n Az államfő október 20-ra kiírta a helyhatósági választásokat. Most már csak a biztonságos, zökkenőmentes lebonyolítás feltételeit kell megteremteni az illetékeseknek, ami, meglehet, nem is lesz olyan egyszerű feladat.
Merthogy a választások két fordulója között az ún. választási csalások miatt indított hisztérikus hecckampánynak - ami idővel ugyan már csak néhány Mókus őrsnyi szervezet ("polgári kör") monomániájává vált, de hála a kitüntető sajtófigyelemnek, országos eseménnyé avanzsált így is - meglett az első komolyabb hozadéka. Az áprilisi választásokon közreműködő néhány szavazatszámláló először nyílt levélben emelte fel szavát a rágalmazásokkal szemben, s kért (minden bizonnyal hiába) elégtételt a hatóságoktól, utóbb pedig mind többen (és sokan olyanok, akik 1990 óta vettek részt szavazóbizottságokban) döntöttek úgy, hogy köszönjük, elég volt, a továbbiakban csináljátok nélkülünk.
Ezek az emberek április 7-én és 21-én a demokratikus közösség érdekében önként, a szabadidejük terhére végezték el feladatukat; munkájukat valamennyi arra hivatott állami szerv, valamint pártdelegált elismerte.
Ezeket az embereket ezek után csalással vádolták. Az első forduló másnapján a parlamentből kiszavazott MIÉP, ha emlékszünk még e mozaikszóra, kezdte az őrületet a rádiójában a "választások tisztasága" ügyében. Az akciónak valódi politikai súlya azonban csak akkor lett, amikor Orbán Viktor, még kormányfőként, úgy nyilatkozott: mint miniszterelnök természetesen elfogadja a választási bizottság által kihirdetett eredményt, no de azért hallott ő furcsaságokat. Szó sincs persze arról, hogy a Fidesz és csatolt részei név szerint vádolták volna meg mondjuk Kovács Kálmánt, Goldner Ibolyát, Gosztonyi Lászlót vagy más, a szavazóbizottságok munkájában részt vevő honfitársunkat; nem akartak ők senkit megbántani, csak nem gondolták végig, hova futhat ki ez az elmebaj. (Ennyit az orbáni előrelátásról meg zsenialitásról.) A jobboldal csak zavart akart kelteni a szokásos módszerekkel - idióta összeesküvés-elméletekre hajazó alattomos célzásokkal -, mondván, abból baj nem lehet. Egy kicsit kavartak, mint játékukat vesztett durcás kiskölkök; ha nem kellünk Magyarországnak, csinálunk magunknak egy másikat, de ti se érezzétek jól magatokat, nesztek.
Ez az egész előre megfontolt, cinikus politika törvényszerűen vezetett oda, hogy az eredetileg a "kommunista" választási vircsaftra utaló rágalomhadjárat előbb-utóbb konkrét személyekre hulljon vissza; nem is történhetett másként, miután a vesztes pártok egyes képviselői a maguk hazugságait átengedték az utcának további használatra. Ha hetek óta azt hallja egy szavazatszámláló, hogy újraszámolni kell, mert itt borzasztó dolgok estek meg, akkor ne csodálkozzon senki, hogy ezt egy idő múltán a személyével szembeni vádként értelmezi. Pedig ezekről az emberekről amúgy fogalma sincs a szélesebb közvéleménynek (eddig sem volt), soha nem vette észre senki őket, éppen úgy, mint ahogyan a jó játékvezetőt sem érzékeljük a futballpályán. Valójában mindig csak ténykedésük eredményével volt dolgunk. Azzal, hogy a közreműködésüknek is köszönhetően ismét lezajlott egy választás, ami kábé a legfontosabb esemény egy parlamentáris demokrácia életében.
De most jó néhányan abbahagyják. Erre volt jó egyelőre a nagy mozgalmárosdi. Mert már csak kettőt kell aludni, s a vonatkozó törvény értelmében megsemmisítik a szavazólapokat. (A jegyzőkönyveket nem, azok a területileg illetékes levéltárakba kerülnek.) Úgy, mint korábban is. Mint egy normális országban, amelynek a működését demokratikus törvények és szerződések szabályozzák. És Magyarország normális ország, mert polgárainak a többsége - párthovatartozástól függetlenül - felnőtt módon képes gondolkodni a választásokról, a választási eredményről és annak tudomásulvételéről: ezt jelzik a közvélemény-kutatások, ezt mutatja a tüntetők apadó létszáma. A széllel szemben pisál, aki ennek az ellenkezőjét akarja elhitetni.
