Izrael és Szíria utoljára 1996-ban tárgyalt egymással, aztán jött Jigal Amir, a vérengző bóher, lelőtte Rabint és vele a békefolyamatot, legalábbis annak Szíriát illető részét. Szíriával ugyan még a megbékéléssel mérsékelten rokonszenvező Netanjahu is tárgyalgatott, de már nem közvetlenül, hanem az amerikai Ron Lauder - a kozmetikumokban utazó üzletember - közbeiktatásával, ezek azonban nem vezettek kézzelfogható eredményre.
Most viszont beindulni látszanak a dolgok, megjelenésünk hetében Washingtonban közvetlen izraeli-szíriai tárgyalások kezdődnek: a szír külgyminiszter szerint hónapokon, az Európai Unió tájékán haknizó Simon Peresz szerint egy éven belül lesz minden, béke, diplomáciai kapcsolatok, turizmus, továbbá visszaadott Golán, ahonnan, a várható egyezmény várható értelmében, mégis Izrael felé folyik a vízkészlet, legalábbis egy része. A víz arrafelé fontos.
A Golánra települt izraeliek persze tüntetnek: higgadtabban, mint a palesztínoknak átadott területekre települt kollégáik, de mégis. Van is miért, hisz´ a ´67-es háború óta síparadicsomokat és bevásárlóközpontokat létesítettek a Golánon, valamint lakónegyedeket, lenyűgőző kilátással a terep fölött olykor Libanonból elreppenő, az ottani - Szíria által támogatott -Hezbollah katyusáira.
Mármost visszaadni egy stratégiai fontosságú terepet azért, hogy egy másik terepről harmadik illetők ne lőjenek rakétákat a terepvisszaadókra, nyakatekert ötletnek tűnik. Viszont a terepeknek egyre kevésbé van stratégiai fontosságuk, a háborúkat műholdakról intézik, mire egy szíriai üteg lőkész állapotra vergődne, odafentről már ki is iktatták lézerrel, a Golánra tehát sok szükség nincs. A szíriaiak is ellennének nélküle, Asszad elnök azonban haldoklik, és exitálása előtt még felmutatna valamit.
Jó tesz továbbá mindez a távozni készülő Clinton-adminisztrációnak, valamint mindazoknak, akik szeretnének abban reménykedni, hogy a politika a háború folytatása más eszközökkel.
A végén még nekik lesz igazuk.
