Az Információs Hivatalt – közkeletűbben: a hírszerzést – felügyelő miniszter, Lázás János a minap adott összegzést azokról a kihívásokról, melyekkel szerinte Magyarország manapság szembesül. Az előadott problémákból olyan „körkörös védelem” rémképe rajzolódik ki, mely könnyen felidézheti bennünk a néhai szélsőjobboldali politikus, Für Lajos kétes szellemét. Vegyük sorra, milyen veszélyekkel szembesíti a magyar közvéleményt Lázár, s mi azok valós tartalma.
Barátunk, Moszkva
Szerinte okkal tarthat igényt Magyarország támogatására az ukrajnai magyarság, mert az ottani kormányzat nem biztosítja a 150 ezres lélekszámú magyar közösség jogait. Azzal aligha lehet vitázni, hogy Ukrajnában komoly kihívások érik az emberi jogokat. Részben háború dúl az ország délkeleti határainál, másrészt eléggé befolyásos számos szélsőjobboldali szervezet. Az sem kétséges, hogy Kiiv (Kijev) nincs feltétlenül bizalommal az ottani magyarokkal szemben, különösen, hogy azok gyakorlatilag nem veszik ki részüket az ország védelméből. A potenciálisan besorozható generáció tagjai többnyire Magyarországon keresnek menedéket, hogy ne vigyék őket a donyecki frontra. Érthető e magatartás? Természetesen. Ugyanakkor az is érthető, hogy az ukrán kormányzat ezt az országgal való szolidaritás feltűnő hiányának tekinti, a magyar segítségnyújtást – mármint hogy az érintettek Magyarországon keresnek menedéket – pedig legalábbis barátságtalan politikai lépésnek. Csak halkan jegyzem meg: az ukrán katonák, s azok a kárpátaljai magyarok, akik soraikban harcolnak, nemcsak Ukrajna területi integritását próbálják helyreállítani a Donyeck-medencében, hanem Európát és benne Magyarországot is védik az orosz agressziótól.
Ahhoz, hogy az ukrajnai magyarok jogait a szomszédos állam maradéktalanul biztosítsa, nem ártana, ha Magyarország rendezné kapcsolatait Kiivvel, és felsorakozna az unió mögé az Ukrajnával szembeni szolidaritást illetően. Egyelőre azonban csak azt tapasztaljuk, hogy az Orbán-kormány többnyire az orosz agressziót igyekszik mentegetni, s alkalmasint még segíti is azt, hisz olyan nagykövetet küldött Ukrajnába, aki tüntető Moszkva-barátságáról, illetve ukránellenességéről ismert.
Jellasics, a gyáva
Lázár Horvátországot jelölte meg olyan szomszédként, mely „az egész magyar gazdasági elit diszkreditálására, a Mol teljes vezérkarának büntetőeljárásokba való bevonására törekszik”. Ez igaz. Ugyanakkor a miniszter elfelejtette közölni:
a) Az Orbán-kormány már a botrányok kipattanásának pillanatától kezdve következetesen megtagadta az együttműködést azokkal a horvát bűnüldöző szervekkel, amelyek komoly korrupciós eseteket tártak fel.
b) Kifejezetten magyar ügyként kezel olyan eseteket, amelyekben még csak másodrendű mellékszálnak sem tekinthető a magyar érintettség.
c) A lefolytatott eljárások eredményeként korábbi magas rangú horvát vezetők – közöttük egy volt miniszterelnök – ül rács mögött, a rá kirótt jogos ítéletet követően.
Igaza van Lázárnak, amikor így fogalmaz: „Horvátországban vannak olyan pártok, politikai erők, amelyek magyarellenes jelszavakkal kampányolnak.” Csakhogy a miniszter elfelejtette ehhez hozzátenni, elsősorban olyan pártokról és politikai erőkről van szó, melyekkel a Fidesz többnyire egy pártcsaládhoz tartozik, illetve ideológiáik és politikai gátlástalanságuk feltűnő hasonlóságot mutatnak.
Üldözési Románia
Szomszédaink közül Lázár Romániát jelölte meg, mint olyan harmadik államot, melyre hírszerzésünknek komolyan oda kell figyelnie, elvégre az kiemelten ellenséges, minthogy az ott élő magyarok néhány vezető egyénisége ellen lejárató kampányt folytat. Tény, hogy a román „korrupcióellenes ügyészség” (DNA) eljárást indított jó néhány magyar ellen is. Ám míg ezen esetek száma egyelőre alig éri el a tucatot, addig román nemzetiségű politikusok, gazdasági kulcsemberek stb. százai ellen folyik eljárás. Számos volt miniszter előzetes letartóztatásban van, egy volt miniszterelnök már évek óta börtönben tölti büntetését, a jelenlegi, Victor Ponta ellen pedig komoly nyomozás folyik.
Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a DNA módszerei több mint kétesek. Számos alaptalan meggyanúsítás, sőt ítélet történt, és szemmel látható, hogy az ügyészség fittyet hány a politikai semlegességre; miként korábban, úgy most is az államelnöki hivatala és a kormány közötti ideológiai-hatalmi küzdelem egyik eszköze. Már most egyértelmű, hogy nem fogja betölteni azt a szerepet, amit betöltenie oly fontos lett volna, s bár egyelőre az ott is érvényesülő politikus- és politikaellenesség tömeges szimpátiát biztosít a számára, ennek intenzitása azonban egyre csökken. Aligha kétséges, hogy túlkapásaik és törvénytelenségeik miatt a DNA vezetőire egy idő után ugyanaz a sors vár, mint számos jelenlegi vélt vagy valós áldozatukra.
Ám magyarellenes hajszát vizionálni e köré több mint túlzás, kormányzati fellépésként beállítani pedig – miközben még a román miniszterelnök is nyomozás alatt áll – egyszerűen ostobaság. Pontosabban: a legjobb út afelé, hogy a viszonyok tényleg elmérgesedjenek.
A szerző a DK elnökségi tagja.
