Néhány hete ismét a Nagy Gazdaságpolitikai Bejelentés lázában égünk. Átélhettünk már ilyet idén február-márciusban is, amikor a történelmi esemény időpontjáról csak annyit lehetett tudni, hogy az bizonyosan nem aznap lesz, amikorra beharangozták. Volt persze pötyögés erről-arról, és türelmetlenségükben aztán sokan egy-egy szokványos sajtótájékoztatót ki is neveztek a Nagy Bejelentésnek; talán az zavarta meg őket, hogy - a magyar focihoz hasonlóan - szóvirágokban kifejezetten erős Orbánék gazdaságpolitikája: szabadságharc, háború, ilyenek. E lírai gazdaságpolitika alapvetően kettős célt szolgált: először annak elfedését, hogy kormányon képtelenség megvalósítani azt, amit Orbán Viktor és a Fidesz ellenzékben ígért (vagy még inkább annak az elfedését, hogy Orbánék ellenzékben is pontosan tudták azt, hogy kormányra kerülve alig valamit teljesíthetnek ígéreteikből), utóbb pedig annak a ki nem mondását, hogy a megváltónak hirdetett gazdaságpolitika teljes kudarcba fulladt.
Azzal, hogy a szemérmességből matolcsyzmusnak (és nem orbánizmusnak) nevezett intézkedéshalmaz csak ront a helyzeten, minden épeszű ember tisztában volt már az első pillanattól kezdve jobb- és baloldalon egyaránt. Kifogásainkkal mi is sokszor megtöltöttük e hasábokat (legutóbb augusztus 18-i fölszólamlásunkban, lásd A mágus című szerkesztőségi írásunkat), úgyhogy erre túl sok szót most nem is vesztegetnénk. Arra sokkal inkább, hogy az irány tarthatatlansága végre föltűnt Orbánnak és Matolcsynak is. A gazdaság, ez a komcsi szabotőr ugyanis az istennek sem akart élénkülni, még a személyijövedelemadó-rendszer megváltoztatásától sem, és ennek következtében a gazdasági válságot rohadtul nem kezdtük el "kinövekedni". Márpedig, emlékezzünk, az orbánista-matolcsysta gazdaságfilozófia (vagy mi) alfája és ómegája az volt, hogy a bajokat majd kinövekedjük.
A bajok tehát maradtak, hiszen a vártnál kisebb (azaz majdnem semmilyen) növekedés önmagában 100 milliárdos lyukat ütött a költségvetésen. Lépni kellett, és hosszú idő után megint Nagy Bejelentésre készült a művelt magyar világ. Nem is akarnánk fanyalogni, mert e hét keddjén tényleg sok mindent megtudtunk: például azt, hogy a miniszterelnök és a kormány észrevette az eurózóna lassuló növekedését, ami miatt mi sem növekedünk úgy, ahogy akartunk, de csakis emiatt nem, ám szerencsére a kormány erre is tud lépni: gyorsítani fog. Ez annyit tesz, hogy egy takarékoskodási intézkedést (beszerzési stop a közszférában), valamint néhány adóemelési tétel bevezetését (gázolaj, szerencsejáték, alkohol- és dohánytermékek jövedéki adója) előrébb hoz néhány hónappal. Természetesen előkerült az a téma is, ami valamennyi gazdaságpolitikailag impotens kormány örökzöldje a rendszerváltozás óta: a be nem fizetett adók (most éppen az áfa) hatékonyabb behajtása. Ezek a bevételek aztán simán pótolják a kiesett 100 milliárdot, egy gonddal kevesebb. (És persze csökkentjük az államadósságot is a devizatartalék terhére. Újabb győzedelmes csata a háborúban!)
Orbán szóhasználata árulkodó volt: a sajtótájékoztató végén két mondaton belül legalább négyszer használta a "megoldottuk" kifejezést. Kedden egy 100 milliárdos problémát oldottak meg, vasárnap (amikor, mint arról ugyancsak értesülhettünk, a kormány egész nap dolgozni fog) egy laza 250 milliárdosat fognak megoldani. (Az Európai Bíróság döntése értelmében a magyar államnak ennyi áfát kell visszatérítenie a vállalkozásoknak.) Mintha a miniszterelnök elsősorban nem is a hallgatóságát, hanem önmagát szuggerálta volna: mindent megoldok, nemcsak ezt a 350 milliárdot, hanem a többi százmilliárdokat is mind, évről évre. Legföljebb nem. De akkor majd megint teszek egy Nagy Bejelentést.
