A múlt héten a Magyar Televízió kivágta a Nap-kelte című reggeli műsort a friss szeptemberi hóra. Belezokogjunk-e a zsebkendőkbe? Hangozzék bármilyen meglepően: minden okunk megvan rá.
Tessék? A Nap-kelte egy elfogult, bornírt, igénytelen televíziós műsor, s egy csöppet sem szimpatikus pofát mutató - mindenféle állami pénzekkel, minisztériumi megrendelésekkel ügyeskedő - üzleti vállalkozás. Ha végleg eltűnne, akkor se sírnánk érte. Kicsit tán tisztább lenne a levegő. Kicsit. Talán. De nem biztos. Az is lehet, hogyha Nap-kelte nem lenne, akkor is ugyanilyen lenne minden. Mármint a magyar politika viszonya a nyilvánossághoz. S (az elvileg vagy látszólag) a nyilvánosságért dolgozók egyes csoportjainak viszonya a magyar politikához.
Hisz mi történt? A Magyar Televízióban a hatalmat éppen gyakorló alelnök (csoport, bármi) mérlegelte a közeljövőt, politikai változásokat prognosztizált, és hozott egy döntést, mely szerint az általa vezetett intézmény elébe megy a jövő évi választásoknak, s már most megkezdi az átadás-átvételt. Megpróbálja még az utolsó pillanatban megjátszani az esélyes lovat.
Magyarországon idestova húsz éve ez zajlik. Szinte napra pontosan hét esztendeje Ugyanaz a műsor címmel tettünk közzé szerkesztőségi állásfoglalást a bukott miniszterelnökként magának tévécsatornát követelő Orbán Viktorról, és az óhaját csípőből ("eddig neked volt, eztán nekünk lesz!" felkiáltással) lenyomó szocialistákról. A helyzet azóta szemernyit sem változott, a magyar politikusok még mindig úgy hiszik, hogy a tévé őértük van - egy budapesti szocivezér rögtön üzent is a tévének, hogy vegyék üstöllést vissza Gyárfást. Mintha eddig olyan sokra mentek volna vele: minden reggel ott ültek a tévében, és 11 százalékon vannak. Aztán üzent a tévés kuratórium elnöksége, hasonló útmutatással. Az alelnök mindkettőt elengedte a füle mellett, úgy lehet vele, hogy tavaszig guggolva is kibírja, s addig is lesz, aki megvédje.
A Nap-kelte tulajdonosa, Gyárfás Tamás mindeközben "még pártatlanabb, még objektívebb, még plurálisabb műsor" készítését tűzte ki célul csapata és önmaga elé. Vajon tudja-e, miről beszél? Az elmúlt húsz év nézői tapasztalatai azt súgják, aligha.
Elmondhatnánk ezredszer, hogy nem plurálisabb, hanem plurális, nem még objektívebb, hanem objektív, és nem még pártatlanabb, hanem pártatlan minden rendes helyen a köztelevízió. Épp ezért nem kell félteni a Nap-keltét sem, hisz az egy magánvállalkozás, bizonyára megtalálja majd a helyét, ha jó felé keresi. Például egy magáncsatornán. A magyar köztelevízió meg esetleg épp most, üsse kő, épp ez alkalomból kipróbálhatná, hogy milyen tisztességes közszolgálati adóként működni. De ez sajnos a 22-es csapdájának tankönyvi esete: pont ez a döntése garantálja, hogy képtelen megváltozni. Hogy a jövőben sem tájékoztat, csak lesi, honnan fújnak a szelek.
