Ember a holdon

Publicisztika

A nemzeti labdarúgó-bajnokság első osztályába lendületesen törekvő Felcsút SE-nél a minap edzőváltás történt.

A nemzeti labdarúgó-bajnokság első osztályába lendületesen törekvő Felcsút SE-nél a minap edzőváltás történt. Elküldték a volt újpesti Nagy Lászlót, és visszahívták Szijjártó Istvánt. A régi-új tréner szakmai segítője dr. Orbán Viktor lett.

Ez eddig egy igaz hír volt, a következőkért nem állunk jót.

"Az MLSZ fegyelmi bizottsága áttekintette a 2005. november 6-án, B-n rendezett, NB II. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzésen két sárga lapos eltiltása miatt jogosulatlanul szerepelt K. Zs. (Felcsút SE) fegyelmi vétségét. Megállapítást nyert, hogy K. Zs. érvényes eltiltása miatt nem léphetett volna pályára a B. elleni, a Felcsút SE 2-1 arányú győzelmével végződött találkozón. A fegyelmi bizottság úgy döntött, hogy a pályán elért eredményt hagyja jóvá, valamint hogy egyik csapattól sem von le három büntető pontot. A kivételes eljárásban a bizottság elsősorban a sportszerűség szempontjait vette figyelembe. Ne a fehér asztalnál, hanem a zöld gyepen szülessen döntés a feljutás sorsáról! A bizottság annak az indítványnak a tárgyalását, hogy a Felcsút SE-t - kivételes sportszerűségéért és a sportág népszerűsítéséért tett fáradhatatlan erőfeszítéseiért - hat jutalompontban részesítse, jövő év március 30-ig elnapolta."

(Fiktív közlemény az MLSZ lapzártánk után tartott fegyelmi üléséréről)

"T. Blair: Who is this guy on the taccs line? Why is he kiabáling so loud?

J. Chirac: Tony, tu ne sais-pas? Alors, c'est M. Orban! Le premier ministre hongrois!

H. Kohl: Ja, ja, er ist nicht nur ein zehr gut Kancler, aber ein vunderbar sportexpert auch!

S. Berlusconi: Madonna mia! Un poco problematico!"

(Párbeszéd a Felcsút SE-Milan BL-elődöntőn, a díszpáholyban)

Annak a fiúgyermeknek a szülei, aki soha nem álmodozott arról, hogy egyszer majd ő is eljut a Holdra, vagy hogy szédítő cselsorozat végén, a kapust elfektetve egymaga dönti el egy nagy nemzetközi futballtorna végkimenetelét, nem árt, ha jobban odafigyelnek csemetéjükre. Nem szokatlanul csendes, az átlagnál visszahúzódóbb-e, nem gyötri-e bensejét titkos búskomorság? Akkor sincs könnyebb helyzetben a szülő, ha a fenti képzetek ugyan ott zseng-bonganak a lurkó fejében, ám az idő múlásával nem csak az válik nyilvánvalóvá, hogy a gyermek számára más életpályát jelölt ki a sors, de az is, hogy e vágyálmoktól sehogysem bír szabadulni, s immár felnőtt férfiként is feszt az a nagy dugó jár az eszében. Az pedig egész országokat szokott tanácstalan hümmögésre késztetni, amikor azt látják, hogy első vezetőjük fejében, egész pontosan e fej ama részében, ahol az önértékeléshez szükséges információk tárolódnak, kicsit összekuszálódnak az áramkörök. Térségünk közelmúltja látott már olyan államfőt, aki nem- hogy egyes szám harmadik személyben beszélt magáról, de egy ízben saját magát hívta telefonon, és követelte a parlamenti ellenzék elzárását ("Halló, Lukasenkó? Itt Lukasenkó!"), meg olyat is, aki saját kezűleg avatta fel saját maga múzeumát (emlékházát), önnön mellszobrával együtt, s a vendégkönyvbe is bizonyára ő tette az első, elragadtatott hangú bejegyzést (Franjo Tudjman).

Dr. Orbán új megbízatása azonban nem szabad, hogy elhamarkodott következtetések levonására sarkalljon bárkit. Dr. Orbánnak igenis van edzői papírja, ha valaki esetleg kételkedne abban, hogy ért az trénerkedéshez (is). Azon meg, hogy a játékos-edző jövő szeptemberben akár a legjobbak között is pályára léphet, csak a legcinikusabbak akadhatnak fenn. Számos hiteles szakmai forrásból tudjuk, hogy az exkormányfő a válogatottságig is vihette volna (figyelsz, Matthäus?); másrészt meg hol van az megírva, hogy az élettan törvényei mindenkire egyformán érvényesek, s hogy a kivételes személyiségeken is ugyanúgy fog az idő, mint a többi halandón? Csak hinni kell, s nem okvetlen a szemünknek - a pályatársaknak s nekünk, szurkolóknak egyaránt!

Gyújtsuk be a rakétát is!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.