Nem

Publicisztika

Hogy ki mit mond - az úszó, az edző, a szövetségi kapitány, a szövetségi elnök, az ellenőrzést végző Magyar Antidopping Csoport ügyvezető igazgatója -, tudjuk. Azt is, hogy mi minden azonos ezekben az egymástól több ponton eltérő állításokban. De éppen ezek az azonosságok a legelszomorítóbbak.

Hogy ki mit mond - az úszó, az edző, a szövetségi kapitány, a szövetségi elnök, az ellenőrzést végző Magyar Antidopping Csoport ügyvezető igazgatója -, tudjuk. Azt is, hogy mi minden azonos ezekben az egymástól több ponton eltérő állításokban. De éppen ezek az azonosságok a legelszomorítóbbak. A Kovács Ágnes ügyében elhangzott közlésekben az ugyanis a perdöntő azonosság, hogy az úszónő aláírt egy nyilatkozatot, mely szerint megtagadja a mintaadást a doppingellenőrzésen.

Olimpiai bajnok úszónőnk egy előre be nem jelentett doppingvizsgálat során 2007. október 30-án nem adott elégséges vizeletmintát. A kívánt mennyiség egyharmadát adta. Ezután sürgős dolgára hivatkozván elsietett - Roger Moore-ral volt találkája UNICEF-ügyekből kifolyólag. A vizsgálaton - tehát a megtagadó nyilatkozat aláírásakor is - jelen volt Turi György, Kovács trénere. Az eset után Kovács Ágnes a Magyar Televízió reggeli műsorában adta elő a maga verzióját. Gyárfás Tamás műsorában Gyárfás Tamásnak, az úszószövetség elnökének. Aki persze nem riporterként faggatta, hanem ő is interjúalanyként lépett fel saját produkciójában (olykor Kovács helyett is szólva).

Ah, részesei lehettünk a "tisztázási folyamatnak". Vagy megint hülyére akartak éppen venni. Vagy itt tényleg mindenki gyengeelméjű? Hogy a gonosz ellenőrök megtévesztették szegény Ágit, és ő aláírt. Nyilván annyira körmönfontak voltak, hogy az edzőt is sikerült az erdőbe vinniük. Azt színlelték, hogy ők tudják, Roger Moore milyen legendásan türelmetlen alak, kiüti azonnal, aki vizelésre hivatkozva késik. Vagy mást hazudtak. Egyfelől ki az a Roger Moore? Másfelől mi a különbség közte és azon személygépkocsi között, ami Annus Adriánt vagy a másikat ugyancsak halaszthatatlanul hazahozta a távoli Athénból?

Roger Moore a kedvencünk. Speciel Kovács Ági is az volt. Ám ezek magánügyek. A közügy a vizelés. Közügy, ha egy sportoló nem azonos feltételekkel áll ki a versenytársai ellen. Közügy a dopping. Közügy minden doppingolás elsikálására tett kísérlet. Közügy a közönség programozása a doppingvizsgálók személye ellen.

A doppingolásról szigorú szabályok rendelkeznek, melyek meghatározzák, mennyi mintát kell produkálni, mi a következménye a mintaadás megtagadásának. Meg még egy csomó mindenről. S jó, hogy vannak ilyen szabályok, mert a sport tisztaságáért vannak. S a sport olyasmi, ami csak tisztán jó. Csak tisztán közös ügyünk. Szódával a szódások piszlicsáré, átverésen alapuló magánbiznisze. Szódával hazugság. A mondott szabályok értelmében Kovács Ágnes doppingvétséget követett el.

Kovács Ágnes megbukott. Szívünk szerint - ami éppen meghasad - el is intéznénk ennyivel az egészet. Mert a körülötte folyó cirkuszból csak sötét dolgokra lehet következtetni. Azok elől pedig legszívesebben a homokba dugnánk a fejünket, nem akarjuk hallani, mivel irtotta a tyúkszemét, s mit szedett az asztmájára, meg az ilyenkor használt és elhasznált egyéb rizsákat sem, hogy legalább a szép emlékek és a dicsőség néhány morzsája megmaradjon.

Le vagyunk sújtva.

Figyelmébe ajánljuk