Gyurcsány Ferenc egyik elsõ miniszterelnöki elképzelése szerint a pénzügyi intézmények nyereségadóját 24 százalékra kell emelni az eddigi 16 százalék helyett, amit az összes többi iparágban kell fizetni. Az intézkedés miatt komoly tiltakozás indult, az OTP például megfenyegette a kormányt, hogy nyereséges tevékenységeit Szlovákiába telepíti át. Felvetõdött az is, hogy az intézkedés diszkriminatív, és ezért alkotmányellenes. Az ilyen típusú adó azonban közgazdaságilag is elég nehezen védhetõ - errõl szól ez az írás.
Miért baj az, ha egy iparágra nem ugyanakkora adó vonatkozik, mint a többire? Vizsgáljuk meg a helyzetet egy kissé idealizált világban! Ha egy iparágba viszonylag kevés tõkét fektettek, akkor az oda befektetett tõke relatíve értékesebb, és ezért a befektetõk ott magasabb hozamot realizálnak tõkéjük után. A magasabb hozam miatt azonban egyre többen fektetnek be az adott iparágba, és ezért nõ a tõke mennyisége. Ez a folyamat azzal az eredménnyel jár, hogy minden iparágban kiegyen-lítõdnek a profitráták, és minden iparágban annyi tõkét fektetnek be, amennyi a társadalom számára optimális. Ily módon az, hogy mekkora nyereség jár a befektetett tõke után, jelzi, hogy az egyensúlyihoz képest sok vagy kevés tõkét alkalmaznak a szektor vállalatai.
Mennyiben változtat ezen a kissé utópisztikus helyzeten, ha az állam egységes nyereségadót vet ki? A különbözõ iparágakban realizált nyereségek közül mindegyik csökken - de egységes mértékben. Ezért a profitráták egymáshoz viszonyított nagysága nem változik meg, vagyis ezután is abban az iparágban lesz a legmagasabb a profit, amelyik a leginkább szûkölködik tõkében, és ebbe fognak a legtöbbet befektetni. Vagyis az egységes nyereségadó nem torzítja el a befektetõk által érzékelt jelzéseket, és így megmarad a társadalmilag kívánatos egyensúly. Vagyis az összes befektetés mennyisége csökkenhet, de azt a megfelelõ arányban fektetik be a különféle iparágakba.
Tegyük fel, hogy egy iparágban jelentõsen magasabb nyereségadót kell fizetni, mint az összes többiben. Mi történik ekkor? A magasabb adóval sújtott iparágban a befek-tetõk kevesebb hasznot tehetnek zsebre, ezért befektetéseik egy részét más iparágakba fogják átirányítani. Összességében a magasabb adóval sújtott szektorba kevesebb tõke fog áramlani, mint amennyi társadalmilag kívánatos lenne.
Mindebbõl azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az intézkedés hatására a pénzügyi szektorba a társadalmilag kívánatosnál kevesebb tõke fog beáramlani. Tekintetbe véve, hogy egy modern gazdaság fejlõdése szempontjából a pénzügyi szektor fejlõdése kulcsfontosságú - és ezért azt inkább ösztönözni, mint gátolni kell -, ez mérsékelten jó ötlet.
Az adó bevezetése mellett az az érv fogalmazódott meg, hogy a pénzügyi szektor "túlságosan" nyereséges, és ezért többel kell hozzájárulnia a társadalom kiadásaihoz. A fentiek alapján ha a pénzügyi szektor túlságosan nyereséges, az azzal magyarázható, hogy nem fektettek bele elég tõkét. Az adóemelés hatására még kevesebb tõkét fognak befektetni, és ezért az alapvetõ probléma csak súlyosbodik.
Elképzelhetõ persze az, hogy a pénzügyi szektor túlságosan magas nyereségessége más okkal magyarázható. Például azzal, hogy az országban nincs elég bank, s a meglevõk így mesterségesen magas árakat tudnak megállapítani (vagyis több kamatot kérnek az adósoktól, illetve kevesebb kamatot fizetnek a betéteseknek, mint ha verseny lenne). Tehát nem elég erõs a verseny. Egy másik ok lehet, hogy különféle állami intézkedések, belépési korlátok miatt tudnak a bankok "túlságosan" magas profitot realizálni. E problémákra különféle megoldási lehetõségek vannak - például versenyjogi eszközök alkalmazása vagy az állami korlátok lebontása. Az adó kivetése nem fogja csökkenteni a kamatokat - csupán az történik, hogy a nem versenyzõ piacszerkezet hatására a fogyasztóktól beszedett magas kamatok egy részét az állam vágja zsebre. Ez tekinthetõ valamilyen értelemben igazságosnak, de a fogyasztókat nem fogják alacsonyabb árak kényeztetni.
Rendkívül fontos szempont, hogy a gazdaság szereplõi számára kiszámítható legyen a gazdasági környezet. Amennyiben az állam különféle alkalmakkor ad hoc módon adókat vet ki, akkor a befektetõk az extra gazdaságpolitikai kockázat miatt kevesebb tõkét fognak befektetni hazánkban, ami a gazdasági növekedés lassulásához vezet. Ha mostantól kezdve néhány tíz milliárd forint tarhálása céljából az állam a különféle iparágakra vonat-kozó adókat módosítgatni fogja, akkor valóban komoly károkat lehet okozni. Egy vállalatba való tõkebefektetés évekre vagy évtizedekre szól, ezért a várható adókat is jóval - és nem pár hónappal - elõbb be kell jelenteni.
Ilyen alapon ugyanis minden iparágban különféle mértékû lehet a nyereségadó. Még ennél is fejlettebb lenne az az adórendszer, amelyben minden vállalat számára külön adókulcsot jelöl ki a bölcs kormány. Ezt a rendszert azonban már feltalálták, és nem túl sok sikerrel mûködött pár évtizeden keresztül. Persze ezt a fejlettségi szintet a személyi jövedelemadó rendszere is elérheti: jövõre a kék szemûek fizessenek magasabb adót, mert könnyebben találnak feleséget/férjet maguknak!
Az új adókulcs bevezetésének komolytalanságát fokozta, hogy a kormánynak fogalma sem volt arról, pontosan mit is akar. Ez lehetõséget adott arra, hogy a biztosítókat gyorsan kivonják az adó hatálya alól. Eközben a legtöbb fejlett országban belátják, hogy a biztosítói és banki tevékenység egyre inkább összefonódik, nehezen választható szét egymástól. Ezt a folyamatot szépen alátámasztja a biztosítók és a bankok mind gyakoribb egyesülése is. Ha ezek a szolgáltatások versenyeznek egymással, akkor ugyanolyan szabályozásra van szükség. Hát mi tegyünk egy lépést az ellenkezõ irányba! Ezt tetézte az OTP vezetésének kurucos fenyegetése, mely szerint a tevékenységeik egy részét kihelyezik Szlovákiába - amit miért ne tennének meg? A kisebb, külföldi tulajdonú bankok ezt nyilván még könnyebben meg tudják lépni. Könnyen lehet, hogy nem lehet majd több adót beszedni - csak kissé lassabban növekszik majd a pénzügyi szektor.
Felmerültek persze további ötletek is. Egyrészt - ha a nyereségesebb vállalatoknak magasabb adót kell fizetni - legyen a társasági adó is többsávos, a személyi jövedelemadóhoz hasonlóan. Ennek a megoldásnak azonban nagy hátránya, hogy a természetes személyekkel ellentétben a jogi személyek rendkívül gyorsan tudnak ketté-válni vagy egyesülni, ily módon könnyen ki tudják kerülni a progresszív adózást.
Az a gondolat, hogy a magasabb profittal mûködõ vállalatok magasabb adókulccsal adózzanak, alapvetõen elhibázott. Egy kapitalista gazdaságban a vállalatok azért törekszenek hatékonyságra, hogy minél nagyobb legyen a nyereségük. Emellett a vállalatok azért fejlesztenek ki új megoldásokat, találnak fel új termékeket, hogy a tulajdonosaik haszna minél nagyobb legyen. Amennyiben progresszív nyereségadóval csökkentik ezt az ösztönzést, akkor a fogyasztók rosszabb termékeket fognak magasabb áron kapni, és jelentõsen lassulhat a gazdaság növekedése.
A másik ötlet a - már korábban is felmerült - kamatadó. Ez elvileg értelmesebb, mint a társasági adó kulcsának módosítása, bár éppen nem annyira magas a megtakarítások aránya, hogy kedvezõ lenne, ha egy ilyen adó hatására csökkenne. Másrészt egy ilyen súlyú adónem bevezetése fontos döntés: nagyon körültekintõen kell elõkészíteni.
Vagy sikerül máshonnan elõkaparni azt a 30 milliárdot?
