Végnapjaik

Publicisztika

Október végén a kormány benyújtotta az Országgyűlésnek az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvényjavaslatát. Az ellenzék továbbra is elveti a tervezetet - ebben nincs semmi új, mint ahogyan abban sem, hogy a tagadáson kívül másra nem futja az erejükből.

Október végén a kormány benyújtotta az Országgyűlésnek az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvényjavaslatát. Az ellenzék továbbra is elveti a tervezetet - ebben nincs semmi új, mint ahogyan abban sem, hogy a tagadáson kívül másra nem futja az erejükből. És valójában az sem váratlan fejlemény, hogy az MSZP módosító indítványok sorával készül szétbombázni a javaslatot (a részletekről lásd Púp a háton c. cikkünket az e heti számban). Majd egy évig gyűrték egymást a magas felek, okkal gondolhattuk volna, ennyi idő alatt csak képesek megoldást találni. De nem.

A tavalyi választások után a kormányzásra készülő két párt tisztában volt azzal, milyen feltételekkel köt egymással szövetséget. Az SZDSZ két kampányában is az egészségügy reformját állította a középpontba, de 2002-2006 között semmi nem történt e téren. S bár a nem cselekvésre akadt elfogadható indok (csekély kormánytöbbség, a ciklus közbeni kormányfőcsere, elszabadult költségvetési hiány), a szabaddemokraták emiatti frusztráltsága mind nyilvánvalóbb volt. Minek következtében 2006-ra az egészségügy reformja lett számukra a legfontosabb identitásképző elem: az az igazi liberális, aki kormánypártiként ezúttal nem enged a reformból. Az SZDSZ ennek megfelelő elszántsággal vágott neki egy éve a tárgyalásoknak; bár kétségtelen, sokszor tűnt úgy, hogy átalakítási terveik inkább csak a nagy vonalakra figyelmeznek, mintsem a részletekre. Ám ők legalább megpróbáltak tenni az ellen a helyzet ellen, amit a politika összes szereplője tarthatatlannak minősített. Ráadásul a tavalyi kampányban nemegyszer hangsúlyozta az akkori pártelnök: nem gondolják, hogy az övék a legjobb reformkoncepció; és ha valaki jobbat tesz le az asztalra, hát örömmel állnak amellé.

De senki nem tett le semmit. Az MSZP sem. A szakértői egyeztetések dacára politikai nyilatkozataiban a nagyobbik kormánypárt is leginkább abban jeleskedett, amiben az ellenzék: az SZDSZ ötleteinek a kilövésében. Mást, mint azt, hogy csináljuk jobban azt, amit most rosszul, nem tudtak mondani a szabaddemokrata javaslatok helyett.

A kívülről egyre követhetetlenebb, ezért egyre érthetetlenebbnek tetsző vita romboló hatását fölismerve a miniszterelnök idén nyár elején végül is rászorította a kormánypártokat a megállapodásra. Mindkét fél engedett (minek következtében a nyár eleji koalíciós megállapodás egy sem nem egy-, sem nem több-biztosítós félmegoldást rögzített), de a szocialisták kicsit jobban (mert ez a félmegoldás mégis elvezethetett volna a több-biztosítós modellhez). Ám hogy csak ideiglenes fegyverszünetről volt szó, az éppen a napokban válik mindenki számára világossá: a tervezett szocialista módosítódömping erre utal.

Az egészségügy ilyen átalakítását az MSZP nem akarja. Sőt a szocialisták szívük szerint sohasem bolygatnák nagyon az egészségügyet. Éppen csak annyit toldozgatnának rajta, amennyivel elkerülhető totális összeomlása; és nem akarnak ők fölöslegesen idegesíteni sem orvost, sem beteget, abból a következő választásokon csak baj lehet. Az is nyilvánvaló, hogy az SZDSZ nem hajlandó többet engedni a koncepciójából; úgy vélik, ameddig lehet, elmentek, s mivel hasonlóan kompakt terve az MSZP-nek nincs, hát álljanak neki annak, amiben megállapodtak. Ha meg az MSZP az ellenzék segítségével keresztülvinné módosító indítványait, úgy a törvényjavaslat oly mértékben változna, hogy ahhoz már nem adhatják a nevüket.

Az egészségügy kívánatos modelljéről a két partner merőben másként gondolkodik. Ez sem nem csoda - elvégre az egyik egy liberális, piacbarát párt, a másik meg egy szocialista -, sem nem volt másképp egy meg kettő meg négy évvel ezelőtt. De az elmúlt egy évben az MSZP és az SZDSZ is túl sok energiát és ideát feccölt (főleg az SZDSZ) az ügybe ahhoz, hogy a kudarcon könnyedén túllépjen. A szabaddemokrata gondolatkísérletek a koalíció elhagyásáról ezúttal korántsem műbalhénak, hisztinek tekinthetők, hanem logikus lépésnek. Ez esetben a kulturált együttműködés, a kormány kívülről támogatása technikai kérdés csupán; elvégre Orbán Viktor is másfél évig kormányzott úgy, hogy tényleges parlamenti többség nem volt már mögötte. A koalíció elhagyása persze megannyi áldozattal járna (leadandó Audi-slusszkulcsok, állandó egyeztetési kényszer), ám az egészségbiztosítás átalakításának bukása után tiszta és tisztességes helyzet politikailag csak így lenne teremthető.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.