Publicisztika

Az Alkotmánybíróság kilencéves működése alatt példátlan, hogy a testület egy hónap leforgása alatt hat indítványt kapott ellenzéki pártoktól, valamennyit a közelmúlt általuk elveszített parlamenti csatái után. Vagyis arról van szó, hogy az MSZP és az SZDSZ - más eszköze nem lévén - három-három beadványával az alkotmányvédő testület előtt veszi fel az utóvédharcot az általa alkotmánysértőnek ítélt kormányzati szándékok megtorpedózásáért. Ezzel az alkotmánybírákat óhatatlanul abba a helyzetbe kényszerítik, hogy ők mondják ki a végső szót olyan kérdésekben, amelyeknek a törvényhozási alkufolyamatok során kellett volna eldőlniük.

Azt, amit az elmúlt fél évben a szocialisták műveltek tudniillik. A parlamenti frakció - akárcsak a szabaddemokratáké - tehetetlen a kormánypártok erőszakosságával szemben, pedig volt kivonulás, kísérlet különbizottságok felállítására, a NATO-ügyi alkotmánymódosítás megfúrása, hápogás a bizottságokban, alkotmánybírósági beadványok, tiltakozás és sajtóértekezlet, hogy megszakadt belé a szív. Minden, amire lehetőséget adnak a törvények és az írott parlamenti szabályok. Voltak ügyek is, közbotránynak szánt kiszivárogtatások szép számmal (amelyek mit sem rontottak a Fidesz népszerűségén), bágyadt fenyegetőzések parlamenten kívüli (ám törvényes!) aktivizmussal meg sztrájkokkal, és közben sok beszéd kiútkeresésről meg jövőépítésről.

Utólag tekintve nem kétséges, hogy Földi László volt nemzetbiztonsági ezredes nagy szívességet tett a mostani kormánypártoknak, amikor 1997 tavaszán exponálta magát a Nyírfa-ügyben. A Nyírfa-ügyben, ha még emlékszünk rá, az Információs Hivatal emberei sasolták a keleti végeken állítólag rosszban sántikálókat, köztük helyi érdekű és országos politikusokat. Ám mivel ezt egy idő után saját szakállukra tették, az akkori titkosszolgálati miniszter, Nikolits rendet vágott közöttük. Lapátra tették az akció fejét, Földi László műveleti igazgatót is, aki aztán kitálalt egyet s mást, amiből mintha az derült volna ki: Nikolits a nyomokat takarította el, hogy fedezzen néhány prominens szocialista politikust (köztük Baja Ferencet). Lett nagy kalamajka, a Nyírfa-ügyből a gyanús szocialista smúzolások szinonimája, újabb rovás az MSZP számláján, amit a választók be is hajtottak a párton tavaly májusban.

A kormány lakástámogatási rendszeréről

Hogy a magyarországi szénbányászatból soha többé nem lesz virágzó iparág, feltehetőleg maguk a bányászok, és a bányászok szakszervezeti vezetői is tisztában vannak. A szénbányákat annak idején eladni sem igen lehetetett, nem kellettek a kutyának sem (szemben az energiaprivatizációkor jó pénzért értékesített erőművekkel), hiszen nem túl jó minőségű szenet termelnek nem túl gazdaságosan; a magyar szénbányászat, akárhogyan is forgatjuk, leginkább egy csődtömeg, amelynek egy része az elmúlt tíz év során annak rendje és módja szerint ki is múlt. Nagyobb társadalmi megrázkódtatás, sztrájkok és bányászjárások nélkül. A bányászok és szakszervezeteik Magyarországon soha nem váltak politikai tényezővé, nem segítettek a múlt rendszer eltakarításában, mint lengyel kollégáik, igaz, nem is jártak a fővárosba diákot meg szemüvegest verni, mint a román szaktársak. Vezetőikre, mint a magyar szakszervezeti vezetőkre általában, nem az osztály- és munkavállalói érdekek merész és megalkuvást nem ismerő védelme, hanem inkább gyanúsnak tűnő magánvállalkozásaik, meg a (főként a szocialista kormányzattal folytatott) mutyizások és háttéralkuk miatt vetült reflektorfény. Ez utóbbiak vége rendszerint az állami támogatások valamilyen formájának meghosszabbítása lett.

Izrael és Szíria utoljára 1996-ban tárgyalt egymással, aztán jött Jigal Amir, a vérengző bóher, lelőtte Rabint és vele a békefolyamatot, legalábbis annak Szíriát illető részét. Szíriával ugyan még a megbékéléssel mérsékelten rokonszenvező Netanjahu is tárgyalgatott, de már nem közvetlenül, hanem az amerikai Ron Lauder - a kozmetikumokban utazó üzletember - közbeiktatásával, ezek azonban nem vezettek kézzelfogható eredményre.

Ha a kedves olvasó lakásába kigyúrt agyú, bomberdzsekis őrző-védők hatolnának be, és kijelentenék, hogy ha ezentúl nyugalomban szeretné tudni magát, védelmi pénzt kéne perkálnia havonta, különben senki sem szavatol a Lady biztonságáért, a Sir boldog öregkoráért, akkor erős a gyanúm, hogy a kedves olvasó az urak távozta után egy percen belül a rendőrséghez fordulna, és joggal. De kihez forduljunk, ha a törvény nemcsak a kólát védi, hanem a legalizált védelmi pénz, az úgynevezett tb-járulék beszedését is, amelyért cserébe az állami monopolista őrző-védő egyfajta biztonságot is ad, és amelyet a könnyű megjegyezhetőség kedvéért felosztó-kirovó rendszernek hívunk? Nincs kihez fordulnunk, abban kell bíznunk, hogy egy nap megszűnik a rémálom, és mi magunk dönthetjük el, kinél és mennyit költünk a saját biztonságunkra. A megoldás neve társadalombiztosítási privatizáció, és mint minden privatizáció az új kormány fél éve alatt, valahol késel az éji homályban.

"Az a fölöttébb káros gyakorlat alakult ki, hogy ha a gyanúsított nem ismeri be a tettét, illetve nincs kétséget kizáró bizonyíték ellene, azaz nincs meg a hamisított bizonylat, akkor nincs bűntett, és fel kell menteni. (...) A fenti ténnyel ugyanis tökéletesen tisztában vannak az elkövetők, ezért idejekorán eltüntetik a számlákat, kimutatásokat" - kesergett a boldogult emlékű Kurírban 1991 tavaszán a gazdasági bűnözés megannyi leleményes formája fölött Pelikán László, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi alosztályának vezetője, ez a "bűnözői körökben elismert, hogy ne mondjam, rettegett szakember" (a lelkes interjúkészítő kolléga megfogalmazásával élve).

Be kéne emelni a tudatunkba ezt is, mint az utcai robbantásokat. Még akkor is, ha benne van, már mióta, hogy a buszok kiöregedtek, a sofőrök fáradtak, és mint a szolgáltató szektor névtelen hősei általában, permanens sértődésben emésztik magukat, főnökeik pedig szívesebben tejelnek a műszaki vizsgáztatás közkatonáinak, akik hajlamosabbak az engedékenységre az egyébként is megfoghatatlan és ellentmondásos államhatalomnál. Ebben egyébként, ha most eltekintünk a következményektől, valamennyien bűntársaknak tekinthetjük magunkat. Magyarországon tizenöt-húsz éves buszok szállítják az embereket, kész. Gátlástalan (féktelen) ipari hulladékok merészkednek a világ szerpentinjeire, farukon egy H betűvel. Hogy ők majd megússzák, majd föl se tűnnek, hazasunnyognak ép bőrel.

Ülésezik a Fidesz-frakció. Orbán Viktor miniszterelnök a frakciótagok támogatását kéri újsütetű törvényjavaslatához, mely arról kíván intézkedni, hogy az őt bíráló budapesti újságírók kedden és csütörtökön délután négy és hat óra között ne mehessenek át a Nagykörúton. Ehhez speciálisan preparált mágneses csík viselésére kell kötelezni őket, és a körúti fákat és oszlopokat is el kell látni megfelelő technikai berendezéssel, mely központilag hozható működésbe a kitűzött időben. Ha valamelyik megjelölésre kötelezett újságíró megszegné a rendelkezést, felberregne a körút a Margit hídtól a Petőfi hídig, és külön e célra kiképzett rendőrök lefülelnék a törvényszegőt.

Ennek talán még akkora jelentősége se lenne, mint az előző verziónak.

Alighogy fordult a naptár, máris itt a fesztiválszezon. Még a filmgyártásban is.

Avagy egy sikoltásnyi ámokfutás Európa pereméről a fejlődő világ alja felé

A romák - természetesen megértően kezelt - másságáról szóló divatos nézetek közé bátran bevehetnénk azt az erős megegyezési hajlandóságot, amely egymást legjobban szidalmazó politikusaik legtöbbjét folyton közös listákra tereli össze. Különösen Farkas Flórián jeleskedik abban, hogy mint csillag vonzza maga köré parkolópályán keringő politikus társait. Most is nagyot vonzott. Két hete még majd mindenki ott sorakozott a Roma Társadalmi Összefogás nevű, hirtelen összerántott tömörülés aláírási ívein, amely az országos önkormányzati választásokon Farkas Flóriánnal szemben kívánt alternatívát kínálni annak a 3500 embernek, akik január 23-án megválasztják majd azt az 53-at, akik a Fidesz egyetlen és legitim tárgyalópartnerévé lehetnek romaügyekben. Aztán hipp-hopp, az összefogók a társadalom helyett mégis inkább Farkas Flóriánt választották, szemen köpve - na nem választóikat, mert annak a sok gázsónak, aki a kisebbségi választásokon rájuk szavazott, mindegy, hogy melyik roma politikus hova áll - azokat, akik azt remélték, hogy az MSZMP által kiválasztott, az MDF, majd az MSZP által helyzetbe hozott emberekből álló érdekképviselet megújul, és megpróbálja életre rugdosni az új kormány romapolitikáját, ha már a korábbiakét nem sikerült, igaz, nem is volt nekik. Hát ennek se lesz, ha az OCKÖ-n múlik.