Szénszünet

  • 1999. február 4.

Publicisztika

Hogy a magyarországi szénbányászatból soha többé nem lesz virágzó iparág, feltehetőleg maguk a bányászok, és a bányászok szakszervezeti vezetői is tisztában vannak. A szénbányákat annak idején eladni sem igen lehetetett, nem kellettek a kutyának sem (szemben az energiaprivatizációkor jó pénzért értékesített erőművekkel), hiszen nem túl jó minőségű szenet termelnek nem túl gazdaságosan; a magyar szénbányászat, akárhogyan is forgatjuk, leginkább egy csődtömeg, amelynek egy része az elmúlt tíz év során annak rendje és módja szerint ki is múlt. Nagyobb társadalmi megrázkódtatás, sztrájkok és bányászjárások nélkül. A bányászok és szakszervezeteik Magyarországon soha nem váltak politikai tényezővé, nem segítettek a múlt rendszer eltakarításában, mint lengyel kollégáik, igaz, nem is jártak a fővárosba diákot meg szemüvegest verni, mint a román szaktársak. Vezetőikre, mint a magyar szakszervezeti vezetőkre általában, nem az osztály- és munkavállalói érdekek merész és megalkuvást nem ismerő védelme, hanem inkább gyanúsnak tűnő magánvállalkozásaik, meg a (főként a szocialista kormányzattal folytatott) mutyizások és háttéralkuk miatt vetült reflektorfény. Ez utóbbiak vége rendszerint az állami támogatások valamilyen formájának meghosszabbítása lett.

Hogy a magyarországi szénbányászatból soha többé nem lesz virágzó iparág, feltehetőleg maguk a bányászok, és a bányászok szakszervezeti vezetői is tisztában vannak. A szénbányákat annak idején eladni sem igen lehetetett, nem kellettek a kutyának sem (szemben az energiaprivatizációkor jó pénzért értékesített erőművekkel), hiszen nem túl jó minőségű szenet termelnek nem túl gazdaságosan; a magyar szénbányászat, akárhogyan is forgatjuk, leginkább egy csődtömeg, amelynek egy része az elmúlt tíz év során annak rendje és módja szerint ki is múlt. Nagyobb társadalmi megrázkódtatás, sztrájkok és bányászjárások nélkül. A bányászok és szakszervezeteik Magyarországon soha nem váltak politikai tényezővé, nem segítettek a múlt rendszer eltakarításában, mint lengyel kollégáik, igaz, nem is jártak a fővárosba diákot meg szemüvegest verni, mint a román szaktársak. Vezetőikre, mint a magyar szakszervezeti vezetőkre általában, nem az osztály- és munkavállalói érdekek merész és megalkuvást nem ismerő védelme, hanem inkább gyanúsnak tűnő magánvállalkozásaik, meg a (főként a szocialista kormányzattal folytatott) mutyizások és háttéralkuk miatt vetült reflektorfény. Ez utóbbiak vége rendszerint az állami támogatások valamilyen formájának meghosszabbítása lett.

Ám ennek most vége szakad. Pedig a mostani kormány feltehetően nem szabadidős elfoglaltságként, vagy ideológiai indíttatásból kötött bele vagy 25 ezer munkavállalóba. Az energiaszektor liberalizálása - ami EU-követelmény, és körülbelül azt jelenti, hogy az erőművek (valószínűleg 2001-től) onnan, attól és annyiért vásárolhatnak energiát, ahonnan és akitől akarnak, és amilyen olcsón csak tudnak - a gazdaságtalan bányák csődjéhez fog vezetni. A selyemzsinórt nem a kormány küldi tehát, hanem a szabad piac. Ami viszont arról is gondoskodik, hogy az energiaárak csak racionális mértékben emelkedjenek, és hogy ennek révén (is) kordában tartható legyen az infláció. A liberalizáció a szélesebb közösség érdekeit szolgálja. A bányászok érdekeinek rovására. A szerdai bányászdemonstráció és figyelmeztető sztrájk szervezői, úgy tűnik, tisztában vannak mindevvel, és nem az energiaszektor felszabadítása ellen tiltakoznak. Inkább arra akarják rávenni a kormányzatot, hogy tapintatosan, lágyan ölje meg az ágazatot.

A kormány 10 milliárd forintot különített el az utcára kerülők újrakezdési segélyeire. A milleniumi év megünneplésére 2000-ben összesen több, mint 20 milliárd jut. Vakuljunk meg, ha nem kéne ezt az arányt megfordítani.

Még akkor is, ha a bányászok, a kor antihősei, a tuti MSZP-szavazók nem illenek bele a kormánypártok társadalomképébe. Még akkor is, ha a bányászok, akik gazdaságtalanul termelnek egy senkinek nem kellő árucikket, nincsenek igazi alkupozícióban.

Épp azért.

Figyelmébe ajánljuk

A tudatlanság hatalma

  • - turcsányi -

A Leidseplein (Leiden tér) Amszterdam kitüntetett helye, valaha ide futott be a leideni út, ma turisták éjjel-nappali gyülekezőhelye, fények és nyüzsgés, a létező világok legjobbika, kábé száz méterre innen lőtték fejbe 2021 nyarán Peter R. de Vriest, az ország egyik vezető bűnügyi újságíróját, aki épp egy híres maffiaper koronatanújának volt a tanácsadója.

A levegőben

Magyarországon elképzelhetetlen a zsigeri gyűlölet, amely a francia rendőröket övezi különféle (elsősorban, de nem kizárólag) szélsőbaloldali eszmék hívei közt.

Úgyszólván páratlan

Mivel itthon a téma jószerivel a futottak még kategóriájába sem tartozik, megemlítenénk, hogy jövő vasárnap rendezik Romániában az államfőválasztás megismételt első fordulóját. (A második menet, már ha semmi nem jön közbe, május 18-án lesz.)

Elfogytak az ötletek

A miniszterelnök minden évben tiszteletét teszi a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évindító konferenciáján – az idén ezt március 7-én tartották. A szokásos menetrend szerint a kamara elnöke, a gazdasági miniszter és a jegybank elnöke is szólnak a meghívottakhoz – s bár 2021 óta Matolcsy György már nem tűnt fel az emelvényen, Varga Mihály most igen.

Mindenki ellenzékben

Egy évvel az országgyűlési választások előtt a 15 éve kétharmados parlamenti többséggel kormányzó Fidesz kapkod, híres-hírhedt kommunikációja csak követni képes Magyar Péterét. A kormánypárt gyarapodó aljasságaival leginkább a már sokszor legyőzött parlamenti ellenzék foglalkozik.