Orbán Viktor és a fajvédők

  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. október 10.

Publicisztika

Vajon miért épp Magyarországon akart kongresszust szervezni egy amerikai fajvédő szervezet? És mit tanulhatunk a több szempontból gyalázatos esetből?

Az amerikai fajvédő eszméket valló National Policy Institute által szervezett budapesti „kongresszust” meg is tartották, meg nem is. Az NPI elnökét, Richard Spencert a hatóságok lefogták, majd kitoloncolták az országból, sőt három érvre az unió egész területéről is kitiltották. Munkatársát és elvbarátját, William Regneryt pedig azonnal visszafordították a Liszt Ferenc repülőtérről, Londonba. Ettől függetlenül a rendezvény többi résztvevője maradhatott, és megoszthatták egymással idiotizmusaik minden részletét. Nem nagy ügy, mondhatnánk, de bizonyos értelemben mégiscsak az.

Az, merthogy az egész rendezvény, annak ötlete, a jelenség kezelése, a kibontakozás teljes folyamata a magyar kormány érintettségét bizonyítja. Itt van mindjárt az ötlet: Spenceréknek miért épp Magyarországon jutott eszükbe megrendezni e kongresszust? Természetesen azért, mert ez az ország jelenleg a leggyengébb láncszem, itt a legsérülékenyebb a demokrácia; a szabadságjogok és a nyugati társadalmi szabályok egy kétharmados kormány permanens ostroma alatt állnak. Már maga az a mód is egyértelműen erre utal, ahogyan a kormány, sőt, személyesen maga a kormányfő betiltani kívánta a rendezvényt; nem kevésbé az a mód, ahogyan végül hagyta, hogy az érintettek mégiscsak összegyűljenek, s zavartalanul ráolvashassák átkaikat a demokraták fejére.

A Fidesz érzékelte, hogy két személy, a már említett Spencer, illetve az orosz Nemzeti Bolsevik Párt megálmodója, Putyin ideológiai ősforrása, Alexander Dugin magyarországi jelenléte sokak számára igazolhatja, de legalábbis érzékelhetővé teszi az ideológiai azonosságot e kongresszus résztvevőinek és a Fidesz értelmiségi holdudvarának elvei között. Sőt, ugyanerre gondolhatott a Jobbik is, mely végül kihátrált a rendezvény társszervezői szerepköréből. De hogy léteznék eme ideológiai különbség, azt számos más körülmény cáfolni látszik, nem utolsó sorban az, hogy Prőhle Gergely, az EMMI helyettes államtitkára pár hete, Moszkvában épp azok körében mutatkozott, akik a legautentikusabb megtestesítői a Budapesten most összegyűlt szélsőséges társaság világnézetének.

Hasonló következtésekre juthatunk, ha felidézzük a valahol a Déli pályaudvar környékén, egy étteremben megrendezett, hetvenfős „kongresszus” némely résztvevőjének gondolatát. Jarted Taylor, az American Renaissance nevű internetes magazin főszerkesztője – a BBC tudósítása szerint – ilyesmiket mondott: az európai emberek testvérközössége, a világ fehérjei, kik úgy tekintenek Európára, mint hazájukra, meg kell védjék magukat attól a „felhígulástól”, amit a bevándorlás okoz az európai fajban.

És mi erről a véleménye Orbán Viktornak? A külképviseleti vezetők előtt a Külgazdasági és Külügyminisztérium éves értekezletén a miniszterelnök a következőket mondta: A bevándorlást nem támogató politikát fogunk folytatni. A bevándorláspolitika kérdésében Magyarország markáns álláspontot képvisel, és ez is olyan téma, amelyben elválnak a liberális és a nem liberális szemléletű államok.

A belgiumi flamand nacionalista diákmozgalom, az NSV részéről jelen lévő Jens Derycke, a BBC szerint így fogalmazott: saját identitásunk védelmét tartjuk elsődlegesnek, és elutasítjuk a globalizációt, a liberalizmust, valamint a multikulturalitást.

Hogy Orbán ugyanezt gondolja világunkról és saját céljairól, azt eléggé egyértelművé tette legutóbbi tusnádfürdői beszédében.

Két embert (Spencer, Regnery) kitiltottak, egy harmadikat (Dugin) eltanácsoltak. A konferenciát azonban – Orbán utasításával szemben – a hatóságok végül is nem tiltották be. Szerintem: helyesen. Már eleve nem lett volna szabad mindjárt a – jogilag teljességgel vállalhatatlan – sommás fellépéssel előállni, bár az mindenképp összhangban áll a miniszterelnök illiberális és antidemokrata gyakorlatiasságával.

Ugyanakkor a még szabad sajtónak kötelessége lenne megidézni e kongresszus tanulságait, mindenekelőtt azt, hogy az a szemlélet, amely olyannyira sajátja volt az ott összegyűlt hetven embernek, a Fidesz-kormány politikáján keresztül a mindennapjainkat is formálja, pontosabban deformálja. Igaz, a kongresszuson történteket csak közvetett forrásokból tudjuk rekonstruálni, hisz a rendezvényre még szabályos regisztrációt sem lehetett igényelni, ez legfeljebb azoknak sikerülhetett, akiknek jelenlétével, valami okból kifolyólag, az NPI egyetértett. Mi például egy amerikai kollégámmal készek lettünk volna megfizetni a borsos regisztrációs díjat, de igényünkre még csak nem is válaszoltak. Viszont jelen lehetett néhány olyan tudósító, aki igen elragadtatott hangnemben szokott nyilatkozni Orbán Viktor rendszeréről; például a BBC részéről.

A szerző a DK külpolitikai kabinetvezetője.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.