Marinov Péter: Párosan szép az élet

publikálva
1999/50. (02. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A kormány lakástámogatási rendszeréről

A kormány lakástámogatási rendszeréről

Isten, haza, család. A kisgazda vezérlőelvek mostanra az állami politika szintjére emeltettek - és ennek csak egyik oka lehet az, hogy Torgyánék szuttyongatják a koalíció hálójában vergődő miniszterelnököt.

A családpolitikai nyomulás hatásos eszköz a kormányzati retorikában. Olyan emberi érzésekre apellál, amelyek, ha jól használják őket, elvben választók tíz- és százezreit állíthatnák a Fidesz-kisgazda kormány mellé.

Már ha minden magyar választópolgár eszement módon gondolkodna.

Hosszú az út a pohártól az ajakig - tartja egy régi mondás. Annyira azonban mégsem hosszú ez az út, hogy megakadályozza az Orbán-kormányt abban, hogy szívfájdalom nélkül hozzon olyan rendelkezéseket, amelyek széles rétegeket rekesztenek ki az egyéni boldogulás lehetőségéből. A Szociális és Családügyi Minisztérium létrehozásával a családok támogatása a választási fogadalmak valóra váltásának zászlóshajója lett. A számok, a statisztikusok erre vonatkozó adatai azonban egészen furcsa képet mutatnak.

Magyarország a válások és a házasságon kívül született gyerekek száma és a csökkenő gyerekvállalási kedv tekintetében előkelő helyet foglal el a világban. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint az elmúlt évben 44 915 házasságkötésre 59 090 válás jutott, és minden negyedik (!) gyermek házasságon kívül született. A nem teljes családban született gyermekek számát tekintve csak a meglehetősen liberális berendezkedésű skandináv országok előznek meg minket. Ez a rideg valóság, meg az, hogy a polgári kormány által elképzelt és a hagymázos családpolitikai koncepcióban felvázolt ideális család képének megfelelően élők, illetve a lakás célú támogatás első számú kedvezményezettjei jóval kevesebben vannak, mint az egyedülállók és a csonka családok tagjai. A statisztikai adatok szerint a 4 455 658 házas honpolgárból mindössze 985 075 (!) fő a 35 év alatti, míg a nőtlenek, hajadonok, özvegyek és elváltak csoportjába összesen 3 891 505 személy tartozik. A gyermeküket egyedül nevelők 377 716 kiskorúnak viselik gondját.

Ebből természetesen nem következik az, hogy ne lenne üdvözítő cél a koncepcióba illő állampolgárok felemelése. De nem következik az sem, hogy korlátozni kell az egyedülállók lehetőségeit úgy, ahogy azt az Orbán-kormány a 106/1988-as minisztertanácsi rendelet egy apró nyelvtani, szövegezésbeli módosításával tette, sajátos karácsonyi ajándékként, 1998 decemberében.

Az ominózus rendelet a lakás célú támogatásokról szól, és amikor több mint tíz esztendővel ezelőtt eredeti formájában megjelent, meglehetős előrelátásról tett tanúbizonyságot. Tény, hogy valaki mindig talált rajta igazítanivalót, alapjaiban azonban senkinek nem jutott eszébe megváltoztatni. Mostanáig.

A rendelet 1. paragrafusának 7. bekezdése megállapítja a méltányolható lakásigény fogalmát. A tavaly év végéig ismert változat az emberi kapcsolatok minden létező formáját elismerte e tekintetben. Az eredeti meghatározás, amelynek megváltoztatása alapjaiban és ismét csak alattomban rengeti meg széles társadalmi rétegek helyzetét, a következőképpen hangzik:

"A lakásigény mértéke - az együtt lakó, fiatal házaspár esetében a legfeljebb két vállalt gyermekkel együtt számításba vett személyek számától függően - a következő:

- két személyig: egy-két lakószoba,

- három személy esetében: másfél-két és fél lakószoba,

- négy személy esetében: kettő-három lakószoba."

A módosítás azonban a méltányolható lakásigény szempontjából figyelembe vehető felállást már úgy kezdi, hogy "két személy esetében". Ez az első látásra igazán lényegtelen változtatás az egyedülállókat 1999. január 1-jétől, az új meghatározás hatálybalépésétől egyetlen jól irányzott csapással elütötte attól a lehetőségtől, amelyet a hivatkozott kormány- (minisztertanácsi) rendelet valaha mindenki számára biztosított.

A helyzet ennél azonban sokkal mélyrehatóbb és bonyolultabb. A lakás célú támogatásokról szóló rendelet összefüggésben van a személyi jövedelemadóról szóló törvény 72. paragrafusával. Az ugyanis lehetőséget ad munkáltatónak és munkavállalónak arra, hogy olyan hitelszerződést kössenek egymással lakásvásárlásra, amelyben a folyósított összeg után a munkáltató nem számít fel kamatot, így támogatva szeretett alkalmazottjának lakásszerzési elképzeléseit.

Bár a törvény megállapítja, hogy a kamatmentes kölcsönnel jövedelem keletkezik, amely után adózni kell, egyúttal kivételt is tesz abban az esetben, ha a munkáltató pénzintézeten keresztül folyósítja a pénzt, illetve ha a munkavállaló pénzintézet alkalmazottjaként vesz fel munkáltatói kölcsönt. Ezekben az esetekben a törvény eltekint a személyi jövedelemadó megfizetésétől, ha az adós megfelel a méltányolható lakásigény követelményeinek.

A kormány egyébként 1999. november 30-i ülésén végre foglalkozott az állami lakástámogatási elképzelésekkel, sokra azonban nem jutottak. Amennyit ma tudni lehet, az az, hogy több kérdésben már döntöttek. Ilyen például az inkriminált méltányolható lakásigény is, amelynek újabb változtatásáról a kormányszóvivő nem kívánt részleteket elárulni. Amit mégis fontosnak tartottak a köz számára nyilvánosságra hozni, az végeredményben nem szolgál kellemes meglepetésekkel. Bevezetik az ún. félszocpolt, amiből bővíteni vagy felújítani lehet majd, feltéve, hogy a család rendelkezik kellő számú utóddal. Kamattámogatandó kategóriába sorolták a harmincöt évesnél idősebb házaspárokat is, ha három vagy több gyermeket nevelnek, azt azonban Borókai Gábor még nem tudta megmondani, hogy milyen szempontok szerint osztják majd a kedvezményeket. Egyetlen biztos pont azért akad a már-már állatorvosi ló szerepét alakító lakáskoncepcióban: a régi szocpol modernizálása továbbra is cél, de az biztos, hogy 2000-ben nem lép életbe új változata, és biztos az is, hogy megmarad az egyedülállók és a gyermeküket egyedül nevelők kirekesztettsége.

Mondhatnánk, hogy a helyzet nem tragikus, mert egyedülálló továbbra is vehet fel kamatmentes munkáltatói kölcsönt, ha hajlandó a kamatkülönbözet után a 44 (!) százalék jövedelemadót és a 11 (!) százalék egészségbiztosítási járulékot megfizetni. A kamatkülönbözet a nulla százalék és a mindenkori jegybanki alapkamat közötti különbség, magyarán maga az alapkamat. Ez jelen esetben 15 százalék, mely után az adót és a tb-járulékot kifizetve, még mindig egészen jó kamatot (8,25%-ot) kapunk, összehasonlítva a mai piaci feltételekkel.

Csakhogy! Eddig ezt nem kellett megfizetni, mert a rendelet nem tett különbséget egyedülálló és családos között. Most, hogy ez immáron létezik, két eset lehetséges. Az egyik, hogy akinek feltétlen lakásvásárolhatnékja támad nőtlenként avagy hajadonként, vállalja a fenti költségeket, úgy kalkulálva, hogy még így is olcsóbb forrást szerez. A másik, hogy hivatalos társat hazud magának, vállalva, hogy az adóhivatal esetleg az orrára koppint és jól megbírságolja. Aki viszont ráér, az akár meg is várhatja, amíg egy kevésbé családbarát kormány kerül hatalomra.

Maga a tény azonban igencsak elgondolkodtató. A diszkrimináció akár még alkotmánybírósági revízióért is kiálthatna, ám ez az út, úgy tűnik, nem járható. A jogalkotó számára ugyanis elvitathatatlan módon biztosított a lehetőség, hogy a kedvezmények megadásakor korlátozza, szebben kifejezve meghatározza azok körét, akiket támogatni kíván. Most sem történt más, mint hogy egy, a pártállami időkből ránk maradt minisztertanácsi rendeletet, illetve annak egy kis részét a polgári kormány hozzáigazította saját értékrendjéhez.

Ez az értékrend azonban, mint sok más a Fidesz gyakran változó ideológiájában, meglehetősen zavaros. Felveti például azt az igen kézenfekvő kérdést, hogy ha már nincs állami lakásépítési program vagy halovány elképzelés legalább, akkor mi indokolja az egyedülállók ilyetén lehetőségének tudatos megszüntetését? Vagy lehet, hogy ez is csak sajtóhiba a közlönyben, mint a bírák fizetésemelése? Válasz valószínűleg erre sincs. A nemrégiben engedélyezett lakástakarékpénztárak sem nyújtanak megoldást, mert a magyar kereseti színvonal nem teszi lehetővé annyi pénz megtakarítását egy társtalan ember számára, hogy a hitellel kiegészítve egyáltalán labdába rúghasson a lakáspiacon.

Ha e rendeletmódosítás kapcsán az ember szabadjára engedi fantáziáját, furcsa paradoxon juthat eszébe. Anno, amikor a gyarapodó magántulajdon még szégyellni és rejtegetni való volt, sokan kényszerültek házastársuktól elválni, hogy az osztódó vagyon révén szerezzenek nyugalmat. Most ez a polgári kormány ténykedése nyomán megfordulhat. Ha ugyanis valaki szabályosan, többletköltségek nélkül kíván lakáshoz jutni munkáltatói kölcsön révén, akkor lehet, hogy elszánja magát egy jogilag elismert, a valóságban azonban nem létező kapcsolatra. Ily módon örvendetesen szaporodhat a "normális", államilag elismert kapcsolatban élők száma, körülbelül úgy, mint a gyerekvállalási kedv növekedése az adó- és egyéb kedvezmények hatására.

Ezután már csak a győzelmi jelentés marad hátra, mely szerint a szervezett bűnözés fogcsikorgatva hátrál, nő a gyermekáldás, és egyre többen választanak az államnak tetsző módon társat maguknak örök életükre. Az aggleányok és -legények pedig szomorúan böngészik a párkereső hirdetéseket az albérlet csendes félhomályában.

publikálva
1999/50. (02. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk