A hagyományos fegyverek tranzakciójának világát - nem meglepő módon - a titkolózás és főleg kétoldalú megállapodások jellemzik. A szektor megrendszabályozására eddig maximum regionális megállapodások születtek, és ezek sem terjednek ki az összes fegyvernemre és harci eszközre. A kilencvenes évek eleje óta ezért számos civil szervezet, Nobel-díjas és állam lobbizik, hogy szülessen globális szabályozás, és legyen sokkal átláthatóbb a kereskedelem.
Az EU már 1998-ban megalkotott egy magatartási kódexet a fegyverexportról. Az ENSZ-ben 2006-ig kellett várni, hogy a főtitkár előkészíthesse egy jogilag kötelező érvényű dokumentum elfogadását. Az első Obama-kormány 2009-ben csatlakozott a közgyűlési határozathoz; viszont csak akkor lesz hajlandó részt venni egy ilyen paktumban, ha azt teljes konszenzussal fogadják el. Tavaly volt is már egy tárgyalási forduló, de fiaskóval végződött; a 193 tagállam most tehát másodszorra veselkedik neki, hogy korlátozásra bírja egy évi 70-100 milliárd dolláros biznisz állami (fő)szereplőit.
A hidegháborús időkből örökölt közvélekedéssel szemben nem az interkontinentális rakéták, az atommeghajtású tengeralattjárók vagy az ötödik generációs vadászrepülőgépek nehézfegyverzetétől kell leginkább tartanunk; sokkal több ember halálát okozzák a kézi- és kis kaliberű fegyverek, a milliárdos nagyságrendben előállított lőszerek. A világon ma a jogsértések több mint hatvan százalékát ilyen fegyverekkel követik el. Amíg az államok közötti konfliktusok kimenetele egyre inkább stratégia, szövetségek, gazdasági együtthatók és technológiai fölény függvénye, addig a civil áldozatok száma nem csökken: a szürke zónában a keleti és nyugati exportszállítmányokra támaszkodva szabadon gyilkolnak a kormányerők, biztonsági szolgálatok, hadurak és milíciák.
Az erőszak ára
A mostani állami szabályozások ugyanis temérdek kiskaput hagynak. Így fordulhat elő, hogy brit fedőcégeken keresztül ukrán tankokat, afrikai országokon keresztül kínai aknavetőket, francia jóváhagyással harcászati felhasználásra fogható Renault teherautókat szétszerelve, látszólag civil felhasználásra szállíthattak Szudánba - tulajdonképpen legálisan. Így exportálhat nyugodtan az USA a jemeni biztonsági szolgálatoknak a tüntetők megfékezésére használt kelet-európai muníciót, és így lehetséges, hogy Oroszország gond nélkül szállít Szíriának, miközben a Biztonsági Tanácsban (BT) blokkolja az ország elleni fegyverembargó bevezetését.
"Apróbb" probléma, hogy az ENSZ BT öt állandó tagja a legjelentősebb exportőrök között található; az amerikai, orosz, kínai, brit és francia hátterű üzletek a nemzetközi kereskedelem több mint felét teszik ki. Ugyanakkor a tagállamok túlnyomó többsége már a tavalyi tárgyalások alatt is szigorú szabályozást követelt, de mivel az egy hónapos szkander nem vezetett eredményre, a döntést kénytelenek voltak elnapolni, pedig a szabályozás a Biztonsági Tanácsban ülők érdekét is szolgálná: Szíria, Szudán/Dárfúr vagy a friss közel-keleti fejlemények azt mutatják, hogy amikor tombol az erőszak, akkor a közös fellépés halogatása az ENSZ legitimitásának drámai eróziójával jár. Tagállamainak döntő többsége tudja, hogy egy szerződés a szervezet küldetése, a nemzetközi béke és biztonság fenntartása miatt is elengedhetetlen. Ezenkívül olcsóbb is a tömeges emberiesség elleni bűnöket, egy népirtást megelőzni, mint megfékezni. A BT tagjain érezhetően egyre nagyobb a nyomás - ezért sokan mondják, hogy még soha nem voltunk ilyen közel a megállapodáshoz.
De mit is kellene szabályozni? A nemzetközi szerződés a részes államokra róna kötelezettségeket a fegyverkereskedelem nemzeti szabályozásával, átláthatóbbá tételével, a fegyverügyletek pontos dokumentálásával, engedélyeztetésével és nyomon követésével kapcsolatban. Ahhoz, hogy ennek legyen bármi értelme, kell a szövegbe egy "aranyszabály", amely megköveteli az államoktól, hogy megtagadják, felfüggesszék vagy visszavonják az engedélyt olyan szállítmányoknál, amelyeket az emberi jogok megsértésére használhatnak fel. Minden ügyletnél kötelező lenne szigorú kritériumok alapján kialakított kockázatfelmérést végezni.
Az erős szerződés fontos feltétele, hogy minden hagyományos fegyverre, lőszerre és más harci és védelmi eszközre kiterjedjen, illetve a kereskedelmi ügyleteken túl más tranzakciókra, így a kölcsönbe, lízingbe adásra, átadásra vagy ajándékozásra is vonatkozzon. Persze egy ilyen paktum is annyit ér, amennyit betartanak belőle: létre kell hozni egy független nemzetközi intézményt, és átfogó ellenőrzési mechanizmust kell kialakítani - éves beszámolóra szorítva ezzel a tagállamokat.
A fegyverkereskedelmi szerződés nem csodaszer, nem fog egy csapásra véget vetni a fegyveres erőszaknak. Viszont fontos lépés lehet, hogy sokkal kevesebben haljanak meg évente. Ha a felügyelő és ellenőrző mechanizmusokat komolyan veszik, konkrét háborús bűnök elkövetését előzhetik meg. Ezért talán már érdemes lenne kivételesen összefogni.
A szerző az Amnesty International Magyarország igazgatója.
