Szamár szenved?

Publicisztika

Fellélegezhetnek azok, akiket napok óta a szívbaj kerülgetett: vajon lejátssza-e a két tábor a Pál utcai fiúk legendás fináléját?
Nem: végül a vörösingesek meghátráltak - április 2-án Orbáné a grund (amit, mint tudjuk, egyszer úgyis elvesznek a fiúktól). Okos enged - kommentálta saját magát Gyurcsány, ám néha már úgy tűnhet, hogy a szocik túl sokszor engedtek vagy hajoltak meg a vélt nyomás alatt. Mivel a két fél a stratégiai játékok egyik klasszikusát, az ún. "gyáva nyulat" játszotta, most majd a kitérő megkapja a gúnyos vigyorokat az arcába: ennyi tellett, beszariak, vezérünk csak füttyent az övéi után, oszt már bele is csináltatok a gatyába.

De kitől is zsebelik a lesajnáló gesztusokat a szocialisták?

Hogy az ilyesfajta - a szavazást közvetlenül megelőző - népgyűléseknek van mozgósító erejük, az legalábbis nem zárható ki. Rémlik egy jól sikerült fideszes heppening 1998. március 15-éről, és örökre emlékezetesek a 2002-es, két forduló közötti, ugyancsak jobboldali utcai mozgások, amikor megállt a villamos az Alkotás úton, és úgynevezett "kétmillió" emberrel volt tele a Kossuth tér. Ebből persze még nem következik semmi, de az ellenkezője sem. Épp úgy lehet mondani, hogy a két forduló közti utcai politizálás hozta vissza Orbánékat a sírból a majdnem győzelemig, mint azt, hogy lám, még ez sem segített rajtuk. Sőt azt is lehet mondani, hogy a semlegesebb érzületű polgártársaink a tévé előtt jól betojtak a jobboldali népgyűlésektől, és ezért inkább elmentek ellenük szavazni.

De mivel ez utóbbi már szerfölött merész következtetés lenne, Gyurcsány úgy vélhette: az utcán is tegyünk számszerű ellenállításokat, ha másért nem, hogy a hardcore ne érezze magát magányosnak (2002-ben a Kossuth téri Fidesz-gyűlés után sebtiben összerántott szocialista rendezvény a Városligetben úgy kellett nekik, mint egy falat kenyér), és hogy a pártot esetleg még nem választók körében, vagy a baloldalhoz húzó, de tompább néprétegek körében ne keletkezzen az a látszat, hogy az MSZP nincs is. Ne feledjük, mindkét párt kétfrontos harcot folytat: egyet az ellenféllel rokonszenvezők otthon tartásáért, és egyet a vele szimpatizálók szavazásra bírásáért.

De ebből a nagygyűlésesesdiből, istókzicsi, ezen kívül nem jön semmi. Maximum egy döntetlen a jövő hétvégén. A "sok ember az utcán" = "elég szavazat a fülkében" képlet eddig még soha, egyetlen választáson se jött be senkinek. Mindenki látja: a baloldal mozgósítható tömegei lényegesen csekélyebbek - az utcát, s vele együtt sajnos a fogalmi tér számos más elemét sikerrel foglalták el Orbánék, polgári köröstül, Philippel, Ákossal, Demjén Rózsival, Kutyu bácsival súlyosbítva. De egy működő demokráciában minden-ki azt énekel, szaval, s olyan baromságot vonyít az utcán, amilyet akar. A választás a szavazó-fülkékben dől el.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)