Oda-vissza

Publicisztika

Az elmúlt napok békülékenyebb retorikája után keddre bekeményített a szlovák vezetés. Fico miniszterelnök és Kalinák belügyminiszter Pozsonyban rendkívüli sajtótájékoztatón állította: bizonyítékaik vannak, melyek szerint a nyitrai magyar diáklány színlelte a megveretését.
Fico leszögezte, "kormánya a továbbiakban is következetesen fellép a szélsőséges jelenségek ellen, de azok ellen is, akik koholmányokkal ártanak Szlovákia kormányának". (Bugár Béla még aznap - ugyancsak sajtótájékoztatón - előadta ezzel ellentétes verzióját.) Ugyanekkor Pozsony-Óváros polgármestere, Peter Ciernik "a rendőrség indítványára" betiltotta a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szombatra bejelentett pozsonyi tüntetését. Mindkét lépés vitatható. Mi következik belőlük? Semmi jó. Ugyanakkor e "semmi jó" nem csak e megnyilvánulások nyomán várható.

Mert azt éppenséggel nem mondhatjuk, hogy ne lenne okunk feltételezni: Fico és belügyminisztere valótlant állít. A fasisztákkal való együttkormányzás ehhez elégnek tűnik. De a bizonyíték, az bizonyíték, s hisszük, hogy a történtek végleges tisztázása továbbra is pusztán technikai kérdés, s nem politikai (ilyenformán megúszhatatlan minden érintett számára).

Ám a tüntetni igyekvő szerencsétlenek a szlovák törvények által előírt összes engedély birtokában voltak a demonstrációhoz. Ez alkalomból nyilatkoztak is a pozsonyi rendőrhatóságok, hogy nyugi, mindent tudnak, urai a helyzetnek, fennakadások nélkül biztosítják a rendezvényt - aztán gyorsan elszaladtak a polgármesterhez, hogy "mi ugyan nem tilthattuk be a tüntetést, de te, ha lennél oly bátyánk...". Ciernik nem is tétovázott.

Döntésének antidemokratikus volta csak a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy gesztusa úgy kellett a magyar nacionalistáknak, mint egy falat kenyér - egy újabb adalék létezésük igazolására, lehetőség a további kalandorakciókra. Ehhez még annyi fűzhető hozzá, hogy pozsonyi fellépésük (és a fellépésük elleni magas szintű fellépés igénye) meg a szlovák nacionalistáknak kell úgy, mint egy falat kenyér. Nem lennének meg egymás nélkül ezek.

Mi azonban - s ezalatt most a magyar társadalom egésze érthető - pontosan tudjuk, kik és mit akarnak a "vármegyés" tüntetők. Õk a Túró Rudi-csata tavaszi nyertesei, a királyság magyarországi visszaállításáért népszavazást kezdeményezők - elintézhetnénk annyival is, hogy a gátlástalan síkhülyék. Működésük Magyarországon pontosan akkora figyelemtől kísért, mint amekkorát érdemel; rendelkezésükre állnak demokratikus kereteink; cselekedeteiket a társadalom döntően nagy többségének viszolygása fogadja. Épp ez elől menekülnének Pozsonyba tüntetni; a széles körű nemzetközi figyelemért, nagy szabadtéri színpadért hülyeségeikhez. Az sem véletlen, hogy a szlovákiai magyar párt elnöke, Bugár Béla is felszólalt vendégjátékuk ellen. Mi (mint fent) itthon könnyen meg tudjuk védeni a társadalmunkat tőlük. Ugyanakkor kutya kötelességünk segíteni a jóval kisebb érdekérvényesítő erővel bíró szlovákiai magyarságot is abban, hogy megvédjék magukat tőlük (és persze édes testvérkéiktől, a szlovák nackósoktól; és persze attól is - ha lenne ilyen -, hogy adott esetben magyarverésről kiabáljanak, ha szó sincs róla). És mindez nem intézhető el annyival, hogy rögzítjük: nálunk a büdös életben nem lesz egy ezredszázaléknyi támogatottságuk sem, Szlovákiában viszont kormányoznak a nácik.

Minden civil szervezetnek, politikai pártnak kötelessége és elemi érdeke, hogy felemelje szavát az efféle pozsonyi haknik ellen, s figyelmeztesse az ottaniakat: ne dőljenek be nekik. Az ilyesmi állami szintű betiltásával pont ez nem sikerülhet soha - azok csak az ellenkezőjére jók. Ha a jelenlegi szlovák adminisztráció nem képes (vagy nem akarja) megoldani a nacionalisták támasztotta kavarodást, az csak eggyel több ok, hogy mi ne késlekedjünk vele.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.