Publicisztika

Művészet

Demokratikus közéletünk kiválóságai között nagy számban fordulnak elő olyanok, akiket a haza szolgálata valamely magasabb rendű alkotói, művészi pályától térített el.

Égszakadás, földindulás - A lengyelországi választásokról

Másfél héttel ezelőtt, vasárnap este lengyelek milliói tapadtak a televíziók képernyőire. Vélnénk, többségük az egyes csatorna választási műsorát nézte. De nem: a röplabda Európa-bajnokság ezzel egy időben zajló döntője miatt izgultak, ahol a lengyel lányok 3-1-re felülmúlták az olaszok legjobbjait. A választási műsor éjjel negyed 12 után kezdődő második része pedig már szinte a kutyát sem érdekelte: csupán 944 ezren kívántak maguknak ilyen szellemi izgalmakat.
  • Tischler János
  • 2005. október 6.

Az etnikai diktatúrától az etnikai anarchiáig - Szerbia

Doris Pack arról beszélt, hogy a rendőrségben és az igazságszolgáltatásban arányos képviselethez kell juttatni a vajdasági kisebbségeket, szükség van az oktatás és nevelés területén a toleranciát elősegítő lépésekre, a menekülteket be kell vonni a vajdasági kulturális folyamatokba és javítani kell a kisebbségek foglalkoztatásán.
  • Végel László
  • 2005. október 6.

Szélső értékek

Lassan ideje felülvizsgálni a mitikus közép fogalom mibenlétét. Tudják, ez az, ami néha kiürül, és akkor a vákuumba betör valamelyik párt.

Eurósirató

Csibészekkel boltolni nem egy életbiztosítás, az üzleti élet egyik axiómája ez, amit a tudomány legfrissebb erdményei szerint először az altamirai barlangrajzok egyik ismeretlen alkotója fogalmazott meg, midőn a telephely falára felvéste a 3 mamut = 3 mamut védőszabályt és erkölcsi kategorikus imperatívuszt.

Illéri, nem illéri - A török EU-csatlakozás

Gyakorlatilag biztosnak tűnik, hogy október 3-án, mintegy harminc év dörömbölés után Törökország végre megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. Az euró bevezetése óta ez a legmerészebb sakkhúzás, amit a közösség vállalt. Új lendületet, dimenziót adhat a mostanában kissé döcögősre váltott projektnek; de alighanem ahhoz is, hogy az egész ambiciózus vállalkozásnak - mai formájában legalábbis - véget vessen.
  • Szlankó Bálint
  • 2005. szeptember 29.

A sztráda ára

Kanyarodjunk vissza most egy rövid észrevételezés erejéig a múlt, sőt a múlt előtti hét végképp távolba vesző, ködképes tájai felé, melyeket ezen a héten immár csak a leghosszabb emlékezettel bíró, az elmúlt korok kudarcain és diadalain merengő aggok idéznek fel, midőn ujjuk a lant húrjaiba csap, s felsír bánatos hangjuk: hogy a toszba' is van ez a dolog az autópálya-építéssel meg a hiánnyal?

Dr. Jekyll és Mr. Hyde

Miniszterelnökünk hivatalba lépése óta jól megfigyelhető ciklikussággal követik egymást a tisztább és az elborultabb időszakok, ezért már-már kezdtük azt hinni, hogy Gyurcsány Ferencből igazándiból kettő van.

Koldusoperáció

A fővárosi közgyűlés 2005. június 30-án egy, a közterületen koldulást az eddigieknél szigorúbban tiltó rendelet ügyében döntött.
  • Udvarhelyi Éva Tessza
  • Török Ágnes
  • 2005. szeptember 22.

Magyar

Miután így megdicsértük a németeket, fogjuk hónunk alá a II/D vinyettájú naplót, és induljunk saját osztályunk felé.

Német

A keresztény pártok keserű győzelmét (35,2 százalék) és az SPD diadalmas vereségét (34,3 százalék) hozták a német választások - lapzártakor még nem tudjuk, hogy a kihívó Angela Merkel (CDU/CSU) vagy a jelenlegi kancellár alakít-e kormányt.
  • Nagy Elisabeth (Berlin) - Orosz Ágnes
  • 2005. szeptember 22.

A Magyar Beteg

A "mindenkit megillető, ingyenes, magas színvonalú egészségügyi ellátás" illúziója megdőlt. Ha valaki jó eséllyel akar meggyógyulni, akkor kétszer vagy többször kell fizetnie. Először a társadalombiztosításnak, utána az orvosnak vagy az orvosoknak. A hálapénz intézménye persze nem az orvosok eredendő gazságának következménye, hanem épp ennek az álságos rendszernek a szüleménye.
  • Jakab Béla
  • 2005. szeptember 15.

Csak két torony látszik

Ha valakinek kétségei lettek volna, a hétfői parlamenti nyitány végképp meggyőzhette arról, hogy a következő élménydús hét-nyolc hónap a két kiváló státusférfi személyes küzdelmét hozza a kampánytémák, a közbeszéd hangsúlyai pedig aszerint rendeződnek majd, hogy ki tud a másiknak egy jókora gyomrost berámolni.