Széllel szemben

  • 2002. július 18.

Publicisztika

Az államfő október 20-ra kiírta a helyhatósági választásokat. Most már csak a biztonságos, zökkenőmentes lebonyolítás feltételeit kell megteremteni az illetékeseknek, ami, meglehet, nem is lesz olyan egyszerű feladat.

n Az államfő október 20-ra kiírta a helyhatósági választásokat. Most már csak a biztonságos, zökkenőmentes lebonyolítás feltételeit kell megteremteni az illetékeseknek, ami, meglehet, nem is lesz olyan egyszerű feladat.

Merthogy a választások két fordulója között az ún. választási csalások miatt indított hisztérikus hecckampánynak - ami idővel ugyan már csak néhány Mókus őrsnyi szervezet ("polgári kör") monomániájává vált, de hála a kitüntető sajtófigyelemnek, országos eseménnyé avanzsált így is - meglett az első komolyabb hozadéka. Az áprilisi választásokon közreműködő néhány szavazatszámláló először nyílt levélben emelte fel szavát a rágalmazásokkal szemben, s kért (minden bizonnyal hiába) elégtételt a hatóságoktól, utóbb pedig mind többen (és sokan olyanok, akik 1990 óta vettek részt szavazóbizottságokban) döntöttek úgy, hogy köszönjük, elég volt, a továbbiakban csináljátok nélkülünk.

Ezek az emberek április 7-én és 21-én a demokratikus közösség érdekében önként, a szabadidejük terhére végezték el feladatukat; munkájukat valamennyi arra hivatott állami szerv, valamint pártdelegált elismerte.

Ezeket az embereket ezek után csalással vádolták. Az első forduló másnapján a parlamentből kiszavazott MIÉP, ha emlékszünk még e mozaikszóra, kezdte az őrületet a rádiójában a "választások tisztasága" ügyében. Az akciónak valódi politikai súlya azonban csak akkor lett, amikor Orbán Viktor, még kormányfőként, úgy nyilatkozott: mint miniszterelnök természetesen elfogadja a választási bizottság által kihirdetett eredményt, no de azért hallott ő furcsaságokat. Szó sincs persze arról, hogy a Fidesz és csatolt részei név szerint vádolták volna meg mondjuk Kovács Kálmánt, Goldner Ibolyát, Gosztonyi Lászlót vagy más, a szavazóbizottságok munkájában részt vevő honfitársunkat; nem akartak ők senkit megbántani, csak nem gondolták végig, hova futhat ki ez az elmebaj. (Ennyit az orbáni előrelátásról meg zsenialitásról.) A jobboldal csak zavart akart kelteni a szokásos módszerekkel - idióta összeesküvés-elméletekre hajazó alattomos célzásokkal -, mondván, abból baj nem lehet. Egy kicsit kavartak, mint játékukat vesztett durcás kiskölkök; ha nem kellünk Magyarországnak, csinálunk magunknak egy másikat, de ti se érezzétek jól magatokat, nesztek.

Ez az egész előre megfontolt, cinikus politika törvényszerűen vezetett oda, hogy az eredetileg a "kommunista" választási vircsaftra utaló rágalomhadjárat előbb-utóbb konkrét személyekre hulljon vissza; nem is történhetett másként, miután a vesztes pártok egyes képviselői a maguk hazugságait átengedték az utcának további használatra. Ha hetek óta azt hallja egy szavazatszámláló, hogy újraszámolni kell, mert itt borzasztó dolgok estek meg, akkor ne csodálkozzon senki, hogy ezt egy idő múltán a személyével szembeni vádként értelmezi. Pedig ezekről az emberekről amúgy fogalma sincs a szélesebb közvéleménynek (eddig sem volt), soha nem vette észre senki őket, éppen úgy, mint ahogyan a jó játékvezetőt sem érzékeljük a futballpályán. Valójában mindig csak ténykedésük eredményével volt dolgunk. Azzal, hogy a közreműködésüknek is köszönhetően ismét lezajlott egy választás, ami kábé a legfontosabb esemény egy parlamentáris demokrácia életében.

De most jó néhányan abbahagyják. Erre volt jó egyelőre a nagy mozgalmárosdi. Mert már csak kettőt kell aludni, s a vonatkozó törvény értelmében megsemmisítik a szavazólapokat. (A jegyzőkönyveket nem, azok a területileg illetékes levéltárakba kerülnek.) Úgy, mint korábban is. Mint egy normális országban, amelynek a működését demokratikus törvények és szerződések szabályozzák. És Magyarország normális ország, mert polgárainak a többsége - párthovatartozástól függetlenül - felnőtt módon képes gondolkodni a választásokról, a választási eredményről és annak tudomásulvételéről: ezt jelzik a közvélemény-kutatások, ezt mutatja a tüntetők apadó létszáma. A széllel szemben pisál, aki ennek az ellenkezőjét akarja elhitetni.

Figyelmébe ajánljuk

Candide és az elveszett objektivitás

Politikai irányultságuktól függetlenül a legtöbb összeesküvés-elméletet hasonló intellektuális impulzusok mozgatják: valamilyen rejtett igazság felfedése (általában vélt vagy valós igazságtalanság eltörlése céljából), és a hatalom/elnyomás forrásának egy jól beazonosítható (és célba vehető) pontba tömörítése.

A bomlás virága

1990, Kijev, a Szovjetunió az utolsókat rúgja, egyesek már tudni vélik, mások elképzelni se, de a „kommunizmus” szót már senki ki nem ejti a száján – talán a hősnő kitüntetésekkel dekorált nagypapája szóba hozná („Elvtársak! Kedves barátaim!”), de senki nem figyel köszöntőjére.

Mi történik a föld alatt?

A Nemzeti Nagykönyvtár könyvkiadói részlegén szolgálatot teljesítő Becsey Gergely egy emberi füldarabot talált az egyik könyvszállító kocsi platóján, majd a szintén könyvtáros barátjával, Zoltánnal nyomozni kezdenek.

Közlemény

  • Narancs

Kedves Olvasóink,

lapunk idei utolsó száma a jövő héten jelenik meg, és csütörtök helyett már szerdán megvásárolható lesz a megszokott árushelyeken. 

Megint lebukott egy pap

Történetesen megint egy úgynevezett NER-pap (ez valami olyasmi kifejezés, mint a komcsi alatt a békepap volt, tulajdonképpen most is nyugodtan hívhatnánk őket békepapoknak, ugyan, mi változott).

Félúton

Érdekes interjút adott hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorának Lázár János közlekedési és építésügyi miniszter.

Lukács György második halála

  • Kardos András

Fiatalkorában Georg Simmel, Emil Lask, Ernst Bloch, Max Weber és még sok más nagy filozófus mondotta, írta, gondolta, hogy Lukács György filozófiai zseni. Lukács hosszú életében bármely fordulata, üldözése, emigrációja határozta meg éppen a filozófus helyzetét, egy dolog biztos volt: marxizmus előtti fiatalkorában, éppen úgy, mint marxista fordulata után, a legnagyobb filozófusok közé tartozott.