"Marad a liberalizmus", "Az Orbán-kormányénál is szigorúbb lesz az új drogtörvény": két egymásnak szögesen ellentmondó szalagcím a sajtóból a kormány nemrég előterjesztett drogtörvénytervezetével kapcsolatban. Az igazság valahol középen van.
*
Az Alkotmánybíróság decemberi döntése nehéz helyzetbe hozta a jogalkotókat, bár nem kötelezte a kormányt szigorításra. A kormányzat bejelentette, hogy két lépcsőben módosítani fogja a droggal kapcsolatos jogszabályokat: tavasszal, első körben a parlament elé terjesztették a kábítószerek listáját, amelyet az Alkotmánybíróság határozata értelmében törvényként kellett kihirdetni (2005. évi XXX. törvény). A lista az ENSZ egységes kábítószer-egyezményein és az EU droglistáin alapul, a tiltott anyagok ömlesztett, differenciálatlan felsorolását adja. A második lépcsőben a kormány július elején előterjesztette a büntető törvénykönyv kábítószerszakaszainak módosítását. A törvénytervezet fenntartja a 2002-es enyhítés főbb vívmányait (így megmarad az elterelés intézménye, tehát a fogyasztók "szabadon választhatják" a kényszergyógykezelést a börtönbüntetéssel szemben), de nemzetközi viszonylatban távolról sem lehet "liberálisnak" nevezni.
Az Európai Unió drogmonitorozó intézetének (EMCDDA) legutóbbi jelentése szerint az uniós tagállamok körében általános trend a dekriminalizáció, a drogfogyasztók büntetőjogi fenyegetésének megszüntetése. Tény, hogy az ENSZ 1988-as kábítószer-egyezménye előírja, "a kábítószerek személyes használat céljából történő tartását bűncselekménnyé kell nyilvánítani", a büntetőjogi fenyegetettség elhárítására azonban számos kiskaput hagy. Egyes államokban az ügyészség vagy a rendőrség nem indít eljárást a drogok csekély mennyiségű tartásáért, máshol ez szabálysértésnek számít, így a drog elkobzása mellett az elkapott fogyasztók puszta megrovásban részesülnek. (Részletesebb információk a www.drogriporter.hu oldal Eurodrog menüpontjában.) A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) véleménye szerint Magyarországon, ahol a jogalkalmazónak nincsen olyan széles diszkrecionális jogköre, mint Nyugaton, ez utóbbi út lenne járható, ezért nyílt levelünkben, amit számos szakember is aláírt, arra kértük Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy az új törvény minősítse szabálysértéssé a kábítószer személyes használat céljából történő tartását. Kérésünk süket fülekre talált.
A hét hónapos vajúdás után napvilágra kerülő törvénytervezet összességében csalódást kelt: nem oldja meg sem a drogfogyasztók, sem a jogalkalmazók problémáit. A tervezet szinte áttekinthetetlen, bonyolultságára jellemző, hogy a TASZ sokat próbált jogászai a csoportos konzultáció során is nehezen tudták kisilabizálni a kereszthivatkozások tengeréből a lényeget - vajon hogyan lesz erre képes a bíró, a rendőr, netán a tizenéves drogfogyasztó? Magyarországon minden jogszabállyal szemben alapvető követelmény a normavilágosság (mindenki számára érthetőség). A kábítószerszakaszok ráadásul a Btk. leggyakrabban módosított szakaszai, hovatovább Budapest toldozott-foldozott, kátyús közútjaihoz válnak hasonlatossá.
Egyes kátyúk betömésére a tervezet még csak kísérletet sem tesz. Az Európai Unió Tanácsa előírta, hogy a tagállamoknak 2006 májusáig differenciálniuk kell a kábítószerek kereskedőivel szemben kiszabható büntetési tételek között az egyes drogok kockázata szerint (például a heroinnal kereskedőket szigorúbban kell büntetni, mint a kannabisszal kereskedőket). Mivel a törvénytervezet ennek a követelménynek nem tesz eleget, a Btk.-t jövő tavasszal még akkor is ismét módosítani kell, ha a parlament szeptemberben elfogadja a változtatásokat. Egy másik alkotmányos követelmény, a jogbiztonság sérül, ha a büntetőjogi normák szinte évenkénti gyakorisággal változnak, de akkor is, ha nem teszünk eleget az EU jogharmonizációs előírásainak. A drogtörvény másik két kátyújának befoltozása is elmaradt, az egyik az összegzés (az ügyészség az egyszeri fogyasztó által valaha elfogyasztott összes drogot összeadja, és emiatt indít eljárást), a másik a halmazat (a dílert súlyosabban ítélik meg, ha fogyasztó is egyben).
*
Maga az elterelés tulajdonképpen szintén egy ügyetlen és szégyenlős kísérlet annak a szakmai körökből ezerszer elhangzott problémának az elkendőzésére, hogy a fogyasztók büntetőjogi üldözése nemhogy nem old meg semmit, de inkább bumeránghatással jár. Lehet, hogy az elterelés folytán a fogyasztók nem kerülnek börtönbe, a büntetőeljárás azonban nem csak a börtönbüntetésből áll: őrizetbe vétel, vizeletvizsgálat, előzetes, házkutatás, nyomozás, vallomástétel. Ennek a tortúrának a negatív hatásait sok fiatal a saját bőrén tapasztalja meg az iskolában, a lakóközösségben vagy a munkahelyen. A drogfogyasztók jelentős része Magyarországon akkor szembesül élete első "drogproblémájával", amikor elkapja az utcán vagy a szórakozóhelyen a rendőrség, a büntetőeljárás alternatívájaként "választható" hat hónapos "egészségügyi, illetve pszichológiai kezelés" pedig még a problémás drogosnak sem használ, mivel a szakemberek egyöntetű álláspontja szerint a sikeres kezelés kulcsa az önkéntesség és a helyzet "tudatosulása". És mindez nem csak egy "szűk csoport" problémája! Ahogy a tervezet indoklása állítja, Budapesten a fiatal felnőttek mintegy 40 százaléka kipróbált már valamilyen illegális szert. Az, hogy csak keveset kapnak el, csupán a rendszer igazságtalanságát növeli: Damoklesz kardja vaktában lengedez. A mostani törvénytervezet ráadásul ahelyett, hogy enyhítené a büntetőjogi nyomást, olyan szigorításokat is tartalmaz, amelyek még az 1998-as törvényből is kimaradtak: így például a védett helyszínen (értsd: művelődési ház, iskola, kollégium) elszívott spangli, ami eddig 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő vétség, ezentúl 3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható bűntett lenne.
Ezek a szigorítások persze nem olyan szintűek, hogy az ezredfordulós éra boszorkányüldözésének visszatérésétől kellene tartanunk, de kétségtelenül tovább rontanak a helyzeten, elindíthatnak például egy hasonló feljelentési hullámot, mint aminek 1999-ben lehettünk szemtanúi. Mindeközben kevés szó esik arról, hogy a 2005. évi költségvetésről szóló törvény drasztikusan csökkentette (1,5 milliárdról 900 millió forintra) a prevenciós és kezelőprogramok állami támogatását. Ahelyett, hogy a drogproblémák konstruktív, szociális-egészségügyi kezelési modellje kerülne előtérbe, marad a költséges és kontraproduktív kriminalizáció. A kormány olyan látványos és látványos kudarccal járó rendőrségi monstre akciókkal próbálja kompenzálni az égető reformok hiányát, mint az egyre gyakoribb diszkórazziák, amelyek során több száz békésen szórakozó fiatalt hurcoltak meg, miközben egyetlen dílert sem kaptak el. (A legutóbbi akcióban 60 kivezényelt rendőr 600 fiatalt állított falhoz és vizsgált át, huszonnégyet őrizetbe vett, ebből mindössze egynek volt pozitív a vizeletmintája.)
Tartós megoldást csak az jelentene, ha a toldás-foldás helyett végre újraaszfaltoznák a büntetőpolitika útját, és dekriminalizálnák a drogfogyasztást. A kontrollált, szociális droghasználóknak így nem kellene félelemben élniük, a problémás drogfüggőket pedig a prevenciós, terápiás és ártalomcsökkentő szolgáltatások zökkenő- és kényszermentesen közelíthetnék meg. Mindez csak a politikai akaraton múlik.
