A vajdasági magyarok nem mentek el szavazni, vagy, ha volt rá lehetõségük, nem etnikai alapon szervezõdõ pártok magyar vagy nem magyar jelöltjeit választották. Kasza Józsefnek is alig sikerült megtartania szabadkai polgármesteri posztját. E bukás tényét csak súlyosbította, hogy a VMSZ kampányába Orbán és Kövér is beszállt. Kasza ráadásul nem elõször vallott kudarcot: 2003 decemberében fordult elõ elõször, hogy a magyar párt nem tudott képviselõt juttatni a belgrádi parlamentbe.
Az RMDSZ elnöke, Markó Béla látványosan távol maradt a rendezvénytõl, mint ahogy nem tette tiszteletét Csáky Pál sem a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja részérõl. Nem véletlenül: Markó a román, Csáky a szlovák kormányban miniszterelnök-helyettes, nyilván volt fontosabb dolguk is, mint a veszett ügyért, a bukás után kampányolni. Jelen volt viszont a pártelnök Bugár Béla és az ügyvezetõ elnök Takács Csaba: ha õk exponálják magukat valami butaságban, pláne valami hét határon túli, balkáni kisvárosban, akkor mind a román, mind a szlovák koalíciós partnerek tapintatosan úgy tehetnek, mint akik nem láttak, hallottak semmit.
Ezek az emberek, akik alól vagy kicsúszott a politikai legitimitás, vagy maguk sem gondolják komolyan, amit beszélnek, most egy másik állam különféle választott szerveit (köztársasági elnökét, országgyûlését) határozott cselekvésre: a kettõs állampolgárság alanyi jogon járó, tömeges megadására szólítják fel. Egy hónappal azután, hogy a választásra jogosult magyar állampolgárok egyértelmûen kinyilvánították: nem kívánják ennek az intézménynek a bevezetésére kötelezni kormányukat. A nyilatkozat hangnemében sértõdöttség keveredik agresszivitással; a tények ilyen makacs figyelmen kívül hagyása pedig arra utal, hogy ezek a politikusok mintha nem lennének tisztában a demokratikus választás alapelvével. Vagy legalábbis azt gondolnák róla, hogy szelektíven alkalmazható. Ha nekem jó, igen, ha nem, inkább döntsön a "szív", a vér, a gyökér.
Mindez több szempontból is aggasztó. A határon túli magyar politika - fõként Szerbiában és Szlovákiában tapasztalható - jobbratolódása elõbb-utóbb a magyar közösségekben is érezteti hatását. Bezáródnak, gettósodnak, s a saját történeteiket csak saját maguknak fogják mesélgetni; aki pedig e szûk horizontokat s e fojtó levegõt nem bírja, dezertálni fog. A többségi nemzetbe, Magyarországra, Európába. Az autokratikussá váló zárványok pedig nemcsak a többségi nemzettõl szigetelõdnek el, de egyre nagyobb lesz a kulturális és politikai szakadék a magyarországi és nem magyarországi magyarok között. Ma Szlovákiában vagy Szerbiában liberális magyarnak lenni életveszélyes foglalkozás: nem a többségi nemzet, hanem a kisebbségi vezetõk fanatizmusa miatt. Pedig a rendszerváltás után a szomszéd országokban sokáig épp a magyarok politikai szervezetei számítottak a demokrácia, a szabadság és a progresszió letéteményeseinek. A magyar etnikai pártoknak addig van létjogosultságuk és esélyük az érvényesülésre, amíg ezeket az értékeket õrzik - az RMDSZ európai mércével is páratlan sikere például ennek tudható be.
A magyarországi jobboldal e minõségromlást egyszerre idézi elõ és próbálja saját belpolitikai céljaira kihasználni - a népszavazás után Orbán buzdította a határon túli magyar szervezeteket, hogy dolgozzanak ki javaslatot a kettõs állampolgárságra; amikor megtették, a Fidesz már neki is láthatott a Gyurcsány-kormány gyalulásának. Ez már csak így van - annál meglepõbb viszont a kormány válasza. A miniszterelnök csütörtökön, a szabadkai gyûlés elõtt közzétett "nemzetpolitikai" javaslatai ugyanis nem állnak teljes harmóniában a kampányban sorolt érvekkel. Helyes, hogy a kormány az állampolgárság megadását továbbra is az életvitelszerû itt-tartózkodáshoz köti, azaz nem kíván alanyi jogon és tömegesen állampolgárságot adni a határon túliaknak. Az is örvendetes, hogy az állampolgárság megszerzésének hivatali procedúrája egyszerûsödni fog. De Gyurcsány még útlevelet is ígér a határon túliaknak; meg "közjogi kapcsolatot" az anyaországgal. Az útlevél a schengeni határ bevezetése után is érvényes lenne, de csak magyarországi tartózkodásra jogosítaná fel tulajdonosát. Ez képtelenség - nem életszerû ugyanis, hogy az elkóborolt ukrajnai vagy szerbiai magyart majd Hansi, a heiligenkreuntzi közlekedési rendõr vezeti vissza a karámba. Ilyen útlevél nem lesz, lefogadjuk; már csak azért sem, mert megadása - miként a "közjogi kapcsolat" létesítése is - csak az etnikai elv alapján történhetne. És a népszavazás ezt utasította el. A Gyurcsány-javaslat nem a kettõs állampolgárság vezéreszméjét tagadja - csak a szociális juttatásokat és a választójogot teszi elérhetetlenné.
Gyurcsány talán arra gondolhatott, hogy mindezzel már most hatástalanítja a 2006-os Fidesz-kampány egyik várható kulcselemét. Talán ezért aposztrofálja magát 15 millió magyarért felelõs miniszterelnöknek. Ezt sem kéne erõltetni. Hisz az a híres mondat a lelki miniszterelnökségrõl annyi mindent vitt félre a magyar politikában. És rossz mondatokból csak rossz politika születhet.
