíteni mindent. A belgrádi szoftnacionalista kormányzat nem óhajtja nyilvánosan beismerni, hogy Kosovo elszállt, s azt a - Szerbián belüli - autonómiát kínálja most Prishtinének, ami már 1999 elején is kevés lett volna. Az alternatív javaslat - mellyel először a meggyilkolt szerb miniszterelnök, Zoran Djindjic állt elő, s most politikai örököse, Tadic államelnök kereskedik - Kosovo felosztása: a függetlenségért cserébe a néhány északi járást meg Mitrovicát kérnék, az Ibar folyóig. A kosovói albán pártok között nincs, amelyik alább adná a függetlenségnél és a területi integritásnál, sem Rugova elnök mérsékelt támogatói, sem a gerillahadseregből lett radikális párt. De a látszólag egy oldalon álló erők is ádáz ellenfelei egymásnak: másképp értelmezik a közelmúltat, az ezredvég háborúit, s ebből más és más következtetést vonnak le a jövőre vonatkozóan. Időnként az UNMIK-nak kell a sarkára állnia, hogy a polgárháborúval fenyegető albán-albán erőszaknak elejét vegye. Az évtizedeken át tartó brutális etnikai elnyomás, a félelem és az erőszak kultúrája, a gerillaháború erkölcsei nem nemesítik a lelket, s nem tanítanak demokráciára sem.

Hogy Ahtisaarinak pontosan mire van mandátuma, talán ő maga sem tudja. Egyelőre az a dolga, hogy valamilyen módon párbeszédbe hozza az összes felet: a belgrádi kormányt és az államelnököt, meg a kosovói albán pártokat. Akár úgy is, hogy egymással nem beszélnek, de vele igen. És van néhány alapelv. A nemzetközi közösség nem támogatja a felosztást, és kizárja azt is, hogy Kosovo egyesüljön Albániával. Az előbbivel az albán pártok is egyetértenek (és pontosan erre, az északi csücsök elszakadásának megakadályozására akarják használni a nemzetközi közösséget), az utóbbival nem okvetlenül. Miként avval sem, hogy a független Kosovónak biztosítania kell majd az etnikai békét és a szerb kisebbség jogait.

Pedig nem bonyolult dolgok ezek. A megoldást - amennyiben az a cél, hogy ne az erőszak legyen az úr - mindenki ismeri. Ugyanaz az egyszerű elv áll mögötte, mint ami az 1999-es bombázás racionáléja volt - az tudniillik, hogy egyetlen állam se gyilkolhassa meg, űzhesse el szabadon a saját polgárait. De az is biztos, hogy ennek az érvényesítése - bármi legyen is a tárgyalások végeredménye - az eddiginél erőteljesebb nemzetközi szerepvállalást igényel. Rég rossz, ha Ahtisaarit csak azért küldték oda, hogy kimentse a nemzetközi közösséget.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.