A párt vagy a kormány? A kormány vagy a párt?
Kovács László kitessékelése a pártelnöki székbõl mintha azt sugallaná, hogy a párt csinálta a bajt, marhaságokat akart a rossz kampányban az emberekre tukmálni, nem tudott mozgósítani, és egyáltalán, az alapszervi munka nem kielégítõ. Bizonyára ez képzett meg a párt Kovács eltávolítására pillanatok alatt összeszervezõdõ erõs embereiben, talán nem is alaptalanul. De Kovácstól már régóta sokan meg akartak szabadulni, a miniszterelnök is, meg a pártban is jó páran, csak a nagy kavarásban és ellenkavarásban eddig még nem jött össze. Viszont a pártelnök most túl gyorsan bedobta a törülközõt ahhoz, hogy ne akarjon mindenki tovább indulatoskodni: mi van a kormánnyal? És a kormányfõvel? Az tán - ahogy õk mondani szokták - nem baszott el semmit? És fõként: mi legyen vele? Menjen? De mikor? Vagy maradjon? De meddig?
Mint tudjuk, a miniszterelnök és a kormánya számára parlamenti többséget biztosító párt kapcsolata csöppet furcsa természetû. Medgyessy 2001 nyarán, kívülállóként lett a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, miután az MSZP szûkebb vezetése úgy döntött: inkább mégse ontsuk egymás belét, keressünk egy semleges, megbízhatónak tûnõ faszit. Az akkortájt épp magánvállalkozó Medgyessy és a párt - képletesen szólva - magánjogi megbízási szerzõdést kötött, melyben a megbízó vállalta, hogy a megbízott rendelkezésére bocsátja a cég infrastruktúráját, forgó- és állóeszközeit, illetve - igény szerint - személyi állományát, a megbízott meg azt, hogy ellátja a megbízó számára a miniszterelnök-jelölti, majd a kormányfõi feladatot. E képzeletbeli szerzõdés határozatlan idõre szólt (és készpénzmozgást nem igényelt, hahaha). Ez az újabb magyar demokrácia történetében e pillanatig nem így történt, a miniszterelnököket mindig a választáson gyõztes párt "adta" (és nem leigazolta, sportnyelven szólva).
A konstrukció jó darabig mûködõképesnek is tûnt. A miniszterelnök-jelölt kitûnõen mûködött együtt Kovács Lászlóval (a 2002-es kampányban), a miniszterelnök pedig a frakcióval (Lendvai Ildikó szíves közremûködésével). A megbízott meglehetõs önállóságot élvezett mind a feladat elvégzéséhez szükséges alvállalkozói szerzõdések megkötésében (vagyis a miniszterek és - ami talán még fontosabb - politikai tanácsadóinak megválasztásában és elbocsátásában), mind pedig a megbízó (a párt) üzletpolitikájának kialakításában és a napi, menedzsmentszintû döntéshozatalban. Az például máig nem világos, hogy a 2002-es közalkalmazotti béremelés elõtt (aminek következményei mind a mai napig meghatározzák a kormány mozgásterét és politikáját) Medgyessy szólt-e a pártnak, s ha igen, mit mondott nekik, és mit mondtak õk. De így van ez a kormány megannyi más policyjával is.
S minthogy Medgyessy sem ma lépett le az apparátusi falvédõrõl, arra is volt érkezése, hogy a megbízót egy kicsit összezavarja. A párt erõs embereivel, akik a megbízó részérõl - egyenrangú szerzõdõ félként tehát - a kelleténél jobban is az orrára bírtak volna koppintani, benépesítette a kormány, sõt, a Miniszterelnöki Hivatal alsóbb traktusait, s ezek az illetõk máris a beosztottjai lettek. Így kapott álposztot Baja, Nagy Sándor, Keller László, Szekeres Imre; és e sorba illeszthetõ Gyurcsány Ferenc (aki úgy egy éve talán túlságosan korán nyitott hajrát), sõt, maga Kovács pártelnök is, aki egyszerre alárendeltje a megbízottnak és a megbízó képviselõje. (Ezért lenne butaság, ha Hiller Isván - amennyiben valóban elnöknek választják - megtartaná miniszteri állását.)
Nincs e logikában semmi csodálkoznivaló: a gazdaság Magyarországon sokkal jobban mûködik, mint a politika.
De mûködhet-e úgy a politika, mint a gazdaság? Lehet-e úgy kormányozni egy demokráciában, hogy a kormánytöbbséget adó párt - mert vezetõit gyilkos egyéni ambíciók vezetik, mert intellektuálisan nem összeszedett, mert nincs világképe, és maga sem tudja pontosan, hogy mit akar a társadalommal: tökmindegy - inkább bele se vág, és kiszervezi magából a kormányzást?
Addig, amíg a konstrukció mûködik, miért is ne. Ám mi van akkor, ha a szerzõdésben foglalt feladatok nem teljesülnek? Ha a megbízó és a megbízott vadul egymást kezdi okolni a szerzõdés be nem tartásáért?
A választási vereség nyilvánvalóan a kormányt is minõsíti. A lanyha munkavégzést, a teszetoszaságot, a félig elkezdett, majd abbahagyott reformokat, a pillanat hevében meghirdetett, majd gyorsan elfelejtett programokat. A lustaságot. A szocialista párt dilemmája most az: mit tegyen Medgyessyvel? Mondja fel a szerzõdést, és küldje el? De kit ültessen a helyére - miközben nemhogy alkalmas jelöltjük nincs, még azt sem tudni, kik az ültetõk? Ha viszont marad Medgyessy, és a kormány még elügyintézget másfél évig, vajon õ lesz-e a szocialista miniszterelnök-jelölt is? Ha nem, mivel indokolják? Hogy szarul kormányoztunk, elnézést, hadd próbáljuk meg újra? És mikor jönnek elõ az új jelölttel?
Nem véletlen, hogy idáig jutottak: és nem a rossz kampány a legfõbb bûnük. Hanem az, hogy a vezetõik olyanok, amilyenek. Az MSZP, ha nem vigyáz, ugyanolyan állapotba süppedhet, mint amilyenben 2001-ben láttuk. Sõt rosszabba, hiszen azóta az is kiderült, hogy nem lehet gebinben kormányozni. A megoldást nekik maguknak kell kiizzadniuk. Úgy, ahogy azt demokráciákban a kormányzást akaró politikai pártok teszik.
