Szabadság, szer

  • *
  • 2008. augusztus 28.

Publicisztika

Magyar Narancs, 2008. augusztus 14. A mai phelpses, cáparuhás időkben joggal merül fel a doppingolás kérdése, Dénes Ferenc pedig csokorba gyűjti a legalizálás mellett és ellen szóló érveket.
Majd a cikke végén elárulja, az engedélyezés mellett döntene. Nézzük meg azonban a legalizálás általa felhozott érveit!

1. Ha alkohollal, dohánnyal, zsíros és cukordús ételekkel pusztíthatjuk magunkat, miért ne lehetne doppinggal is? Miért nincs joguk a sportolóknak ahhoz, amihez az egyszerű állampolgároknak igen? Azért, mert a pufók honpolgároknak senki nem kínál aranyérmet, pénzjutalmat - ők nincsenek külsőleg késztetve, és nincsenek honorálva sem. Márpedig ez fontos különbség.

2. A legális dopping egyenlőbbé tenné a versenyeket. Már miért tenné, elképzelhetetlen, hogy a gazdagabb országoknak ne jutna jobb anyag. Ha meg húznánk egy határt, és csak bizonyos szereket engedélyeznénk mindenkinek, ott tartanánk, ahol most.

3. A doppingháború megnyerhetetlen. Ja, jó, de akkor hagyjunk fel általában a bűnüldözéssel, mert a bűnözők rendre a rendőrök előtt járnak - ez sem túl erős érv a legalizálás mellett.

Minden bizonnyal megváltozott a sport szerepe, és szép lábú férfiak nemes versengéséből elmozdult valamennyit a szórakoztatóipar irányába. Nem mindegy azonban, hogy mennyit. A mértékre maga Dénes hívja fel a figyelmet, amikor a Tour de France kapcsán bohózatot emleget. Lehet, hogy a nézők a show-ra vevők, és ezért néha becsapják maguk. Ám mégis elsősorban sportolókat akarnak látni a dobogókon, nem kémiaszertárakat. S mi lenne a reklámokkal? Mi a sportban a reklámérték - természetesen a teljesítmény. Ha ilyen cipőt veszel, te is úgy futsz majd, mint X (még ha X esetleg tényleg némi vegyipari segítséggel futotta azt a világrekordot). A legalizált dopping világában mi lenne az üzenet? Eltűnne a sportoló idealizált alakja, ami szinte az egész ipart működteti.

Ettől függetlenül simán lehet, hogy Adidas pezsgőtabletta és Nike injekció lesz a jövő sportruházata, illetőleg a sportolók sima celebek lesznek, akiknek a neve mellett mindig lesz egy képlet, molekula is. A kérdés nyilván a társadalmi elfogadottságon, a mentalitás változásán lesz majd. Egyelőre ez a jövő elég távolinak tűnik - még akkor is, ha a valóság esetleg egy ideje már rég ilyen. Hisz az egyértelműnek látszik, hogy a változás virága nem a rögvaló, hanem a sporthoz társított eszmé(nye)k, no és a jövedelmezés talaján szökken szárba.

Fábri Károly

Budapest

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.