Publicisztika

A múlt héten a Magyar Televízió kivágta a Nap-kelte című reggeli műsort a friss szeptemberi hóra. Belezokogjunk-e a zsebkendőkbe? Hangozzék bármilyen meglepően: minden okunk megvan rá. Tessék? A Nap-kelte egy elfogult, bornírt, igénytelen televíziós műsor, s egy csöppet sem szimpatikus pofát mutató - mindenféle állami pénzekkel, minisztériumi megrendelésekkel ügyeskedő - üzleti vállalkozás. Ha végleg eltűnne, akkor se sírnánk érte. Kicsit tán tisztább lenne a levegő. Kicsit. Talán. De nem biztos. Az is lehet, hogyha Nap-kelte nem lenne, akkor is ugyanilyen lenne minden. Mármint a magyar politika viszonya a nyilvánossághoz. S (az elvileg vagy látszólag) a nyilvánosságért dolgozók egyes csoportjainak viszonya a magyar politikához. Hisz mi történt?

'98-ban a Fideszre szavazott volna, mert tűrhetetlennek tartotta, hogy a forradalom leverésében tevőleges részt vállaló egykori pufajkás újra hatalomra jusson. 2002-ben az MSZP-re, mert Nógrád megyei őslakosként a helyiekkel szeretett volna tartani. 2006-ban Gyurcsány meggyőzte, hogy változni fognak a dolgok. Amikor egy alkalommal szavazni ment, a választást felügyelő bizottság munkatársai tudtára adták, hogy nem szavazhat, és udvariasan megkérték, hogy távozzon.

Eljött hát a nagy és dicsőséges futballősz: magyarnak lenni jó. Kicsi és nagy önfeledten lépdel a stadion felé, a rég nem látott haver meccsjegyért könyörög, a portás pedig C. Ronaldo lövését elemzi a lift előtt.

Magyar Narancs, 2009. augusztus 27.

Magyar Narancs, 2009. szeptember 3. Szőnyei Tamás írásának alapvető mondanivalójával egyetértek, de néhány kérdésben pontosításra, illetve tisztázásra szorul.

Lapzártánk táján indul az őszi Critical Mass, a több tízezer kerékpáros menete. Hogyan megyünk haza fajront után? - kérdezi aggodalmasan a redakció egyik fele. A másik fele már elindult, ők is ott karikáznak a tömegben. 'k majd holnap szereznek - újabb - rossz tapasztalatokat, hisz háborúzni hétköznapokon szokás: biciklisták a gyalogosok ellen, autósok a biciklisták ellen. Kinek van igaza? Talán annak, aki azt mondja, hogy Budapest nem Amszterdam.

Miután a Fővárosi Ítélőtábla július 2-i ítéletében jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Egyesületet, és két napra rá a rendőrség felszámolta azt a demonstrációt, amit ugyan nem az ítélet elleni tiltakozásul hívtak össze, de valahogy azzá alakult, azt gondolhattuk, hogy ez lesz az úzus. Ha a törvényen kívül helyezett szervezet tagjai eztán ugyanazért, ugyanúgy, ugyanolyan viseletben összeröffennek egy jó kis gyűlöletpartira, jön a rendőrség, lobogtatja az Ítélőtábla verdiktjét, és a résztvevőket hazaküldi, előállítja, szabálysértési bírságot ró ki rájuk. Hogy a július 4-i tüntetésen speciel nem a gárdázás, hanem a gyülekezési törvény megsértése miatt lépett fel a rendőrség - hisz a demonstráció sem spontán, sem bejelentett nem volt -, mellékkörülménynek tűnt: a fontosnak a jogszerű rendőri fellépés üzenete látszott. Aki az ítélet után gárdázik, büntetést kap. Annál is inkább, mert sokan próbálták hülyének tettetni magukat az ítélet értelmezésekor, mondván, hogy az a gárda szimbólumait nem tiltotta be, és az egyenruhát sem, és a gárdistáknak csak annyit kell tenniük, hogy új néven újjáalakulnak, és minden mehet tovább. Ám e komolytalan kételyek és kifogások dacára - az ítélet egyértelmű. A gárdázás dramaturgiája és színpadi kellékei (az uszító szónoklatok, az egyenruha, az alakzatban vonulás, a vezényszavak) összességükben a közrendet és a köznyugalmat támadják, és sértik mások jogát a biztonsághoz és a szabadsághoz - ezért be vannak tiltva.

"Annak a szegény doktornak olyan kevés a fizetése, hát adtam neki egy húszezrest!" "Olyan jól sikerült a műtét, kedves is volt a főorvos úr, úgy gondoltam, hatvanezret megérdemel." Mély emberi érzésekről tanúskodó kijelentések ezek - a valósághoz viszont kevés közük van.

Magyar Narancs, 2009. szeptember 3.

Magyar Narancs, 2009. augusztus 20.

Érdekes társadalompszichológiai kísérletbe fogott köztársaságunk kormánya, az alanyok körébe beletartozik nagyjából mindenki, aki fizetett már közért pénztáránál, és legalább közelítő pontossággal tud válaszolni arra a kérdésre, hogy az ezer és a millió közt hány nulla különbség van. Egy augusztusi kormányrendelet szerint az önkormányzati és a többségi állami tulajdonú vállalatoknak nyilvánosságra kell hozniuk vezető beosztású munkavállalóik juttatásait, az alapbértől a prémiumokon és az ebédjegyen át a végkielégítésig. Pár cég már eleget is tett e kötelezettségének, és a nagyközönség értesülhetett arról, hogy - például - a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. üzemeltetési és lebonyolítási osztályvezetője, Sz.-né K. Gyöngyi 839 ezer Ft bruttó fizetést kap (és mellé a megengedett maximális cafeteria juttatásokat). E rendelkezés hivatkozási pontja a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992/LXIII. törvény. Ha egy köztulajdonú vállalat kiadásairól és bevételeiről a köznek értesülve kell lennie, mint ahogy e törvény szerint értesülve kell, és a fizetési lista a kiadások része, akkor nincs mese.

Bodnár Laci - "a nemzet kiemelkedő sportolója" - kihagyni kényszerült két meccset (a Nyíregyháza és a svédek ellen), de a portugálok ellen már a pályára lépett, s a jók között említették a nevét. A Liverpool ellen már harcra kész. Különben is, igazoltan volt távol, gázolás miatt. A debreceni focicsapat tulajdonosa szerint a sajtó fújta fel az ügyet: "Az a meghurcoltatás, amelyben Bodnár Lászlónak része volt a sajtó részéről, a labdarúgónak, a DVSC-TEVA kiváló válogatott játékosának nem járt volna ki." Adtak volna inkább egy signum laudist neki. Gázolásért ez ugyan még szokatlan, de mindenképpen örvendetes lenne, tekintettel arra, hogy a sportoló nyugodt körülmények között készülhessen fel a sorsdöntő nemzetközi találkozókra, amelyek előtt a debreceni csapat áll. Ne felejtsük el, tizennégy év óta nem jutott ilyen magasra magyar futballcsapat a "legrangosabb nemzetközi tornán". Most az egész Európa Debrecenre, Magyarországra figyel. Bodnár Laci pedig Magyarországot képviseli. Most mit szórakozunk, Bodnár Laci maga Magyarország.

Lássuk a tényeket: az MSZP-nek és az SZDSZ-nek esélye sincs folytatni a kormányzást. Nincs ok, amiért megérdemelnék most, hogy maradjanak. A baloldal történelmi leckét kaphat 2010-ben abból, hogy mit válaszolnak a szavazók a havonta új és soha be nem fejezett politikai programokra, a komolytalan nem kormányzásra. Az "üzletelésekre", a korrupcióra, a nagyképűségre. A Fidesz fog kormányozni; és mivel nem ismerjük a programjukat, kiindulni abból tudunk, amit eddig láttunk: a megtagadott "ingatlanadós" programjukból, a kormányzáskor már biztosan vállalhatatlan népszavazásukból, atlantista külpolitikájukból és a gazdasági helyzetből, amely azt mutatja, hogy nagyon mást, mint amit Bajnai tett, a Fidesz sem fog tenni. Nem tehet mást, csak valami hasonlót, folytatásként.