Kubatov Gábor nagy igazsága

Publicisztika

A Fidesz pártigazgatója ragaszkodik hozzá, hogy nagyon sok a hajléktalan. Igaza van, de azért azon is gondolkozhatnánk, mi miatt van így.

Állandó és egyre unalmasabb kérdés, mikor érjük el a gödör alját: vannak, akik a kígyózó menekültsorokra “Stop” feliratot rakó kormányzati plakátoknál éreztek így, mások a Soros Györgyöt gonosz zsidó bácsiként ábrázoló kampány időszakában. Versenyre kelhet még a lájtos cigányozásnak mondható börtönbiznisz, de hát ebben a rendszerben egy világjárvány alatt is volt arra erő, hogy felrajzolják a minél több halottat előidézni akaró ellenzék képét. A vita azért unalmas, mert igazából mindig az aktuális kampányt érezzük a gödör aljának, gondolván kicsit naivan, hogy azért ennél kellemetlenebb már nem lesz a helyzet. Aztán jön valami új, mi pedig megismerjük az épp aktuális gödör alját. Ez most épp a hajléktalanhelyzet, konkrétan Kubatov Gábor és pár kormánypárti társa produkciója: a Fidesz pártelnöke szerdán kicsit tökonrúgta magát, hogy a „baloldal” által generált elfogadhatatlan hajléktalanhelyzetet Budapesten egy Tarlós István főpolgármestersége alatt készült képpel illusztrálta, majd meglepő önreflexiót gyakorolva pénteken feltöltött egy teljes galériát fővárosi hajléktalanokról, hangsúlyozva, hogy ezek már bizony tegnap készültek.

Kubatov kíséretként azt üzente Karácsony Gergely főpolgármesternek, hogy „kiszállna az autójából és kimenne legalább egyszer-egyszer az utcára az emberek közé, mert akkor személyesen szembesülne a valósággal: azzal, hogy az alkalmatlansága hova vezetett.” Igen, a Fideszből kéri meg valaki Karácsonyt, akit amúgy minden alkalmatlansága és a töménytelen amerikai dollár ellenére magam is többször láttam a BKV-n utazni, vagy bárkit, hogy menjen ki az emberek közé.

És igen, a Fidesz pártigazgatója egy egész galériát tölt fel szerencsétlen csövesekről, akiknek az életük ilyen-olyan okokból olyan nyomorultra sikeredett, hogy a szakadó esőt is kapott október végi Budapesten kapualjakban kénytelenek aludni, bár ezúttal legalább az arcukat kikockázták a párt közösségimédia-központjában. 

Itt be is fejezném a moralizálást, hiszen felesleges: az elmúlt tizenvalahány évben teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a jóemberkedés nem a magyar jobboldal pályája: a fasiszta vagy ahhoz közeledő rendszereknek ugyanis nemcsak sajátja, de egyik alapja a gyengébbeken való röhögés és egyserre a tőlük való undorodás, hanem egyenesen az alapok közé tartozik. A magyarság ebben az univerzumban úgy értelmezhető, ha felsoroljuk, kik nem azok: ezek a különféle okokból gyengének tartott rétegek. Cigányok, akik nem elég erősek ahhoz, hogy oktatás nélkül kikeveredjenek a nyomortelepekről, melegek, akik nem elég erősek ahhoz, hogy boldogtalanul, de családapaként éljék le az életüket, nagyvárosiak, akik nem elég erősek hajnalban körömből inni a pálinkát, és mellette gyengék például ahhoz, hogy életük (remélhetőleg) legrosszabb napjait átélő hajléktalanokat fotózgassanak az utcán. A Fidesz azzal tűnik ki a többi hasonszőrű pártból, hogy valahogy megtartotta a liberális énjének legrosszabb tulajdonságát: a siker branddé változtatását, annak az ordenáré hazugságnak a lelkes kiabálását, hogy a kemény munka és a nyomulás majd meghozza a sikert. A sikerre pedig nem kell magyarázat, hiszen hát ott van a szemünk előtt, ha meg nincs siker, akkor nincs semmi. Innen nézve a hajléktalanok logikus ellenség is: gyengék, ráadásul vitán felül sikertelenek, tehát olyan népség, amikre egyszerűen nincs szüksége ennek a rendszernek.

Jó, valójában most fejezem be a moralizálást, hogy átadhassam az írás maradékát a féktelen szórakozásnak: Kubatov Gábor Facebookja ezzel az ízléses galériával ugyanis írásom elkészültekor többek közt az alább látható módon néz ki, összefoglalva ezzel a Fidesz aktuális politikai üzenetét: mocskos csövesek, illetve Fradika 0-0.

 
Kubatov Gábor életműve 2023. 10. 27-én

Mindemellett az a helyzet, hogy Kubatov Gábornak igaza van. Tényleg sok a hajléktalan Budapesten. Sok volt Demszky Gábor alatt, sok volt Tarlós István alatt és sok Karácsony Gergely alatt is. Ez azért van, mert a rettenetes helyzetben lévő ellátórendszer még mindig itt működik a legjobban: idén februárban a fővárosi önkormányzat is elárulta, hogy mivel télen például Tolna és Nógrád megye menedékhelyeinek kihasználtsága pontosan 120 százalék volt, ezért a szociális munkások sokukat Budapestre irányították annak érdekében, hogy mondjuk ne fagyjanak meg. Azt nem tudhatjuk, Kubatov Gábor szerint mit kellene velük csinálni és talán jobb is, ha nem tudjuk. Csak azt tudjuk, hogy a becslések szerint nagyjából 12-14 ezer magyar hajléktalan felének jelentős részben azért kell a fővárosba mennie, mert ott több esélye van nem halálra fagyni. A számok így sem biztatók, hiszen évről évre nő a télen halálra fagyottak száma (a 2020-2021-es télen 55-en, egy évvel később 82-en, idénre ez a szám meghaladta a százat), ahogy az is sokatmondó adat, hogy a haléktalanszállók tényleg csak akkor szoktak elkezdeni megtelni, ha már elviselhetetlen a kinti hideg. Nem azért, mert akkora fűbenalvó hippik lennének az érintettek, hanem azért, mert a benti állapotok a fizikai erőszakkal kezdve a lopáson át a privát szféra teljes hiányáig mindent felmutatnak, aminél júniusban simán jobb opció kiköltözni egy sikátorba.

Szóval igaza van Kubatovnak, tényleg sokan vannak, ráadásul tényleg irányítják őket néha Budapestre.

Az már kicsit visszás, hogy egy 13 éve teljhatalommal, most már évek óta rendeleti kormányzással irányító kormány politikusa azzal kampányol, hogy az ország fővárosában egy falunyi ember olyan szegény, hogy otthona sincs, elszórva pedig még legalább ennyi. Ehhez adódnak a követhetelten népességszámú nyomortelepek – a Miskolchoz tartozó Lyukóvölgyben csak tippelik, hogy 4000-6000 fő közötti ember él, mert sok csecsemő sehol sincs nyilvántartva –, az épphogy meglévő, de még ingatannal rendelkező szegények – a KSH szerint az ország lakosságának 30 százaléka létminimum alatti bevétellel rendelkezik –, és ki is jön az egyenlet végén egy elszegényedett ország. Ennek a másik végén van nagyjából egymillió ember, aki el tud jutni ízléstől függően a Puskásba 25 ezer forintért Azahriah-koncertre, ők tartják fenn Pintér Béla színtársulatát, utaznak tömegesen a csíksomlyói búcsúra, fizetik meg a független sajtót, és a Wellness-hoteleket. Ennek a rétengek is van persze krémje, ők nyernek bebocsátást Tiborcz István gazdagklubjába.

A hajléktalanok őket is zavarják, de nem ugyanazért: a Fidesz épp azt üzeni, hogy főleg esztétikailag helytelen az utcán alvó mosdatlan hajléktalan látványa, miközben szerencsére azért páran tudjuk, hogy

ők annak a rendszernek a termékei, amit épp Kubatov Gábor épít.

A szolidaritás teljes hiánya, a lyukas, vagy nem is létező szociális háló, a nevetségesen alacsony fizetések és a felemelkedés reményének hiánya: csupa olyan dolog, amit az általa igazgatott állampárt termelt ki, vagy legalább is tett rosszabbá. Szép eredménylista, bár én biztosan nem ezzel kampányolnék.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.