Övé a Vár! A miénk pedig ismét a lekvár

  • Haskó László
  • 2018. december 29.

Publicisztika

Fölcipelhetnék a Tisza-szobrot is, hogy a dicső példakép szem előtt legyen.

Benne vagyunk, jó mélyen. Csak óvatosan bizakodhatunk egy boldogabb új évben. Mármint, azok, akiket boldoggá tenne Orbán Viktor távozása a közéletből.

Egyelőre azonban a fejünk fölé költözik, hogy még jobban lenézhessen bennünket. Reménykedhetünk, hogy a rendszerváltás babonája rá is érvényes: a székház építés a csőd előszobája. Ő egyszer már ráfázott, 2002-ben, a Sándor-palotával. Szóval van remény.

false

 

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda

 

Egyébként – ha már „történelmileg” így alakult – örvendetes lenne, ha az egész O1G-közigazgatás átmenne a Lánchídon és Pestre többet nem tennék a lábukat. Elhelyezkednének az övéik körében, az egykori Várnegyedben a mai új Felcsúton, ahol fideszes igazolvánnyal úgyis jár az olcsó lakás. Fölcipelhetnék a Tisza szobrot is, hogy a dicső példakép szem előtt legyen. Horthy szomszéd is kaphatna legalább egy lovasat, bronzból. Díszes altengernagyi egyenruhában

Horthy imitátorokat lehetne a bejárat elé állítani köszönő-emberként.

Aztán ha a vezér mégis 2030 előtt kényszerülne a trón elhagyására, az egészet a század mementójaként lehetne mutogatni külföldi és magyar szellemi fogyatékosoknak.Máskülönben a rezidencia (vagy csak iroda?), nagyobb és fényűzőbb, mint a Fehér Ház, a Downing Street 10-ről nem is beszélve. Épp csak a körítés, egy nagy és erős ország hiányzik körüle. Az csak Orbán képzeletében létezik.

És a két nagy példakép lázálmaiban jelent meg, a valóságban sajnos, soha. Valóság csak a két elvesztett világháború, a trianoni, illetve a párizsi békeszerződéssel lezárva. Ezzel a lezárással nem rímel a Sándor-palota és a karmeliták helyén berendezett fennhéjázás. De Orbán nem is fogadja el azt a lezárást. Ő azt hiszi, hogyha a magyarok kisebb részével sikerült megetetni, hogy különbek a többieknél, akkor a Világ is elrágcsálgatja majd a szellemi gumicsontot.

A nagy szemfényvesztés bemutatója 2020 júniusára várható.

Akkor lesz száz éves az első világháborút követő világ-elrendezés. Száz év után Orbán rendszere fogja a „helyére” tenni ezt a szerintük rossz és igazságtalan döntést. Minden magyarok minden bajának okozóját. A Világ és főleg a franciák kérjenek bocsánatot és állítsák helyre Nagy-Magyarországot! Itt a budai Várban kell majd ezerszer lekörmölniük, hogy Nagy Magyarország mennyország.

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.