A valóság ezzel szemben az, hogy Kolozsváron, Temesváron és néhány erdélyi városban voltak többezres, Bukarestben százezres demonstrációk, más nagyvárosokban többnyire néhány száz fő tüntetett, a kisebbekben meg annyian sem. De a rendelkezésre álló adatok szerint (melyek a CeSIP közvélemény-kutató intézet részletes felméréséből ismerhetők meg) Bretternek a tüntetők kilétére vonatkozó feltételezései sem pontosak. Nem a „román polgár” lázadt, hanem a jobboldali nagyvárosi értelmiség, és jellemzően nem a huszonévesek, hanem a 30-as, 40-es generáció, mely korábban már Verespatak, vagy két éve, a Colectiv nevű szórakozóhelyen bekövetkezett, több mint 60 halálesettel végződő tragikus tűzeset után is az utcára vonult. És évek óta folyamatosan tüntet, ha éppen a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezette baloldali kormány van hatalmon. Ha innen nézzük, akkor a netadós vonulás helyett inkább a magyarországi jobboldal tüntetései kínálják az analógiát: az Erzsébet híd 2002-es elfoglalásától a békemenetig. Különösen, ha hozzátesszük, hogy a decemberben súlyos vereséget szenvedett jobboldal tüzeli a résztvevőket, élén az Áder Jánostól jobbra álló és a baloldallal szemben Sólyom Lászlónál is részrehajlóbb Klaus Iohannis köztársasági elnökkel.
*
De ettől persze még igaz, amit látunk: Romániában nagyszabású jobboldali tüntetések zajlottak, zajlanak a kormányzó szociáldemokrata párt ellen. Az sem vitatható, hogy e kormány súlyos politikai hibát követett el, amikor az alkotmánybírósági döntésre hivatkozva rendeleti úton próbálta meg szűkíteni a korrupciós bűncselekmények körét, és ezzel a különleges ügyészség, a Nemzeti Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) mozgásterét.
Csakhogy Bretter nem vesz tudomást a román politikai válság más fontos, egymással összefüggő elemeiről sem. Tény, hogy – akárcsak a térség és Európa némely országában – a politikai elit megítélése Romániában is siralmas, és csak romlott az elmúlt tíz évben. Mindezt nemcsak a közvélemény-kutatások mutatják, de az alacsony választási részvétel is (39 százalék tavaly decemberben). Ám mindezzel együtt az elit ellenében létrejött új (jobboldali) párt, az USR (Mentsük meg Romániát Unió) mindössze 8 százalékot szerzett decemberben, a legerősebb bázisnak számító Bukarestben is csak 20-at júniusban, az önkormányzati választáson.
E kiábrándulás talán legfontosabb forrása a korrupció, illetve annak érzékelése. Ahogy Magyarországon is, a választók többsége a román politikusokat korruptnak látja. És ezzel el is érkeztünk a válság másik gócához, a DNA-hoz. A 2002-ben létrehozott szervezet az elmúlt években erősödött meg annyira, hogy bírálói szerint immár a demokrácia működését veszélyezteti. Ezt az aggodalmat nem elsősorban a gyanúsan remek (92 százalékos!) felderítési mutató táplálja, hanem a demokratikus kontroll hiánya is; s különösen az egyre intimebb együttműködés a titkosszolgálattal, azaz a Román Információs Szolgálattal (SRI). A DNA lassan a román politika Voldemortjává, a Sötét Nagyúrrá válik: mindenki fél tőle, de szinte senki nem beszél róla. Ennek persze politikai oka is van. A jobboldal azért néma, mert a statisztika szerint a DNA inkább neki kedvezett – az eljárás alá vont politikusok többsége (értelemszerűen) kormánypárti, azaz szocialista. A DNA-t egyedül Iohannis elnök tudná némiképp kordában tartani – ha akarná. De miért is akarná, ha egyszer oly kiváló mulatság azt nézni, ahogy sorban viszik el a riválisokat rabláncon, a kamerák kereszttüzében? (A hírtévék jellemzően mindenkinél előbb értesülnek a készülő akciókról – de még a vád pontos mibenlétéről is.) Való igaz, hogy a kormánypárt elmulasztotta a nyilvánosság előtt is részletezni a különleges ügyészség körüli gondokat, s így a közvélemény döntő többségét váratlanul érte a kormányzati fellépés. A demokratikus kontroll hiányát korábban leginkább az eljárás alá vont – így elfogultnak tekinthető – politikusok, esetleg néhány blog vagy publicisztika tette szóvá.
Ugyancsak aggasztó a DNA és a titkosszolgálat összefonódása. Az SRI létszáma a 18 milliós Romániában ma két és félszerese az egykori rettegett Securitate állományának; az SRI és a kémelhárítás 30 ezer alkalmazottat foglalkoztat, közel annyit, mint az FBI a 325 milliós Egyesült Államokban. (A 80 milliós Németországban a titkosszolgálatok alkalmazottainak száma 6000 körüli.) Ma a tipikus vádemelés úgy néz ki, hogy az SRI lehallgat valakit, majd ennek alapján a DNA eljárást indít. Hogy pontosan milyen felhatalmazás szerint folyik a lehallgatás, nem mindig világos, Kolozsvár magyar alpolgármestere esetében elégséges indok volt az, hogy az illető magyar, tehát nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Az eljárás során vádalkut kötnek a lehallgatott személlyel (megzsarolják?), ő pedig sietve elmond mindent, amit hallani akarnak. Nagy Zsolt informatikai miniszter például azért van most is börtönben, mert valakik azt mondták egy lehallgatott telefonbeszélgetés során, hogy beszélni kéne a miniszterrel. Arra, hogy ez a beszélgetés ténylegesen megtörtént, semmi bizonyíték nincs azon kívül, hogy egy harmadik személy – akit szintén lehallgattak – ezt vallotta.
A DNA látványosan, de – mint minden demokratikus kontroll nélküli szervezet – rosszul működik. Egyre nagyobb rá a titkosszolgálat befolyása, a mögötte álló politikai érdekekre nézve legfeljebb az összeesküvés-elméletek nyújthatnak támpontot, és ez igen kevés. Keletkezett Romániában egy olyan hatalmi központ, ami kívülesik a demokratikus elszámoltathatóság körén. És ez legalább akkora gond, mint az, hogy hányan tüntetnek a kormány ellen.
