Publicisztika
A megtévesztés művészete
Mostantól legyen úgy, hogy nemcsak a közigazgatásban foglalkoztatott köztisztviselők, hanem minden, úgynevezett hivatásrendben dolgozó közalkalmazott jól felismerhető egyenruhában köteles járni. Így a hivatásrendi személyek nemcsak munkahelyükön, hanem az összes létszférában jól felismerhetők lesznek, s e külsőségek segítségével ők maguk is erőteljesebben átélhetik a megkívánt identitást és az ezt megalapozó szabályrendszert. Ugyanakkor a köztisztviselők, a magasabb beosztású közszolgák és közalkalmazottak közötti megkülönböztető jeleket csak az egyenruha hajtókájának belső oldalán jelezzük, hogy szükséges esetben a hatóságok a lényegi eltéréseket felismerhessék, és ennek megfelelően járjanak el.
Bátorság vagy kiváltság?
Angelina Jolie cikke, amit a New York Times május 14-i száma közölt, annak az évtizedes harcnak az elbeszélésével indult, amit édesanyja a petefészekrákkal folytatott, és amelynek végén Jolie gyermekei elveszítették 56 éves nagymamájukat. Aztán, egy megdöbbentő fordulattal, a pályája csúcsán lévő, a világ egyik legvonzóbb asszonyaként számon tartott és szemlátomást egészséges filmsztár arról tudósította a nyilvánosságot, hogy az elmúlt hónapokban mindkét melle szöveteit (orvosi műszóval: emlőit) eltávolíttatta. Bár nem rákos, genetikai teszteredménye és a családban előforduló hasonló okú betegség miatt radikális, megelőző, ún. profilaktikus műtétsorozat mellett döntött, amelyet petefészek-eltávolítással folytat, és műtéti protokollját egy honlapon közzé is teszi majd.
„Magának még van ideje” – Farkasházy Tivadar válasza
Farkasházy Tivadar válasza Dósa Mariann Mi a baj a szárszói találkozóval? című írására.
Dávid király
Egy valamirevaló népmesei hős, ha nem is túl okos, de megvan a magához való esze (kiváló üzleti érzéke). Erős a lába, megállja rajta a helyét, talpraesett (aranylábú fiú). Bár szegény sorban nevelkedik (középosztálybeli család), mesterségbeli tudásával eléri, hogy a hamuban sült pogácsához viszonylag hamar Kopi Luwak kávét szürcsöljön.
Egy tisztességes baloldali emlékére
1990-ben ki nem állhattam, de az évek aztán megváltoztatták a véleményemet róla.
Vakok között a félszemű – Horn Gyula (1932–2013)
Szerdán, 81 éves korában elhunyt Horn Gyula volt miniszterelnök. Az 1990 utáni legeredményesebb kormányfő volt – ami legalább annyira a korszak kritikája, mint amennyire az ő dicsérete.
A magyarság elszékelyesedéséről
Az RMDSZ hétvégi (május végi - a szerk.) kongresszusán olyan magától értetődő természetességgel énekelték el a magyar után a székely himnuszt, mint amilyen magától értetődő módon terített az első szónok, Csíkszereda polgármestere tíz perccel később egy székely zászlót a szónoki pulpitusra. Bevégeztetett.
Ha én cigány lennék
Ha én cigány lennék, semmi mást nem szeretnék, mint hogy ne kezeljenek cigányként. Kezeljenek úgy, mintha én is "magyar" lennék. Ennél csak egy dolgot szeretnék jobban: kezeljék a gyerekemet is úgy, mintha "magyar" lenne.
Egy új minőség hajnala?
Rui Tavares, az Európai Parlament (EP) zöldpárti frakciójának független portugál képviselője szokatlan hírnévre tett szert az elmúlt héten a világegyetem magyar szektorában. Pedig nem tett mást, mint jegyzi az EP állampolgári, jogi, bel- és igazságügyi bizottságának (a LIBE bizottságnak) jelentéstervezetét az alapvető jogok helyzetéről Magyarországon. Bár derült égből villámcsapásnak tűnhet a 32 oldalas dokumentum, a LIBE eljárása jó ideje folyik: az EP 2012. február 16-i állásfoglalásában írt elő egy sor lépést hazánk közelmúltbéli közjogi teljesítményére válaszul, a LIBE-jelentés csupán egy ezek sorában.
Élet a halál után - A Nagy Imre-per
1958. június 16-án hajnalban a Gyűjtőfogház udvarán végezték ki Nagy Imrét, a forradalom miniszterelnökét, Maléter Pál honvédelmi minisztert és Gimes Miklós újságírót. A Narancsban az ötvenedik évfordulóra megjelent írással emlékezünk.
Tájkép csaták előtt
Az alkotmány mindig több, mint a szövege. Az Eötvös Károly Intézet kezdetektől képviselt álláspontja szerint a 2011-ben elfogadott alaptörvény már eredeti formájában is letért a demokratikus jogállamiság nyomvonaláról, szigorú értelmezés alapján nem volt jogállami alkotmánynak tekinthető. Ha a negyedik módosítás mérföldkő volt is, a legfontosabb határsértés már korábban megtörtént.