Szavak a szélben

Publicisztika

Nézzük csak, miből élnek: nos, leginkább egymásból, meg a feneketlen ostobaságaikból.

Nézzük csak, miből élnek: nos, leginkább egymásból, meg a feneketlen ostobaságaikból. A Fidesz elcsaklizza az MDF szlogenjét (ami egyébként lopott áru, franciából) és az MSZP 2002-es kampánystratégiáját (izgága kormányerők helyett jöjjenek a hozzáértő higgadtak). Az MSZP meg átveszi a Fidesz hajdani kormányzati retorikáját (olyan lendülettel halad az ország, hogy menten elszáll), és mindeközben korábbi önmagához nyúl ("közjogi javaslatok", ha ezúttal más formában is). És persze rendületlenül ontják a blődségeket: Orbántól vagy valamelyik fiatalbaloldali hérosztól e héten saját érdekünkben nem idézünk, mert ha mindig csak a magas labdákat csapdossa le az ember, menthetetlenül elkényelmesedik.

A permanens kampányt (mint a politikát bohóckodássá silányító annyi más metódust is) 1998 után a Fidesz kezdte tudatosan használni; de rendkívül gyorsan elsajátítottak a szocialisták is. Na ja, állandóan két választás között vagyunk, és ezt az időt tényleg el kell ütni valamivel. Ily módon a politika a sajátja mellett a hadak adrenalinszintjét is karban tudja tartani, amit aztán viszonylag rendszeres időközönként kontrollál is különböző szertartásokon (gyűlések, nemzeti vagy társadalmi "konzultációk", aláírás-gyűjtési happeningek stb.).

Egyvalamivel azonban a jelek szerint nem számoltak a magas felek: a végeérhetetlen beszédek közepette időnként mondani is kell valamit. Csakhogy a gondolatok nagyon régen elfogytak már. Fussuk át akár a legutóbbi, akár az 1998-as kampány ún. üzeneteit: semmi újat nem fogunk találni (legfeljebb az változik, hogy éppen ki ígér autópályát, biztonságot, országrendbetételt stb.).

Ez akkor is szörnyű volna, ha az ország alapjában rendben működne. De erről szó sincs. És nyilván a legöregebb Narancs-olvasó sem emlékszik már arra, hanyadjára írjuk le, de újra és újra elmondjuk: amíg az államháztartás, a szociális szféra, az egészségügy rendszerváltozása nem történik meg, addig a gazdaság egésze is képtelen lesz ötről a hatra jutni. Ezek viszont olyan horderejű kérdések, amikre görögtüzek, akrobatamutatványok és folyamatos kampánybeszédek közepette nem lehet értelmes válaszokat keresni.

De ha már egyszer kampány van, akkor fölteszünk mi is néhány adekvát kérdést. Mi alapján válasszunk a jövő tavasszal? Mi az, amit a felelős, gondolkodó állampolgároknak nyújtanak a pártok annak érdekében, hogy az ő elképzeléseiket tartsák vonzónak? Ugye, nem az a röhejes közhely a legfőbb érv, hogy "ha összefogunk, akkor biztonságban tudunk élni, és szabadok leszünk"? (Teljesen mindegy, melyik nagyeszű száját hagyta el e döbbenetes felismerés.) Vannak ennél konkrétabb, a magyar valóság problémáira vonatkozó állítások és tervek is?

A két nagy párt megnyilvánulásai alapján úgy tűnik, a Fidesz és az MSZP arra hajt (ha nem is egyforma elánnal), hogy a racionális mérlegelés a lehető legkevésbé befolyásolja majdani választásunkat; az a jó, ha kezünket azokon a tavaszi vasárnapokon az irracionalitás - a rajongás, a vezérben való feltétlen hit, a másik iránti gyűlölet - vezeti. Már csak azért is, mert a választónak így eszébe sem jut rákérdezni: tulajdonképpen mi a picsáról is dumáltok itt évek óta?

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.