Mit gondolnak a trafikokról a turisták?

  • Urfi Máté
  • 2013. augusztus 2.

Publicisztika

Az megvan, hogy szexboltnak nézik a trafikokat a külföldiek? Ez lesz a legújabb városi legenda, a hír ugyanis egy olvasói levélből indult, amiben Árpád beszámol arról, hogy idős holland ismerősei, akik azért ismerik a helyi viszonyokat, meglepődve vették tudomásul, hogy a 18-as karika és a tejüveg nem dildókat, hanem cigisdobozokat rejt. Na most, azon kívül, hogy ez csak egy olvasói levél, amit egy csomó portál átvett, más alapja valószínűleg nincs az új közhelynek. Nemcsak azért, mert egy szexbolt (lásd még: szexuális segédeszközök és kiegészítők szaküzlete) nem feltétlenül így néz ki „külföldön”, hanem mert házi kutatásomban arra kellett jutnom, hogy a külföldiek – ha már, akkor – leginkább értetlenül állnak a dolog előtt, de végtére is leszarják.

New Hungarian tradition, very good

New Hungarian tradition, very good

Fotó: MTI

A S.U.N. fesztiválról visszatérő dán vendégeim fontosnak tartották leszögezni, hogy a dohányzás rossz. Miután ebben egyetértettünk, elmondták, őket csak az zavarta, hogy a szervezők nem hívták fel a változásra a figyelmüket. Megnéztem, és tényleg nem. Meg aztán, teszik hozzá, ez még mindig jobb, mint Új-Zéland, ahol lassan már tényleg csak otthon lehet cigizni, sőt: állítólag egy bő évtizeden belül teljesen be akarják tiltani a dohányzást. Ugyanők abban is egyetértettek, hogy amit nemzetinek hívnak, az tulajdonképpen maffia. Ők mondták, nem én.

A tanácstalanság és tájékozatlanság érezhető a hetedik kerületi bulinegyedben is, ahol viszonylag megszokott jelenség a cigit kereső külföldi fiatal. Hozzá kell tenni, hogy a kb. 15 megkérdezett közül véletlenül egy sem érkezett Olaszországból vagy épp Ausztriából, ahol valamelyest hasonló trafikrendszer van (bár ott akadnak automaták is, meg hát a jelzésből rá is lehet jönni, hogy mit árulnak ott).

A nyugat-európai turisták kényszeresen megengedő, elfogadó hozzáállása után szinte üdítő volt egy bulizni érkezett, hatfős szlovén csapat reakciója, amikor két nap balatoni tarhálás után tőlem kapták meg a választ az égető kérdésre: mégis, hol a fuckban lehet itt cigit venni? A társaságban ezután jól összekaptak azok, akik a tejüveges, fura boltokban sejtették a dohányt, illetve azok, akik semmi pénzért be nem mentek volna a gyanús kamrákba.

A legelfogadóbb egy lengyel pár volt. Kuba, a férj megnyugtatott: ő hozott cigit, hiszen már rutinos utazó, egzotikusabb helyekre pedig mindig felkészülten érkezik. Ő mondta, nem én.

A szerző egy pesti hostelt vezet.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.