Sport és hőskultusz: ahol csak az aranyéremnek van becsülete

  • Haskó László
  • 2019. augusztus 18.

Publicisztika

Sem a fasizmus, sem a bolsevizmus nem tudott meglenni hőskultusz nélkül.

Sokan nem értjük, még többen félreértik nemzeti vezetőnk kitüntetett figyelmét a sport, és ezen belül a labdarúgás iránt. Akik szeretik a sportot, azok közül sokan érteni vélik a vezért, és azt hiszik, hogy ő „sportember” volt, és lélekben az is maradt. Nem erről van szó.

A sport a részvételről szól.

A testedzésről, az izmok használatáról és a játék élvezetéről. Röviden a test kultúrájáról. De ezzel a véleményemmel a férfitársadalomban kisebbségben vagyok. A „férfitermészethez” biológiailag hozzátartozik az erő, és az erő „fitogtatása”. A férfiaknak – akárhogy csűrjük és csavargatjuk, a részvétel fele annyira sem fontos, mint a győzelem. A férfiak ugyanúgy, mint a hímek az állatvilágban csoporton belül is versengenek. Ld. szarvasbőgés vagy pávatánc, illetve kocsmai verekedés vagy párbaj. A versengésnek két célja van: egyrészt a szexualitás (beleértve az utódok genetikai „kódolását”), másrészt a vezető szerep megszerzése, amely a csoport képviseletét jelenti kifelé, a többi csoport felé. A biológiában csoporton kívüli békés verseny nincsen, a modern világ – Coubertin báróval az élen – erre találta ki a sportot. Elsősorban is az olimpiai mozgalmat. Az ő jelmondata volt, hogy nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. A gondolat arról szólt volna, hogy háború helyett legyenek sportversenyek. A báró sajnos tévedett. Az első olimpiát kevesebb, mint húsz évvel követte az, amit Európa Nagy Háborúnak nevez és mi első világháborúnak. Az a háború mindent megváltoztatott. És legtöbbet a sporton. A coubertini cél a visszájára fordult. Az első háborúból levont tanulság a vesztes oldalon, így kis Magyarországon is a revánsvágy volt. A sport ezt követően a vesztes oldalon a revánshoz nélkülözhetetlen hőskultuszt szolgálta. A hőskultusz pedig a nacionalizmus és a sovinizmus alapeleme, de sem a fasizmus, sem a bolsevizmus nem tudott meglenni nélküle. Vagyis egyetlen háborús ideológia sem. Így az „illiberalizmus” sem nélkülözheti.

A revíziós követeléseket alátámasztó sovinizmus

magától értetődően vezetett a második világháborúhoz. Németország (szabad fele) a második vereségtől észhez térni látszott. Egészen mostanáig úgy nézett ki, hogy nem lesz újabb európai háború. Azonban a kontinens keleti felén sem a háború, sem az azt követő szovjet megszállás nem tudta eltüntetni a sovinizmust, a revánsvágy pedig már a normális emberek többségét is megfertőzve tartja. Orbán Viktor ennek köszönheti hosszan tartó uralmát. Számára a sport nem öncél, hanem a magyarok felsőbbrendűségének (természetesen hamis) bizonyítéka.

Ezért van csak az aranyéremnek becsülete.

Ez idáig „csak” katasztrófához tartó politikai tévedés lenne, csakhogy a televíziózással együtt erkölcsileg is tönkretette a sportot. Ma minden erről és a pénzről szól, és ahol a pénz „lopva felcseng” vele jön a csalás, a dopping meg a lopás is. A mi vezérünk pedig ezen a terepen sem mozog teljesen idegenként. Hajrá magyarok, hajrá Magyarország!

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.