Október végén a kormány benyújtotta az Országgyűlésnek az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvényjavaslatát. Az ellenzék továbbra is elveti a tervezetet - ebben nincs semmi új, mint ahogyan abban sem, hogy a tagadáson kívül másra nem futja az erejükből. És valójában az sem váratlan fejlemény, hogy az MSZP módosító indítványok sorával készül szétbombázni a javaslatot (a részletekről lásd Púp a háton c. cikkünket az e heti számban). Majd egy évig gyűrték egymást a magas felek, okkal gondolhattuk volna, ennyi idő alatt csak képesek megoldást találni. De nem.
A tavalyi választások után a kormányzásra készülő két párt tisztában volt azzal, milyen feltételekkel köt egymással szövetséget. Az SZDSZ két kampányában is az egészségügy reformját állította a középpontba, de 2002-2006 között semmi nem történt e téren. S bár a nem cselekvésre akadt elfogadható indok (csekély kormánytöbbség, a ciklus közbeni kormányfőcsere, elszabadult költségvetési hiány), a szabaddemokraták emiatti frusztráltsága mind nyilvánvalóbb volt. Minek következtében 2006-ra az egészségügy reformja lett számukra a legfontosabb identitásképző elem: az az igazi liberális, aki kormánypártiként ezúttal nem enged a reformból. Az SZDSZ ennek megfelelő elszántsággal vágott neki egy éve a tárgyalásoknak; bár kétségtelen, sokszor tűnt úgy, hogy átalakítási terveik inkább csak a nagy vonalakra figyelmeznek, mintsem a részletekre. Ám ők legalább megpróbáltak tenni az ellen a helyzet ellen, amit a politika összes szereplője tarthatatlannak minősített. Ráadásul a tavalyi kampányban nemegyszer hangsúlyozta az akkori pártelnök: nem gondolják, hogy az övék a legjobb reformkoncepció; és ha valaki jobbat tesz le az asztalra, hát örömmel állnak amellé.
De senki nem tett le semmit. Az MSZP sem. A szakértői egyeztetések dacára politikai nyilatkozataiban a nagyobbik kormánypárt is leginkább abban jeleskedett, amiben az ellenzék: az SZDSZ ötleteinek a kilövésében. Mást, mint azt, hogy csináljuk jobban azt, amit most rosszul, nem tudtak mondani a szabaddemokrata javaslatok helyett.
A kívülről egyre követhetetlenebb, ezért egyre érthetetlenebbnek tetsző vita romboló hatását fölismerve a miniszterelnök idén nyár elején végül is rászorította a kormánypártokat a megállapodásra. Mindkét fél engedett (minek következtében a nyár eleji koalíciós megállapodás egy sem nem egy-, sem nem több-biztosítós félmegoldást rögzített), de a szocialisták kicsit jobban (mert ez a félmegoldás mégis elvezethetett volna a több-biztosítós modellhez). Ám hogy csak ideiglenes fegyverszünetről volt szó, az éppen a napokban válik mindenki számára világossá: a tervezett szocialista módosítódömping erre utal.
Az egészségügy ilyen átalakítását az MSZP nem akarja. Sőt a szocialisták szívük szerint sohasem bolygatnák nagyon az egészségügyet. Éppen csak annyit toldozgatnának rajta, amennyivel elkerülhető totális összeomlása; és nem akarnak ők fölöslegesen idegesíteni sem orvost, sem beteget, abból a következő választásokon csak baj lehet. Az is nyilvánvaló, hogy az SZDSZ nem hajlandó többet engedni a koncepciójából; úgy vélik, ameddig lehet, elmentek, s mivel hasonlóan kompakt terve az MSZP-nek nincs, hát álljanak neki annak, amiben megállapodtak. Ha meg az MSZP az ellenzék segítségével keresztülvinné módosító indítványait, úgy a törvényjavaslat oly mértékben változna, hogy ahhoz már nem adhatják a nevüket.
Az egészségügy kívánatos modelljéről a két partner merőben másként gondolkodik. Ez sem nem csoda - elvégre az egyik egy liberális, piacbarát párt, a másik meg egy szocialista -, sem nem volt másképp egy meg kettő meg négy évvel ezelőtt. De az elmúlt egy évben az MSZP és az SZDSZ is túl sok energiát és ideát feccölt (főleg az SZDSZ) az ügybe ahhoz, hogy a kudarcon könnyedén túllépjen. A szabaddemokrata gondolatkísérletek a koalíció elhagyásáról ezúttal korántsem műbalhénak, hisztinek tekinthetők, hanem logikus lépésnek. Ez esetben a kulturált együttműködés, a kormány kívülről támogatása technikai kérdés csupán; elvégre Orbán Viktor is másfél évig kormányzott úgy, hogy tényleges parlamenti többség nem volt már mögötte. A koalíció elhagyása persze megannyi áldozattal járna (leadandó Audi-slusszkulcsok, állandó egyeztetési kényszer), ám az egészségbiztosítás átalakításának bukása után tiszta és tisztességes helyzet politikailag csak így lenne teremthető.
