Mert azt éppenséggel nem mondhatjuk, hogy ne lenne okunk feltételezni: Fico és belügyminisztere valótlant állít. A fasisztákkal való együttkormányzás ehhez elégnek tűnik. De a bizonyíték, az bizonyíték, s hisszük, hogy a történtek végleges tisztázása továbbra is pusztán technikai kérdés, s nem politikai (ilyenformán megúszhatatlan minden érintett számára).
Ám a tüntetni igyekvő szerencsétlenek a szlovák törvények által előírt összes engedély birtokában voltak a demonstrációhoz. Ez alkalomból nyilatkoztak is a pozsonyi rendőrhatóságok, hogy nyugi, mindent tudnak, urai a helyzetnek, fennakadások nélkül biztosítják a rendezvényt - aztán gyorsan elszaladtak a polgármesterhez, hogy "mi ugyan nem tilthattuk be a tüntetést, de te, ha lennél oly bátyánk...". Ciernik nem is tétovázott.
Döntésének antidemokratikus volta csak a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy gesztusa úgy kellett a magyar nacionalistáknak, mint egy falat kenyér - egy újabb adalék létezésük igazolására, lehetőség a további kalandorakciókra. Ehhez még annyi fűzhető hozzá, hogy pozsonyi fellépésük (és a fellépésük elleni magas szintű fellépés igénye) meg a szlovák nacionalistáknak kell úgy, mint egy falat kenyér. Nem lennének meg egymás nélkül ezek.
Mi azonban - s ezalatt most a magyar társadalom egésze érthető - pontosan tudjuk, kik és mit akarnak a "vármegyés" tüntetők. Õk a Túró Rudi-csata tavaszi nyertesei, a királyság magyarországi visszaállításáért népszavazást kezdeményezők - elintézhetnénk annyival is, hogy a gátlástalan síkhülyék. Működésük Magyarországon pontosan akkora figyelemtől kísért, mint amekkorát érdemel; rendelkezésükre állnak demokratikus kereteink; cselekedeteiket a társadalom döntően nagy többségének viszolygása fogadja. Épp ez elől menekülnének Pozsonyba tüntetni; a széles körű nemzetközi figyelemért, nagy szabadtéri színpadért hülyeségeikhez. Az sem véletlen, hogy a szlovákiai magyar párt elnöke, Bugár Béla is felszólalt vendégjátékuk ellen. Mi (mint fent) itthon könnyen meg tudjuk védeni a társadalmunkat tőlük. Ugyanakkor kutya kötelességünk segíteni a jóval kisebb érdekérvényesítő erővel bíró szlovákiai magyarságot is abban, hogy megvédjék magukat tőlük (és persze édes testvérkéiktől, a szlovák nackósoktól; és persze attól is - ha lenne ilyen -, hogy adott esetben magyarverésről kiabáljanak, ha szó sincs róla). És mindez nem intézhető el annyival, hogy rögzítjük: nálunk a büdös életben nem lesz egy ezredszázaléknyi támogatottságuk sem, Szlovákiában viszont kormányoznak a nácik.
Minden civil szervezetnek, politikai pártnak kötelessége és elemi érdeke, hogy felemelje szavát az efféle pozsonyi haknik ellen, s figyelmeztesse az ottaniakat: ne dőljenek be nekik. Az ilyesmi állami szintű betiltásával pont ez nem sikerülhet soha - azok csak az ellenkezőjére jók. Ha a jelenlegi szlovák adminisztráció nem képes (vagy nem akarja) megoldani a nacionalisták támasztotta kavarodást, az csak eggyel több ok, hogy mi ne késlekedjünk vele.
