Szénszünet

  • 1999. február 4.

Publicisztika

Hogy a magyarországi szénbányászatból soha többé nem lesz virágzó iparág, feltehetőleg maguk a bányászok, és a bányászok szakszervezeti vezetői is tisztában vannak. A szénbányákat annak idején eladni sem igen lehetetett, nem kellettek a kutyának sem (szemben az energiaprivatizációkor jó pénzért értékesített erőművekkel), hiszen nem túl jó minőségű szenet termelnek nem túl gazdaságosan; a magyar szénbányászat, akárhogyan is forgatjuk, leginkább egy csődtömeg, amelynek egy része az elmúlt tíz év során annak rendje és módja szerint ki is múlt. Nagyobb társadalmi megrázkódtatás, sztrájkok és bányászjárások nélkül. A bányászok és szakszervezeteik Magyarországon soha nem váltak politikai tényezővé, nem segítettek a múlt rendszer eltakarításában, mint lengyel kollégáik, igaz, nem is jártak a fővárosba diákot meg szemüvegest verni, mint a román szaktársak. Vezetőikre, mint a magyar szakszervezeti vezetőkre általában, nem az osztály- és munkavállalói érdekek merész és megalkuvást nem ismerő védelme, hanem inkább gyanúsnak tűnő magánvállalkozásaik, meg a (főként a szocialista kormányzattal folytatott) mutyizások és háttéralkuk miatt vetült reflektorfény. Ez utóbbiak vége rendszerint az állami támogatások valamilyen formájának meghosszabbítása lett.

Hogy a magyarországi szénbányászatból soha többé nem lesz virágzó iparág, feltehetőleg maguk a bányászok, és a bányászok szakszervezeti vezetői is tisztában vannak. A szénbányákat annak idején eladni sem igen lehetetett, nem kellettek a kutyának sem (szemben az energiaprivatizációkor jó pénzért értékesített erőművekkel), hiszen nem túl jó minőségű szenet termelnek nem túl gazdaságosan; a magyar szénbányászat, akárhogyan is forgatjuk, leginkább egy csődtömeg, amelynek egy része az elmúlt tíz év során annak rendje és módja szerint ki is múlt. Nagyobb társadalmi megrázkódtatás, sztrájkok és bányászjárások nélkül. A bányászok és szakszervezeteik Magyarországon soha nem váltak politikai tényezővé, nem segítettek a múlt rendszer eltakarításában, mint lengyel kollégáik, igaz, nem is jártak a fővárosba diákot meg szemüvegest verni, mint a román szaktársak. Vezetőikre, mint a magyar szakszervezeti vezetőkre általában, nem az osztály- és munkavállalói érdekek merész és megalkuvást nem ismerő védelme, hanem inkább gyanúsnak tűnő magánvállalkozásaik, meg a (főként a szocialista kormányzattal folytatott) mutyizások és háttéralkuk miatt vetült reflektorfény. Ez utóbbiak vége rendszerint az állami támogatások valamilyen formájának meghosszabbítása lett.

Ám ennek most vége szakad. Pedig a mostani kormány feltehetően nem szabadidős elfoglaltságként, vagy ideológiai indíttatásból kötött bele vagy 25 ezer munkavállalóba. Az energiaszektor liberalizálása - ami EU-követelmény, és körülbelül azt jelenti, hogy az erőművek (valószínűleg 2001-től) onnan, attól és annyiért vásárolhatnak energiát, ahonnan és akitől akarnak, és amilyen olcsón csak tudnak - a gazdaságtalan bányák csődjéhez fog vezetni. A selyemzsinórt nem a kormány küldi tehát, hanem a szabad piac. Ami viszont arról is gondoskodik, hogy az energiaárak csak racionális mértékben emelkedjenek, és hogy ennek révén (is) kordában tartható legyen az infláció. A liberalizáció a szélesebb közösség érdekeit szolgálja. A bányászok érdekeinek rovására. A szerdai bányászdemonstráció és figyelmeztető sztrájk szervezői, úgy tűnik, tisztában vannak mindevvel, és nem az energiaszektor felszabadítása ellen tiltakoznak. Inkább arra akarják rávenni a kormányzatot, hogy tapintatosan, lágyan ölje meg az ágazatot.

A kormány 10 milliárd forintot különített el az utcára kerülők újrakezdési segélyeire. A milleniumi év megünneplésére 2000-ben összesen több, mint 20 milliárd jut. Vakuljunk meg, ha nem kéne ezt az arányt megfordítani.

Még akkor is, ha a bányászok, a kor antihősei, a tuti MSZP-szavazók nem illenek bele a kormánypártok társadalomképébe. Még akkor is, ha a bányászok, akik gazdaságtalanul termelnek egy senkinek nem kellő árucikket, nincsenek igazi alkupozícióban.

Épp azért.

Figyelmébe ajánljuk

Újra ingyenes egyetemi kurzusokat kínál a Bibó István Szabadegyetem, nem csak egyetemistáknak

  • narancs.hu

Négy izgalmas, mindenki számára elérhető közéleti, politikai és társadalmi kurzussal indul a CEU Bibó István Szabadegyetem idei szemesztere. Boncasztalra kerülnek a balatoni infrastrukturális beruházásokat övező dilemmák, a választások apropóján az orbáni rendszer leváltásának lehetőségei és veszélyei, a szegénység sokszínű magyar arca és a gyerekvállalási, gyereknevelési kérdések az állami beavatkozások függvényében.

Mit reméljünk az áfacsökkentéstől?

A nyugdíjasok a magas áfa miatt kapják a 30 ezer forint értékű vásárlási utalványt a miniszterelnök szerint. Ez azonban azt is jelentené, hogy alacsonyabb forgalmi adó esetén csökkennének az árak, ami viszont így nem állja ki a tapasztalat próbáját. A tíz évvel ezelőtti hazai és egyéb külföldi áfamérséklések hatásai vegyes képet mutatnak.

Konzultáció kamu adóról, nem kamu adóból

Kibújt a szög a zsákból: a miniszterelnök bevallotta, amit eddig is tudtunk, miszerint a nemzeti konzultáció a Fidesz érdekeit szolgálja, mozgósítani lehet vele. A legújabbat egy senki által nem hitelesített, állítólagos Tisza-adóemelésről szóló sajtpapírra hivatkozva indítják el. 

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.